Sötétség

5 . fejezet

- Nem bírom - mondja Sebastian a távozó Meliton után nézve.
- Én sem - vonok vállat. - De jelenleg sajnos tőle függ az életünk.
Kimondva borzalmasabban hangzik, mint a fejemben. A cellában ülünk, a fejemet Seb vállára hajtom. Meliton elrohant térképért (?), és azzal az aranyos mondattal hagyott magunkra, hogy reméli nem halunk meg, mire visszaér. Kezdek elgondolkodni rajta, nem-e skizofrén, amilyen gyorsan váltja a hangulatát.
- Pedig azt hittem, összemelegedtetek - néz rám Sebastian a szeme sarkából.
- Fúj - ráncolom össze az orrom.
- Lehet, hogy túlságosan megszoktam a konkurencia hiányát.
- Nincs konkurencia. Ő tünde - magyarázom a nem is tudom, mit. Már értem, miért káros a börtön az idegrendszerre. Feloldja a gátlásokat, és olyasmiket mond az ember, amit máskor ki nem ejtene a száján.
- Én meg vérfarkas - morogja.
- Hát...ha ez megnyugtat, a kedvenc rajzfilmem a 101 kiskutya volt - vigyorgok, mire felnevet.
- Amíg ezzel a seggfejjel voltál, rájöttem, hogy egy év alatt sosem kérdeztem meg, hogy érzed magad. Mármint...lelkileg - motyogja.
- Oh, hát. Jól, köszi - mi a francért lelkizik ma velem mindenki?

Fél óra múlva talán betoppan Meliton egy köteg papírral a kezében. Lecsapja őket a gyertya mellé, majd leszakít egy csíkot az ingéből, és erősen vérző kezére tekeri.
Elmélyülten teregeti ki a térképeket, és vadul tanulmányozni kezdi őket, miközben beszél. Olyan mint egy szórakozott egyetemi professzor.
- Áldom a szerencséteket, hogy a Mester pont most utazott el valami sürgős ügyben. De persze ismeri Csipkerózsikát, és megkettőzte az őrséget, hátha kislánya szökni készül. Drága vérem hullattam ezért.
- Ez mennyiben befolyásolja az esélyeinket a kijutásra? - érdeklődik Sebastian.
- Amennyiben jól időzítünk, és elég Árnyat leszedünk, nem látom akadályát, hogy kijussatok - feleli Meliton komolyan. - Nem mellesleg egy kiváló stratéga áll mellettetek.
- Ha végeztél az önfényezéssel, elmondhatnád a tervet - szólok közbe.
- Épp azon vagyok, ha megengeded. Szóval. Bár olyan mázlitok van, hogy eddig nem láttátok, de félóránként körbejárják az egész épületet. Ezen kívül minden kapuban és átjáróban őrök állnak. Éjfélkor van őrségváltás, ez körülbelül 5 percig tart.
Elénk rakja a térképet, és mutogatva magyaráz.
- Az épület alaprajza kerek, és nagyrészt a föld alatt van, pontosabban a sziklába vájva. A kapuk a négy égtáj felé vannak elhelyezve. Ti a déli kijárathoz kell jussatok, onnan pedig menekülhettek az erdőben. Éjfél előtt 5 perccel elindulunk. Ana, te a peremen fogsz felmenni, a végén egyetlen őr fog állni, azt könnyen kinyírod, a kapu is közel van. Vérfarkas, te egy darabig velem jössz, aztán végigmész ezen a folyosón, majd a lépcsőn, kinyírod azt a három rohadékot, aki ott őrködik, és rövidesen meglátod Anát. Én bevállalom a másik oldalt, igyekszem késleltetni a váltást. Ha éjfél után 2 perccel nem vagyok ott, akkor futás, ne várjatok meg, valaki várni fog a domb túloldalán. Érthető?
- Ez egy nagyon precíz terv, leszámítva két dolgot - vakargatja Seb a tarkóját.
- Éspedig?
- Nekem nincs szükségem rá, azonban neked és Anának fegyverek kellenek. És mi lesz ha valami félrecsúszik és nem sikerül?
- Hah, lesz elég fegyver, hamarosan kifosztjuk a raktárt - villantott Meliton egy szerintem beteges mosolyt. - A másik dologgal kapcsolatban pedig....imádkozzatok, hogy semmi ne csússzon félre.

