Sakkbábu

A lázadó foglyok 1/4

Egy teljes hét telt el, hogy Ludwig megcsókolt, és azóta egyszer sem láttam Vincentet. Teljesen elkerült engem, és a szobámat, még a közös vacsorákon és ebédeken sem jelent meg.

A gondomat Ludwig viselte, minden reggel ő hozta be a szobámba a reggelimet, ő kísért el fürdeni és ő volt az is, aki órákon át beszélgetett velem, mikor unatkoztam. Rengeteg témánk volt, és minden érdekelte, ami velem volt kapcsolatos.

- Hiányzik a családod? - kérdezte egyik este, mikor már a kanapén ültünk.

Előttünk a kandallóban a tűz pattogott, mivel hideg este lévén megraktuk pár hasáb fával. Hűvös, augusztusi idő volt, és ugyan nappal még meg lehetett főni, de esténként leszállt a pára és beköszöntött a ködös holdvilág.

- Nem nagyon - ingattam a fejem. - Már lassan másfél hónapja nem láttam őket. Csak az utazásom legelején hiányoltam őket, mostanra már megszoktam.

Egész közel ültünk egymáshoz, és egy takaró alá bújtunk, mely kellemesen felmelegítette testünket. Végre rajtam is rendes ruha volt, Ludwig megsajnált és kölcsön adott egy nadrágot, meg egy inget. Hátamon Vincent talárja rajtam maradt.

- Vincent nem hiányzik? - tért át a szó egy picit kínosabbra vágányra.

- Nem - dadogtam, majd felsóhajtottam megadóan. - Talán egy kicsit.

Már szinte megszoktam, hogy minden reggel gúnyos mosolyára ébredtem, ahogy negédesen belesusogott a fülembe, majd ahogy újból cinizmussal a hangjában felnevetett. Szemtelenül viselkedett velem, megvetett és utált. Mégis, mikor azt állította valaki, hogy szeret engem, vagyis azt a bizonyos mágust, mindent megtett, hogy bebizonyítsa: tévednek. Mindenesetre, akármit is mondott, foglalkozott velem, még ha a bosszú szoknyája mögé bújva is.

- Vincent házas volt? - most én kérdeztem.

- Nem - vakarta meg kobakját Ludwig. - Miből gondolod?

- A zafírgyűrű miatt.

- Nem, nem házas. Azt még te adtad neki az előző életedben, azzal irányít minket.

- És akkor miért nem veszitek el tőle? - értetlenkedtem. - Hiszen akkor nem tehetne azt, amit csak akar.

Megcsapott Ludwig kellemes, almás- gyöngyvirágos parfümének illata. Nagyot szippantottam belőle, ő pedig alig hallhatóan felkuncogott.

"Azt akarom, hogy ő is elszáradjon és összeégjen kínok között" - idéztem fel magamban Vincent mondatát. Valóban tényleg ilyen gonosz lenne? Valóban ezt kívánná egy másik embernek? Bár, velem sem volt éppen vajszívű... Elvégre három férfival megerőszakoltatott, és még egy negyedikkel is megpróbálta. Habár ő egyetlen egyszer sem mászott rám. Mindvégig csak játszadozott velem.

Mégis tudtam, hogy vele lenne mind közül a legfájdalmasabb és a legjobb is. Vele talán még élvezni is tudtam volna. Szívem mélyéből utáltam azt a férfit, valahol mégis vágytam rá. Vágytam a figyelmére, az érintéseire és gúnyos hangjára, amint kinevetett.

- Nem tudja levenni. Az a gyűrű köti őt is ide. Abban van az átok.

- Milyen átok? - kaptam fel a fejem.

Már rengeteget hallottam, hogy Vincent egy átok miatt okol engem, és már azt is mondták, hogy én vagyok a mágus, de sosem voltak hajlandók ezt részletesen kifejteni.

Ludwig belekortyolt egyet gőzölgő teájába, majd nekikezdett elmesélni előző életem múltját és bűneit, amiért most kaptam meg fizetségemet. Az éjszaka hosszú volt, s nekünk volt időnk feltárni a sárguló szélű fotóalbumot, melyben ott rejlett minden. Tények, szerelmek, áldozatok, harcok - ez mind. Fekete- fehér képek, feslett árnyalatok, tépett lapszélek, és az átható régi papírszag, mely bekebelezett minket.

_____________________________________________

Isten hozott benneteket az Álmok Birodalmában!

Egy újabb fejezet rövid kis részét hoztam ma el nektek, mely talán kissé unalmas volt, de azért remélem tetszett. A következőben végre minden értelmet nyer, ennyit ígérhetek.

Csodáljátok az élet feslett színeit, kik mint romlott nők, állnak a kirakatban, s élvezzétek merész, kihívó pillantásaikat, s kacér kacajukat! ^^

Alázatos szolgáljuk, avagy kinek mi: Haru Amadare