Egy történet arról, amikor két átlagos és magányos fél egymásra talál, kicsit sem mindennapi, ezen felül megfelelő helyzetben. A tiltott kapcsolatuk minden probléma ellenére virágzásra képes vagy hervadásra ítélt?
"-Odaadtam neki a szüzességem.-bu...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
~Nincs az a szenvedély, ami hiábavaló volna, és nincs az a szeretet, amit el kéne utasítani.~
Paulo Coelho
▁▁▁▁▁▁დ▁▁▁▁▁▁▁
Dee Robinson~
Álmodtam. Vagy, legalábbis először azt hittem, hogy álmodom, amint Harry ott ült az ágyamon, ámbár igazabbnak tűnt, mint bármi más abban a pillanatban. Részeg volt, ez tökéletesen látszódott rajta, ámbár az okot, miszerint miért ivott annyit, ismeretlen volt még a számomra.
-Mit keresel itt?-hangom értetlen, és halk volt. Ő csak feltápászkodott a fekvőalkalmatosságról, majd már kevésbé szédelegve jött közelebb hozzám, és amint az ajtónak nyomott a szívem felgyorsult és kicsit félni kezdtem az elkövetkező történésektől-Menj el!-próbáltam ellökni magamtól, de annak ellenére, hogy nem volt teljesen magánál, mozdíthatatlannak bizonyult.
-Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de... de én képtelen voltam.-motyogta majd megpróbálta megérinteni az arcomat, de ellöktem kezét, amely talán még nagyobb fájdalmat idézett elő benne, mint amit eddig érezhetett. Miért gondoltam azt, talán kín volt neki a távollétem?
-Engedj el Harry!-szóltam neki ismét, majd újra igyekeztem távolabb lökni magamtól de még mindig nem mozdult meg. Smaragdzöld szemei sötétek voltak a gyér fényviszonyok miatt, emellett homályosnak is tűntek az alkohol befolyásától. Lassan megrázta fejét, s közelebb hajolt, talán azt feltételezve engedni fogom neki, hogy megcsókoljon.
-Szükségem van rád Dee.-hajolt nyakamhoz, és éreztem ahogy egy apró puszit nyomott rá. Könnyek égették a szemem, és akármennyire is jól esett törődése képtelen voltam hagyni neki, hogy folytassa. Nem lett volna helyén való, és rengeteg okot feltudtam volna sorolni neki, miért nem. Észleltem amint meleg teste felforrósította az enyémet is.
-Nem, nincs rám szükséged. Ott van neked a családod.-szóltam, amint tudatosult bennem, hogy tönkretettem egy házasságot. Az az aranyos kislány, aki az ajtóban állt a minap apa nélkül nő fel, hacsak az édesanyja nem bocsát meg neki. Reméltem, hogy megfog és boldogok lesznek én pedig csak egy rövid kaland voltam a férfinek.
-Félreérted!-mondta azután, hogy végre kitudtam bújni tartásából, és elmentem mellette. Észrevettem, amint az ajtónak támaszkodott azért, hogy ne essen össze. Felfogva szavait megráztam a fejem, s széttártam karom.
-Mit lehet ezen félreérteni Harry?-kérdeztem dühösen, ahogyan megéreztem erős szívdobogásomat. Nem akartam így reagálni a közelségére. Felfoghatatlan volt számomra, hogy megjelent a szobámban azért, hogy kimagyarázza magát. Nem bírtam elviselni a gondolatát, hogy megint itt volt velem.
