Sötétség

18 . fejezet

A hotelszobában szinte tapintható a feszültség. Továbbra is az ablaknál maradok, így mindenkit szemmel tudok tartani. Legfőképp Iphist.

- Tehát - köszörüli meg a torkát Arthur. - Szeretném hallani az egész sztorit.

Bár a férfi nyugodtnak tűnik, válla és háta feszes ívéből kiolvasható, mennyire ki van bukva.

- Nem vagyok ember - mondja Meliton, és rengeteg energiát öl bele abba, hogy még véletlenül se pillantson rám beszéd közben. - Úton vagyok, hogy azzá váljak, amint letelik az átok, de a tündevér miatt másképp gyógyulok. Amint elég erősnek éreztem magam - körülbelül egy órával azután, hogy útra keltetek - , üzenetet küldtem a vérfarkasnak, hogy eszükbe se jusson tovább menni. Tudtam, hogy az egész egy csapda.

- Akkor miért vagyunk most itt? - kérdem indulatosan. Ha jól tudom annyira súlyos volt az állapota, hogy különleges gyógyszerre volt szüksége. Ezért kockáztattuk mind az életünket, hogy kiderüljön él és virul.

- Azért, mert Iphis tulajdonában van a tárgy, amit a temetőben kerestünk - válaszolja, én pedig úgy döntök ráér megtudnom az igazat, és nem firtatom tovább.

- Ez egy kelta szimbólumokkal televésett kő, amivel megnyitották a kapukat a felső-, középső- és alvilág között - szólal meg Aaron. Egész végig csendben követte figyelemmel az eseményeket, de most a szürke bőrű idegenre mered. - Az ő karjára az egyik szimbólum van varrva.

- Semmi közöm ahhoz az istenverte kőhöz - tiltakozik amaz, és segítségkérően fordul felém.

- Honnan tudjuk, hogy a dhampír igazat mond? - teszi fel a kérdést Iphis unottan. - Erre gondoltok, nem igaz? Érzem, hogy ezen dolgoznak a kis fogaskerekek az agyatokban.

- De különösebb bonyodalom nélkül is megtudhatjuk - simítom végig a fegyveremet.

- Mindent halálosan komolyan veszel - fúrja szemembe a tekintetét. - Ez fogja majd a vesztedet okozni.

- A kristálygömb súgta meg? - mosolyodom el. A nő heves mozdulattal fordítja el a tekintetét, megtagadva a válaszadást.

- Most pedig elmondasz nekünk mindent, amit tudsz a karodon lévő szimbólumról - fordulok a dhampír srác felé.

- Ana, mi is ki tudjuk kérdezni a dhampírt - tiltakozik Sebastian. - Veszélyes lehet.

- Raven - szólal meg amaz türelmetlenül. - A nevem Raven.

- Jajj, de cuki - gúnyolódik Meliton. - A vérfarkas Csipkerózsika védelmére kel.

- Én nem vágom - mered rám értetlenül Raven. - Melyik a pasid?

- Mindenki kussoljon be! - emeli fel a hangját Arthur. - Az egyetlen itt, akinek markában fontos információ lapul, az Iphis.

- Viszont ha rá is vesszük az együttműködésre, azon nyomban rohanni fog apámhoz. Nem igaz? - förmedek rá Iphisre.

- Úgy látom, nem a nagynénéd az egyetlen a családodból, aki különleges képességekkel rendelkezik - kerüli meg a feleletet a nő. Elegáns kezével ütemesen dobol a széke karfáján.

- Mi az ára annak, hogy elmondja amit tudni szeretnénk? - teszem fel a következő kérdést, mire a nő virító szeme rátapad az arcomra.

- Nincs értelme fáradnotok - mondja végül. - Egy csettintésembe kerül, hogy idehívjak egy seregnyi Árnyat.

- Ujjak nélkül viszont nem tud csettinteni, nem igaz? - vicsorog rá Sebastian, éles, szaggatásra termett fogait villogtatva.

- Csak ne olyan hevesen! Nem tud varázsolni, trükközni de még befolyásolni sem, ami ha jól tudom, az egyik kedvenc módszere - jelenti ki elégedetten Meliton, és megkerüli az alacsony dohányzóasztalt, hogy a nő elé állhasson. - Ostoba módon, a kőhöz kötötte az erejét, és mivel a kő nincs a közelben, ártalmatlanabb egy légynél.