Egy kastély, melybe azonnal visszaszáll az erő, amint királynője megérkezik. Egy fiú, akiből királynő lesz és egy király, aki embereit sakkbábukként használva lépked a bosszú mezején. S ki a bosszú célpontja? Talán még a királynő sem gondolná, hogy...
Már könnyeim folytak, de a király még mindig csak tekintetemet kereste, s felvéve a szemkontaktust, lenéző pillantásokat lövellt felém. Én csak gyűlölet éreztem vele szemben, illetve undort, bár azt inkább azok iránt éreztem, akik testemen, illetve testemben tevékenykedtek.
Megerőszakoltak egyszerre többen. Sorban, egyik a másik után. Hihetetlenül fájt, úgy éreztem, hogy szétszakítanak, és abban is biztos voltam, hogy egy idő után egy vékony vércsík csordogált le combom mentén.
Megalázva éreztem magam, illetve magamtól is undorodtam. Fiú létemre megfosztottak ártatlanságomtól. Úgy kezeltek, mint egy nőt, mint egy prostituáltat. Bár, elvégre királynő voltam, csak éppen nem uralkodó, hanem szolga, aki koronát viselt a fején, egészen míg az le nem gurult róla, mikor az asztalra döntötték.
- Hagyjatok! - sírtam fel minden egyes lökésnél. - Miért?
- Azt kérdezed, hogy miért? Talán mert ez a bosszúnk.
A király hajamba kapva felhúzott magához, az arcától pár centire, majd mélyen szemembe nézett. Arca elmosódott előttem, de a két zöld, bosszúszomjtól villogó pöttyöt sikerült kivennem.
- Mert miattad vagyunk itt - rázott meg a király. - Azt hiszed, örömmel élünk még mindig ezen a helyen?
- Én ezt nem értem - ráztam a fejem, miközben könnyeim tovább folytak orcámról lefelé, nyakamon át, egészen csupasz, vékonyka mellkasomig.
- Majd megérted - hangzott a sokat sejtető válasz.
A férfiak, akik testemet gyötörték, szintén fekete öltözetet viseltek. Ugyan kifakult volt sötét ingük, de így is látszódott, hogy a sakktábla fekete katonái közé tartoztak. Nadrágjuk, melyet mindhárman térdig letoltak, s mikor végeztek, csak akkor húztak fel, szintén hasonló volt ingükhöz.
Az utolsó is elérte gyönyöre csúcsát az én kínzásommal, majd gondolva egyet, egy pár pillanatnyi lihegés után egy újabb menetet kezdett volna.
- Elég lesz - szólt rá a király. - Holnapra is hagyni kell valamit, nem igaz, barátom?
- De, Vincent - sóhajtotta, majd visszaöltötte magára nadrágját, aztán pedig begombolta bronzzal ötvözött gombját.
- Mehettek - intett egyet a király, aki mint kiderült, a Vincent névre hallgatott, mire a bábuk visszanyerték eredeti szemük színét. Már nem fénylettek kéken íriszeik, valamennyi barnában tündöklött, mint a magányos, de hűséges kutyakölyköké.
A három férfi elhagyta a szobát az ajtón át. Talán még van reményem - gondoltam. Valahogy sikerült összeszednem magam, és hiába fájt minden egyes mozdulat, kóvályogva ugyan, de sikerült elérnem az ajtót. Utolsó erőmmel lenyomtam a kilincset, mely még mindig nem engedelmeskedett nekem.
- Nem lehet igaz! - ordítottam fel.
Összeestem, nem bírtam tovább állni. Az ajtó mögött csücsültem, hátamat a falnak döntve. Lábaimat átkulcsoltam kajaimmal, és fejemet beletemettem térdeimbe. Nem akartam már semmit, csak hazamenni, vagy hogy véget érjen ez a rémálom. De nem tudtam elmenekülni.
Ez a szoba, mely szebb volt mindennél, amit én valaha is láttam, börtönömként szolgált. Én lettem a kalitkába zárt kismadár, akit a macskák akkor téphettek meg, amikor csak kedvük szottyantotta.
- Engedj elmennem! - sírtam.
A király még mindig a dolgozóasztalán csücsült, kaján mosollyal az arcán.
- Nem foglak - dalolta hosszan elnyújtva szavait.
- Mit akarsz még tőlem? - ordítottam. - Már megerőszakoltattál három szolgáddal. Mit akarsz még?
Egy hümmögés hallatszott és egy rövid gondolkodásnyi idő telt el, majd a király ismét megszólalt.
- Még én is itt vagyok, nekem nem lehetnek vágyaim? - kérdezte fennhangon.
- Te is... - többet nem bírtam kinyögni.
Felém indult, én pedig egyre jobban összehúztam magam. Nem akarom, hogy ő is bántson. Nem akarom, hogy ő is magáévá tegyen - gondolataiban hasonló szavak hangzottak el. Még ha gyönyörű is volt és csábító külsővel is bírt, megremegtem a lehetőségen merengve, hogy ő is ugyanolyan könyörtelen legyen, mint elődei. Pontosabban mit is beszélek? Hiszen ő bátorította őket tettükre.
Elém lépett, én pedig összeszorított szemekkel vártam, hogy durván megragadjon, felemeljen, majd a falnak paszírozzon. Azonban nem ez történt. Egy selymes ruhadarab terült vállamra, mire meglepődve felnéztem rá.
Vállairól lekerült talárja, s immáron engem takart el. Egy picit csalódtam benne, de kellemesen. Azt hittem, hogy ő is végigmegy rajtam. De nem tette.
- Öltözz fel, meg fogsz fázni! - igazgatta el köpenyét rajtam.
Ellépett mellőlem, majd távozott a szobából a helyiség kijáratán keresztül. Az ajtó pedig, mely tölgyből készült, és közepén ki volt faragva, illetve azon részén üvegezett volt, melyet bordó függöny takart, tompa hangján becsukódott Vincent távolodó alakja mögött...
_____________________________________________
Ahoy, most valahol a Natural History Museum - ban, vagyok, és gyönyörű.
Remélem, hogy tetszett a rész, ezt még tegnap írtam a buszon London felé.
Kaptok pár képet. :3
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
