Sakkbábu

Hazug bábmester 3/3

Nem akart szeretni. Gyűlölni akart, bántani és hibáztatni. Még azt sem vette észre, hogy egy idegen vagyok. Egy ismeretlen, aki előtt fel kellett tárnia egész valóját ahhoz, hogy gondjaitól megszabadulhasson. Csak a múltbéli varázslót látta bennem, aki talán ugyanúgy hibás volt, mint ő maga. Ők ketten voltak az egyedüli vétkesek. S talán a király. De ez számomra is csak később derült ki.

Beleszerettem. Tudtam, hogy ez a legnagyobb hibám, s talán az egyetlen. De ebben a March által megbájolt világban semmi nem volt normális. Így az sem számított, hogy mi történik, mit teszünk, avagy ha az érzéseink furcsa irányba indulnak meg. A szakadék felé... És leugranak, mint öngyilkosok. Úgysem halhattunk meg. Csak repültünk a szakadék legalja felé, de mikor már a sötétség leple végképp elkendőzte volna létezésünket, egy lábunkra csavart kötél mentén March átka visszarántott minket... A halál elől ellopva, a pokol kapujának irányába taszigálva...

Az, hogy a baleset végett megérintettem Ludwig ajkait, semmit nem jelentett. Egy puszta szerencsétlenség volt csupán, egy hirtelen löket a hátam mögül, mely csak gondokat szült, száraz kórókat varázsolt a frissen kaszált szántóra. Szúrós csipkerózsát, melyre a kicsinyes madarak úgy röppentek, mint színtiszta mézre a darazsak. Összecsipkedtek bennünket, csőrük vágása átjárta testünket és lelkünket egyaránt.

Talán minden másképp alakult volna. Talán meglelhettem volna a titkot, hogy miként szabadítsam ki Vincentet cellájából, a kiláncolt rabot, melyet saját bűnei, s egy átok tartott fogva.

Arra vágytam, hogy Vincent az enyém legyen. Én az övé voltam, de az ő szíve másért dobogott. Pontosabban ezt nem tudhattam, nem kötötte orromra. De valahol mélyen nagyon is tudtam, hogy szereti March- ot. A varázsló bájaiért vágyódott, ez okozta elméje őrült sötétjét is.

- Ne mondj nekem ilyeneket – hangja jegesen csengett. – Csak hagyj békén. Elment a kedvem az egésztől.

Ludwigot felcibálta az ágyamból és megindult egykori barátját támogatva a kijárat felé. Próbálta összekaparni azt a gyöngyszemet, mely már régen elgurult. A méltóságát, mely egykoron gyönyörű nyakláncot formált, megannyi kristályból. Aztán, mikor legelőször találkozott a varázslóval, a zsinór elszakadt. Mikor legelőször megcsókolták egymást, az első ékkődarab a földre hullott. Az utolsó együttlétük napján a kristályok végképp szerteszéledtek, a toronyban töltött idő során pedig egyre messzebbre sodródtak egymástól. A kivégzésnek hitt napon pedig az összes kristály szilánkokra bomlott. S Vincent ezekben az éles üvegszilánkokban feküdt.

Szétmarcangolták a darabok, a méreggel átitatott töredékek. Bőrébe fúródtak, ő pedig rezzenéstelen arccal tűrte a fájdalmat. Egészen sokáig... Míg bele nem őrült. És én ezért az őrültért rajongtam. Talán ha most mind a négy kereke a helyén lett volna, szerelmem harmata sose lát napvilágot. Nem csak én lettem volna számára idegen, de az én számomra ő is ismeretlen maradt volna egy életre. S talán megtovább.

Egyedül maradtam. A szoba csendtől visszhangzott. Aztán koppanásokat hallottam meg, melyek a hátam mögül szóltak.

- Szegény Ludwig, micsoda keserűség lehetett ez neki...

Meg akartam fordulni. Még mindig a széken ültem, kezemet a karfán nyugtatva, miközben kisebesedett csuklóimat dörzsöltem. Elrugaszkodtam, hogy felálljak, de hátulról karok ragadtak meg.

- Azonnal engedjen el! - prüszköltem. - Mit akar?

- Kiutat - szólt az ismeretlen.

- Miből?

- Az életből. A múltból. A jelenből. A jövőből. Igazságot és megtorlást. Áldozatot. Magamat. Utolsó együttlétet... Szerelmet. Vallomást. Viszonzást.

Erre nem tudtam mit mondani. Csendben vártam, hogy folytassa, miközben most már sikeresen lefejtettem magamról az ölelő és belém kapaszkodó kezeket.

- Tudod, én löktelek neki Ludwignak - susogta a fülembe.

- Ki maga? - kérdeztem. - És miért tette?

Az idegen elém lépett, majd színpadiasan kitárta karjait. Ruhaujjai még így is kishíján a földet verdesték, a lábai alatt honoló bíborszőnyeg agyontaposott rojtjait.

- A nevem March, a varázsló. És azért jöttem, hogy Vincentet láthassam és felszabadíthassam. Általad.

_____________________________________________

Szép estét!

Meghoztam a részt, reménykedem, hogy nem lett borzalmas. Sajnos ez most tényleg nem nagy szám...

Azért remélem, hogy tetszett és nem hagyjátok abba a Sakkbábu olvasását.

Vigyázzatok magatokra: Haru Amadare