Sötétség

15 . fejezet

  Doki és Melody kezelésbe veszik Josht, és mindenkit kihajtanak a szobából, Karen kivételével. Néma csendben ülünk a nappaliban csak valamelyikünk fészkelődése hallatszik időnként és a falióra irritáló kattogása. Tikk-takk, tikk-takk. Egy idő után Aaron leszedi az órát, és mormogva berakja a könyvespolc mögé.
  Aztán egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva megjelenik az elgyötört   Melody, és a kanapéra rogyva kijelenti:
- Túléli. A doki és Karen vele van. Kész csoda - dörmögi maga elé. - Ilyet életemben nem láttam.
  Megkönnyebbült sóhajok, elernyedő izmok, hálás tekintetek nyugtázzák a szavait, de érzem, hogy ez nem minden. Csak én nézek farkasszemet Melodyval.
- Hol van Meliton? - kérdi aztán, bennem pedig megfagy a szusz, ahogy Sebastian felém kapja a fejét.
- Nem tudom, nem vagyok a bébiszittere - felelem, és akárhogy igyekeztem, mindenki kihallja az élt a hangomból.
- Történt valami? - néz rám Seb. Tudom, hogy gyanít valamit, de eddig olyan jól mentek a dolgok, nem akarom elrontani. Megint.
- Ismeritek a bátyám, nem? - siet megmentésemre Lily. - Valószínűleg egy fán ül valahol, és morcosan bámul maga elé. Vagy a csípős megjegyzéseit gyakorolja szerencsétlen mókusokon.
- Mókus fóbiád van? - érdeklődik Aaron kíváncsi arckifejezéssel.
- Nem értem, mire gondolsz - mondja Lily rezzenéstelenül. - Csak a tesóm és az erdei állatok jelleme közti hasonlóságra céloztam.
- Addig jó, amíg ki nem derül, hogy kísérleti céllal mókusgyűjteményed van a tetőtérben - mosolyog Aaron, és egészen felderül az arca, miközben szemét rászegezi....Lilyre.
  A fejünket kapkodva nézzük ezt a közjátékot, titokban rámosolygok Sebastianra. Melody a halántékát dörzsölgeti, miközben a nap első sugarai rávetülnek a falra vörösbe borítva a festményeket, mind Lily válaszára várunk.
- Maradj távol a mókusaimtól! - fenyegeti a fiút. - Vad kis szörnyetegek ám!
- Lily, csak nem a mókusaiddal fenyegeted szegény halandókat? Megmondtam már, hogy elég nekem szólnod, ha zaklatnak a férfiak - szól egy hang, és nem kell odanéznem, hogy tudjam, ki az.
  Éppen elég, hogy Aaron arca újra bezárul, és olyan lesz, mint társaságban mindig. Kedves de távolságtartó. Pedig én tudom, hogy egy igazi személyiség rejtőzködik a maszk alatt.
- Éppenséggel téged hasonlított egy mókushoz - mondom a hang gazdájának.
- Vagyis cuki vagyok, szőrös és mogyorót eszem? - kérdez vissza Meliton. Nedves a haja, feltételezem nem rég zuhanyzott. Ahogy elhalad a kanapé mögött, megrázza a fejét, apró vízcseppek záporát zúdítva a nyakamba. Bosszúsan összehúzom a szemem.
- Szerintem inkább a jellemedre célzott - vigyorog rá Seb, aki tökéletesen látta, milyen kényelmetlenül érzem magam.
- Arról volt szó, hogy elkülditek munkakutyának - néz körbe Meliton, és hanyag testtartással megáll a kandalló előtt.
- Sokban fáj az neked - feleli Seb. Aki nem ismeri jól, azt mondaná, tökéletesen higgadt, mint mindig. De én így is látom a nyakánál lüktető eret, és a szájának feszes ívét, ami arra utal, hogy nagyon is feszült.
- Mire gondolsz? - válik óvatossá a másik fiú, de nem tetszik a tekintete. Egy prédára éhes vadmacskára emlékeztet.
- Elég! - teszi fel a kezét Melody. - Azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsátok kinek van nagyobb tehetsége a gúnyos megjegyzésekhez, vagy azért mert most mentettük meg egy régi bajtársunkat?
- Az előbbi - feleli Meliton.
  Senki sem foglalkozik vele igazán, és ezt szemmel láthatóan nehezen viseli. Durcáskodva ül le a húga mellé, miközben mindenki Melodyra irányítja a figyelmét.
- Az a helyzet... - kezdi Melody.
- Hol van Arthur? - lép be Eleanor, nyomában Mr.Harrisszel.
- Dolga akadt - hangzik a válasz.
- Ő a vezetőnk, nélküle nem tarthatunk megbeszélést - akadékoskodik tovább a nő.
- Ez nem megbeszélés - magyarázza Melody türelemmel. - Joshról van szó. Arthur mindent tud.
Még mielőtt Eleanor bólinthatna, Melody beszélni kezd.
- Josh...megváltozott. Majdnem egy évig volt a börtönben, ez eleve súlyos károkat okozott az egészségében. Az éjjel meghalt. Igazolom Chris állítását. Elszállt belőle az élet, érzem a kisugárzásán - vesz egy mély levegőt.
- De most életben van. Azt mondtad, túlélte - mondja Aaron.
- Nem tudok rájönni az okára, hogy miért támadt fel - sóhajt rezignáltan Melody. - Elvettem Anától a könyvet, amit találtunk. Szinte pontról pontra le van írva a szertartás, amellyel kivégezték, de egy utalást sem találtam arra vonatkozóan, hogy bárki túlélte volna.
- Ez csakugyan csoda - hüledezik Eleanor. - Ez egy jel. Mi fogjuk megnyerni a háborút.
- Ne olyan hevesen - inti le Meliton. - Még el sem kezdődött a harc.
- De, igenis elkezdődött - néz fel Melody csillogó, félig kék, félig jádezöld tekintetével. - Ez egy üzenet. Hadüzenet. Van benne valami sötét. Josh....nem önmaga már, talán soha nem fog visszatérni közénk, de nehéz megmondani amíg magához nem tér. Tudták, hogy kémeket küldtünk ki, ahogy tudnak a könyvről is. Nyomokat adnak nekünk, hamis reményeket, sebet ütnek rajtunk, ahol csak tudnak, hogy aztán elpusztítsanak minket. Elkezdődött - teszi hozzá hátborzongató hangon.
  A többiek arcán ugyanaz a rémület és kétségbeesés tükröződik, amit én is érzek. Hát nincs visszaút?