Sötétség

27 . fejezet

Az edzések Melitonnal rémálommá váltak. Nem csupán elfelejtette az alkunkat, a maradék jókedv is eltávozott belőle, kőkemény edzővé vált, aki a végkimerülésig hajtott és még annál is tovább. Napjaim nagyrészét a reggeli edzésekkel és migrént okozó megbeszélésekkel töltöttem. A kikapcsolódás egyedül a Lilyvel való esti beszélgetések formájában nyilvánult meg, melyek során hangosan szidtam a bátyját, ő pedig a szokásos jókedvvel nevetett rajtam, amikor az izomláztól nyögdécselve hámoztam le magamról a poros edzőruhát.

A távozásunk előtti reggelen a szokásos időpontban álldogálok a pályán azon tűnődve, ezúttal hány fekvőtámaszt nyomat le velem, edzőm azonban késve és ziláltan érkezik, pólóját igazgatva, szerteszét álló hajjal veszi fel a küzdőállást, átugorva a kötelező bemelegítést.

- Mehet - biccent nekem, miközben gyorsan csinál néhány vállkörzést.

Rögtön az első percben sikerül bevinnem két ütést, amit Meliton nem véd ki. Meglepetten lépek hátra, várom hogy egyetlen fatális mozdulattal harcképtelenné tegyen. Amikor ez nem történik meg és a következő ütésem az arcát éri, visszatáncolok.

- Mit művelsz? - kérdem értetlenül.

- Mutasd meg, mit tudsz - biztat, én azonban a lábmunkáját figyelem, ami közel sem olyan dinamikus, mint máskor. Hogyan támadjak rá, amikor nyilvánvalóan valami kizökkentette a csúcsformájából?

- Ha sokáig vársz, elalszom - mondja, látva a hezitálásomat.

Jobb lábbal indítok, karommal blokkolom a szokatlanul átlagos erősségű ütést, majd kifordulok és rúgok, talpam hangosan csattan a combján. Hátratántorodik, majd kisöpri alólam a lábamat. A földetérés nem ér váratlanul, ollózva a saját sorsomra juttatom őt is, karját a teste alá szorítva a derekára ülök és a földhöz szegezem, az övem lehullik a derekamról.

- Oké, feladom - terül szét a homokban.

- Aki elfogadja a vereséget, az már a kezdeteknél feladta - visszhangzom az általa szajkózott mondatot. - Mi ütött beléd?

- Ez nem elfogadás, hanem megadás. Elengedsz végre? - kérdezi alattam mocorogva.

- Könnyedén kiszabadíthatnád magad - pillantok hátra, hiába várom azonban, a lábai nem kulcsolódnak a nyakam köré hogy lerántsanak a porba.

- Legutóbb emiatt a fogás miatt kificamítottad a vállad - rázza a fejét.

- És ez mióta érdekel téged? - vonom fel a szemöldököm.- Vagy beszari lettél?

- Nem vagyok az - dünnyögi.

- De igen. Azért akadtál ki, mert lelépünk? Közelebb kerülök ahhoz, hogy Sebastiant kiszabadítsam, ez az ami zavar?

Alig fejezem be a mondatot, amikor vergődve kievickél alólam és finoman ellök magától, a küzdelem során eltört övcsatom azonban beleakad a ruhájába, és pólója egy jól hallható reccsenéssel leszakad a válláról.

- Most jobb? - tárja szét a karját, szemügyre véve azt, ami megmaradt a ruhadarabból.

Nincs szükségem különleges képességekre, de még lézerszemre sem hogy észrevegyem a pálya porával beborított hátán húzódó párhuzamos csíkokat amikor elfordul tőlem.

- Megállni! - parancsolok rá. Meglepetten torpan meg a hangomban bujkáló él hatására, és zavartan odasétál hozzám.

- Izgalmas éjszakád volt? - érdeklődöm hűvösen, alaposan végigmérve a hasán éktelenkedő karmolás nyomokat, melyeknek társait az előbb megpillantottam a lapockáin. Száműzöm agyamból az egyértelmű tényt, hogy a nyomok lefelé haladnak finoman barázdált hasán, és valószínűleg egészen a nadrág dereka alá terjednek.