Ismét azon az irtózatos peremen találom magam. Előttem Meliton halad, mögöttem pedig Sebastian. Mikor megkérdeztem, miért nem maradhatok inkább a cellában, azt a választ kaptam, hogy közveszélyes engem magamra hagyni.
Utálok kimaradni bármiből, viszont kétlem, hogy hatékony lennék a fegyvercipelésben.
A "kamra" egyáltalán nem olyan, mint amilyennek képzeltem. Úgy gondoltam, fegyverek lógnak majd a falon, dárdák állnak majd a sarokban, és minimum egy Árny feni a pallosát. Ehhez képest kiábrándító látványt nyújt az üres szoba, közepén két faládával.
Meliton habozás nélkül odalép a ládákhoz, felnyitja őket, még csak fel sem köhög a felszálló porfelhőtől. Aztán csak úgy kezdi kidobni a különböző pengéket, hol a kezünkbe nyomva őket, hol a földhöz vágva. Ezt akkor elégelem meg, mikor egy íj (?) elől kell elhajolnom, ami veszélyesen közel száll a fejemhez.
- Fejezd már be, ennyi bőven elég - förmedek rá.
- Ja, igazad van, a kutyusnak nem kell, neki ott vannak a fogai - mondja, mire Seb felmordul.
- Szörnyen szellemes vagy - forgatom a szemem.
- Az a legjobb abban, hogy nincs itt a Mester, hogy senki az égvilágon nem veszi észre mit művelünk. Egyelőre. Vegyél magadhoz annyi pengét, amennyiről úgy gondolod, hogy elég lesz - néz a szemembe Meliton.
A visszaút a cellába sokkal rövidebb, mint ahogy emlékeztem rá.

Hárman ülünk a gyertya körül, egyikünk sem beszél, csak a gesztusaink utalnak arra, mennyire idegesek vagyunk mind. Én a számat rágom őrült módjára, Sebastian azzal szórakoztatja magát, hogy farkassá változik, majd vissza, Meliton pedig időnként beletúr a hajába, és egy késsel játszik.
Éjfél előtt 10 perccel Meliton végre felemeli a fejét, és megszólal.
- Készüljetek.

Kilépünk a cella ajtaján, és némán körbenézünk egymáson. Rettegek, hogy nem látom viszont őket. Mi lesz velem egyedül, apámmal szemben?
- Oké - suttogja Meliton. - Pontosan 10 másodperc múlva kezdjük.
Sebastian gyorsan megölel, majd kivárjuk azt a pár pillanatot.
- Indulás, sok sikert - biccentünk egymásnak, és elindulunk. Két különböző irányban.

