Sötétség

9 . fejezet

  Megint ez.
  Az Árnyak börtönében vagyok. Minduntalan megyek a folyosókon követek valakit, akiről mindig kiderül, hogy Sebastian az, és könnyek helyett vér folyik az állán. Majd megérkezünk a tükörterembe, és Sebastian eltűnik, helyette Melitont látom nekem háttal, miközben a tükörre néz. A szemei olyanok, mint két ékkő, a padlón sötétkék, véres tollak fekszenek. Aztán Melody hangja tölti be a fejem, folyamatosan azt a pár szót suttogva, amit a megismerkedésünkkor mondott nekem: - Nem vagy sötét!
  Hiába nézem a tükröt, nem látok semmit, csak homályt, és repedéseket. Aztán a termet fény árasztja el, vakító meleg fény, amitől annyira elgyengülök, hogy térdre rongyva figyelem a felém közeledő alakot. Nem látom az arcát, de tudom, hogy ismerem. Aztán megérinti az arcom, és a világ elsötétedik.
 
  Zihálva ébredek fel, a kezeim a lepedőt markolják. Egy hete ezt álmodom. Egy hét telt el azóta, hogy Sebastiannal voltam a folyosón. Egy hete kerülgetjük egymást mindenhol, és azóta nincs normális kapcsolatom senkivel. Hiába idéztem fel újra meg újra a csókot, nem tudtam rájönni, mit éreztem, vagy hogy éreztem-e valamit.
  Egyedül Lily maradt nekem. Valamiért elvisel engem, és meghallgatja a hülyeségeimet. Kezdek bedilizni.
  Karen idegbeteg visítása után elnapolták a börtön bevételét, legalább amíg le nem kerül a karomról a gipsz. Mondjuk nem értem a kettő hogy függ össze.
  Megkérdeztem Lilyt, ki az a Josh, és miért akadt ki Karen annyira. Enyhén szólva meglepett a válasza.
- Karen és Josh két évvel ezelőtt jöttek ide - kezdte magyarázni. - Nem tudom honnan hallhattak rólunk, de megtaláltak, és szállásért könyörögtek. Koszosak voltak, mintha a földön aludtak volna, és karcolások borították őket, már akkor szerelmesek voltak egymásba. Arthur egy fél napot ordított. Nem tudom feltűnt-e, de nem is nagyon csinál mást. Szóval kábé ugyanaz volt a helyzet, mint veled. Ők viszont ketten voltak, és Josh elvállalta, hogy Melitonnal együtt kémkedni fog a börtönben. Fogalmam sincs, milyen sztorival állhattak elő, mindenesetre bejött, mert egészen pár nappal ezelőttig az Árnyak bíztak Melitonban. Egy tárgyat kellett megszerezniük a pincéből.
- Milyen tárgyat? - vontam fel a szemöldököm.
- Ne tőlem kérdezd. Szóval a lényeg annyi, hogy valami rosszul sült el, Josht pedig bebörtönözték. Karennek meggyőződése, hogy a bátyám a felelős. Úgyhogy Meliton két okból maradt a börtönben. Hogy megszerezze a tárgyat, amiért eredetileg mentek, és kiszabadítsa Josht. Egy évre rá, nevezetesen tegnapelőtt beállított egy vérfarkassal és egy emberrel, akiket a börtönből szöktetett meg.
- Ezért utál Karen - esett le. Mert én menekültem meg, és nem Josh.

  A plafont bámulom, nem tudok visszaaludni. Ha így folytatódik tovább, el kell mennem egy dilidokihoz.
  Egy nagy sóhajjal kilépek a szobámból, és a konyha felé veszem az irányt. Csak a folyosó végén lévő ablakon besütő holdfény világítja meg az utamat. Képtelen vagyok megszabadulni az érzéstől, hogy figyelnek, követnek, és bármelyik percben megölhetnek. Még amikor alszom is olyan, mintha ott állnának az ágyam mellett, várva, hogy egy rémálom visszarántson a valóságba, ahol aztán velük kéne szembenéznem.

  A hűtő tele van, és valamennyire megnyugtat a hideg fény, amit áraszt. A tejes dobozt próbálom kirángatni két üveg áfonya lekvár mögül, amikor egy neszt hallok a pult irányából. Szépen lefejelem a polcot, majd dühösen a hang irányába fordulok, és Sebastiant pillantom meg. Hunyorogva figyel, gondolom próbálja eldönteni, hogy hozzávágok-e valamit, amiért rám hozta a frászt.
- Pfuu, tudod, hogy utálom, mikor mögém lopóznak - mondom a fejemet dörzsölgetve.
- Bocs - feleli, és kínos csönd ereszkedik közénk. Nem tudom, hogy viselkedjek vele, úgyhogy folytatom a harcot a tejes dobozzal.
- Hadd segítsek - tol arrébb a hűtőtől, és egy gyors rántással kiszabadítja a dobozt, anélkül, hogy minden kiessen. A mozdulat közben megcsap az illata, elfordítom a fejem, és kikapom a kezéből a tejet.
- Kösz.
- Nincs mit.
  Csendben nézi, ahogy reszkető kézzel töltök magamnak egy pohár tejet.
- Ana, rám néznél végre? - kérdezi nem a legnyugodtabb hangnemben.
- Igen? - pillantok rá, de alig hallom a fülemben doboló vértől.
- Ne haragudj a múltkori miatt - mondja végül.
- Nem haragszom - suttogom.
- Komolyan. Nem akartalak megcsókolni - folytatja.
  Nem akart megcsókolni. Az eszem állandóan azt üvölti nekem, hogy mondjak már valamit, itt az esély, hogy helyrehozzak mindent. De néma maradok.
- Ana?
- Ja, persze. Semmi baj, felejtsük el - legyintek, és mardosni kezd valami belülről, ahogy a mosoly szétterül az arcán.
- Oké - fújtat megkönnyebbülten.  - Barátok?
- Ja - bólintok, és visszamegyek a szobámba.
  Nekidőlök az ajtónak, és magam elé meredek. Egymás után többször mély levegőt veszek, majd leteszem a poharamat az éjjeli szekrényre. Ahogy felegyenesedem, észreveszek valami furát az ablakomnál. Közelebb lépek, és pont látom, hogy egy szempáron megcsillan a fény, majd az alak eltűnik. Lehúzom a redőnyt, és addig reszketek, amíg elnyom az álom.

