Egy történet arról, amikor két átlagos és magányos fél egymásra talál, kicsit sem mindennapi, ezen felül megfelelő helyzetben. A tiltott kapcsolatuk minden probléma ellenére virágzásra képes vagy hervadásra ítélt?
"-Odaadtam neki a szüzességem.-bu...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
~Mindig meg kell fontolni, kit tüntetsz ki a bizalmaddal ezen a világon. Nem adhatod oda a szíved, a barátságod, a tested olyannak, aki nem tud vigyázni rá.~
Tarry Brodesser-Akner
▁▁▁▁▁▁დ▁▁▁▁▁▁▁
Dee Robinson~
Emlékeztem a napra, amikor Lisa beszámolt nekem az új tanárról, aki tartani fog nekünk néhány órát a héten. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy alig egy hónap múlva olyan dolgokat fogok átélni vele, amiket nem szabadott volna. Nem csak a tegnap éjjel történtek miatt volt hatalmas bűntudatom, hanem az egész kapcsolatnak nem is nagyon nevezhető kontaktusunk miatt, hiszen olyan problémákat gyártottunk ezzel magunknak, amelyeken szörnyen nehéz volt felülkerekednünk.
Amikor magabiztosan beléptem a terembe egy kíváncsi smaragdzöld szempár találkozott az én kékjeimmel. Úgy emlékeztem fizika óránk lett volna, az egyik tanárnőnkkel, de ehelyett Mr. Styles ült a székben, miközben egy vaskos könyvet olvasott. Ajkaim elváltak egymástól, és miközben alig néhány másodperc alatt felmértem vonásait egyre jobban elbizonytalanodtam abban, hogy ezek után bármiféle viszonyt ápolhattunk volna egymás között.
Szerencsére a legjobb barátnőm idejében kézen ragadott, mielőtt még túl sokáig figyeltük volna egymást a velünk szemben helyet foglalóval.
-Elnézést a késésért.-mondta helyettem Lisa, és meg sem említette, hogy az én hibámból érkeztünk később a kelleténél, ezért pedig rendkívül hálás voltam neki. Képtelen lettem volna kiejteni bármit is a számon a közelében.
A fejem erőteljesen lüktetett, miközben a szőke lánnyal leültünk az utolsó előtti padsorba. A szívem hevesen vert, még akkor is éreztem magamon az áthatóan figyelő, mégis némán tűrő tanár tekintetét.
-Elaludtál Királylány?-gúnyolódott a tőlem nem messze lévő fiú, aki fekete haját apró kontyban hordta a feje tetején, és bár jól állt neki, sokkalta jobban kedveltem, mikor egy bizonyos másik személyen láthattam ezt a viseletet. Nagyot nyeltem a gondolatára.
-Fogd be, Mark!-kuncogtam fel, így megpróbálva leplezni azt, hogy mennyire is össze voltam törve. A focista srác kedves volt, többször is beszélgettünk bulikon és a sulin belül, sőt még egyszer találkozni is akart velem egy randi keretében, de nemet mondtam neki, ami szerencsére nem viselte meg.
Nemsokkal a szavaim után az osztály csendes beszélgetésbe elegyedett, így megtudtam, hogy Harry azért volt velünk, mert a fizika tanár lebetegedett. Utáltam, hogy valószínűleg mindenki társalgott, egyedül csak én voltam az, aki a körmét piszkálta és elmélyedve magában bámulta a padot. Nem bírtam felnézni, attól tartottam talán találkozik a tekintetünk, de azt képtelen lettem volna átélni. Szerencsére, még mielőtt teljesen elveszítettem volna a türelmemet vagy a maradék józan eszem, az előttem ülő lány, Roxy előre fordult és beszélgetést kezdeményezett. Egy hamisítatlan természetes szépség volt, és valószínűleg neki volt a legragyogóbb mosolya az iskolában, amely engem is vigyorgásra késztetett, minden problémám ellenére is.