Felfelé haladok a peremen, meglepő módon nem csúszok meg. Egyetlenegyszer sem. Erőt vesz rajtam a hideg nyugalom, amit mindig érzek harc közben. Számolom magamban az időt, hogy tisztában legyek, mikor hol kell lennem. Előveszem az első pengét.
Végre elérem a végét, és meg is látom azonnal az őrt. Pont, ahogy Meliton mondta. Vajon elváltak már Sebastiannal? Valószínűleg.
Az Árny észrevesz, sziszegve veti rám magát. Az utolsó percben sikerül belédöfnöm a kést úgy, hogy biztosan elpusztuljon. Olyan könnyen azért nem adja magát, iszonyatosat sikolt, olyat, amilyet nem hallottam még soha. Kirántom a kést, és hagyom, hogy lezuhanjon.
Ez könnyen ment. Túl könnyen. Néhány méterrel arrébb áll a kapu. Olyan nagy megkönnyebbülés önt el, hogy beleremegnek a térdeim.
Megint számolok. Három perc telt el azóta, hogy kijöttünk a cellából. Valami nem stimmel. Túl nagy a csend. Apám azért kettőzte meg az őrséget, mert gondolt arra, hogy szökni próbálok. De mi van ha...mi van ha számított Meliton árulására? Ha tudta, hogy ez lesz? Hiszen ismeri az épületet, valószínűleg a tervünket is. Ez egy csapda.
Rohanvást indulok, megkeresni a két fiút. Még szerencse, hogy memorizáltam a térképet, ami alapján Sebastian van hozzám a legközelebb, először őt kell figyelmeztetnem.
Átfutok egy boltív alatt, végig egy folyosón, majd balra térek, ahol a három őr kéne álljon. Öten vannak, ebből hárman holtak. Sebastian épp a falhoz vágja a negyedik Árnyat, amikor az ötödiknek feltűnik a jelenlétem. Mielőtt elérne a pengém beleáll a fejébe.
- Ez egy rohadt csapda - mondom Sebastiannak. - Meg kell keresnünk Melitont. Gyorsan.
Olyan eszeveszetten rohanunk, hogy majd' leszakad a lábam, a keleti oldalra érve pedig földbegyökerezik. A széles folyosón legalább ötven Árny nyüzsög, igyekeznek megölni Melitont, aki minden erejével ellenáll. Mindkét kezében egy hosszú kardot tart, azzal vágva utat az Árnyak közt.
- Á, kedves tőletek, hogy csatlakoztok a bulihoz - mondja nekünk, miközben lefejez egy Árnyat. - De nem megmondtam, hogy ne várjatok meg?!
- Ez egy csapda - felelem és kihúzok egy kést az övemből, majd egyenesen a sűrűjébe vetem magam.
Ez az első olyan harc, amiben egyedül vagyok sok ellen. Máskor mindig Sebbel az oldalamon harcoltam néhány Árnnyal szemben. Ez egészen más.
Csak egy nagy zűrzavar, amiben igyekszem minden fekete dologba belevágni a pengéket. Na meg persze figyelni, hogy ne nyiffanjak ki.
Egy szép fordulattal szedem le a következő Árnyat, de a mellette lévő azonnal támad. Egy hajszálon múlik, hogy le ne szedje az arcom a karmaival, de sikerül elhajolnom. Megölöm ezt is, és mivel lehetőségem nyílik, körbenézek. Annyira elhúzódott a csata, hogy már az északi oldalon vagyunk. A tenger felől.
Sebastian farkasként harcol természetesen. Mialatt széttép egy Árnyat, másik kettő támadja az oldalát. Meliton is odaszorul a kapuhoz. Tucatnyi holttest hever már mindenfelé, de mintha egyre többen lennének.
Összetalálkozik a tekintetem Melitonéval, aki a kapu felé int a fejével. Ugorjunk.
Sebastian négy Árnnyal a hátán rohan a kapu felé, és habozás nélkül ugrik ki a legalább tízemeletes magasságból.
Folyamatosan döfködve igyekszem odamenni a kapuhoz. Ott aztán Melitonnal együtt lefejezünk két Árnyat, és kilépünk a vékony párkányra. Ide már nem követnek minket, már korábban is feltűnt, hogy az Árnyak betegesen rettegnek a magasságtól.
Lent kiszúrok egy alakot a vízben. Sebastian. Ezek szerint túlélte.
- Ugorj először te - mondja Meliton a háta mögé pillantgatva. - Mindjárt itt lesznek.
- Na és te? - vonom fel a szemöldököm.
- Én is megyek majd utánad - feleli, de látom rajta, hogy hazudik.
Na azt már nem. Mielőtt kiszabadíthatná magát, megragadom a csuklóját, és a mélybe vetem magam, lerántva őt is.
A szél süvít a fülembe zuhanás közben, mintha tévében nézném, hogy a tenger közeledik felém. A sötét víztömeg összezárul a fejem fölött.