- Nem túl korai még? - kérdem kétkedve Christ, aki azon ügyködik, hogy levegye rólam a gipszet.
- A csont tökéletesen összeforrt - mondja a doki, de nem tetszik az arckifejezése.
- Doki, tudom, hogy van valami. Nem normális, hogy ilyen hamar helyre jöjjön egy törés.
- Hm, hát tényleg nem normális, de meggyógyultál, nincs értelme, hogy tovább kínozzalak a gipsszel.
- Pedig tök jól elvoltam vele - biggyesztem le az ajkam.
- Meliton már csak tudja - nevet fel a doki. Na, igen. Az utóbbi egy hétben Meliton megtanulta, milyen kemény dolog a gipsz, valahányszor beszólt. Igaz, elértem, hogy valószínűleg egy életre elege legyen belőlem, na nem mintha bánnám.
- Kellett neki kötekedni - vonok vállat.
- Úgy öt napon belül nekikezdhetsz az edzésnek, lesz amin kitöltheted a dühöd - mosolyog, ahogy leszállok a lepedővel borított asztalról.
- De tudok harcolni.
- Ez inkább azért van, hogy formában maradjunk - magyarázza Chris. - Van egy konditerem a pincében. Csak nagyon ritkán edzünk fegyverekkel.
- Ó - egészen felvillanyoz a testmozgás lehetősége. - Futnom azért szabad?
- Miért is ne? A varratok szépen begyógyultak. Futópad is van, de vigyázz vele, hajlamos hazavágni az embert! - szól utánam.
- Oké!

  Vajon hol van a pince? Már kényelmes cuccban vagyok, és a konditermet keresem, de úgy tűnik egy hét sem volt elég, hogy teljesen kiismerjem az épületet.
- Arra van - zökkent ki egy ismeretlen hang. Aaront pillantom meg, amint a lépcső felé mutat.
  Jobban megfigyelem, miközben rádöbbenek, hogy még egy szót sem beszéltem vele. A pólója hozzátapad az izzadtságtól, a karján körbefutó minta a végtelenségig ismétlődik, egészen a válláig.
- Gyere megmutatom - szólal meg újra, mikor nem felelek.
- Kösz - kapcsolok, és követem.
  A terem hatalmas, szerintem az egész ház alatt elnyúlik. A falak egyszerű szürkére vannak festve, a gépek egymás után sorakoznak, az egyik sarokban egy bábu pihen. Biztos azzal szokták gyakorolni a harcot.
- Ana, az nagyon gyors, ne... - riad meg Aaron, amikor beállítom magamnak a sebességet, és futni kezdek. Elkerekedik a szeme, mikor látja, hogy bírom. Jólesően kiröhögöm a döbbenete miatt.
- Mi a franc vagy te? Gazella? - kérdi még mindig sokkosan.
- Aha, gazellák neveltek fel a vadonban. Már beszélni sem tudtam, csak repesztettem az autópályán, amíg valaki rám nem dudált. Akkor választottam Sebastiant. Először féltem tőle, mert tudod, ő farkas én gazella, de megígérte, hogy nem fog megenni - mesélem neki, és közben bemutatom, hogy fut egy gazella az autópályán.
- Nem szóltam - röhög. - De milyen gazella az, amelyik megeszik két szelet marhasültet?
- Leginkább éhes - válaszolok a nyelvemet nyújtogatva.
- Én kannibálra gondoltam, de mindegy. Na, hagylak, Gazella, mielőtt bárki azt hiszi, hogy visszaélek a helyzettel.
- Valld be, hogy félsz tőlem - röhögök rajta.
- Soha - kiáltja hátra a válla fölött.
  Jókedvűen futok még egy órát, majd elmegyek zuhanyozni.

  Épp a vizet akarom elzárni, amikor valaki rám ront. Gyorsan magamra kapok egy törülközőt, és a rémült Lilyt találom a szobámban.
- Mondd, hogy Meliton veled van! - ragadja meg a vállam.
- A fürdőszobámban? Nincs - rázom meg a fejem. - De miért? Lily, mi történt?
- Az történt, hogy rohadtul eltűnt!
- Hogy érted azt, hogy eltűnt? - zavarodok össze.
- Volt, oszt nincs. Tegnap éjjel valamin bekattant, azt mondta nekem, hogy elmegy valahová, és azóta nincs meg! - gesztikulál hisztérikusan.
- De, Lily, attól még visszajöhet. Csinált már ilyet, nem? - próbálom nyugtatni.
- Persze, tudod milyen. De most itt hagyta ezt! - nyom az arcomba egy papírfecnit.
  Csak néhány szó állt rajta, szálkás betűkkel:
"Visszamegyek a sötétségbe."