Sakkbábu

Barackos csalódás 1/4

Három teljes nap telt el, és Vincent még mindig nem gyógyult meg teljesen. Az idő szaladt, a kerekes szerkenytűk csikorogtak, a mutatók kattogtak. Valahol a távolban, egy messzi torony tetején a nagy mutató delet ütött. Minket azonban nem hatott meg a körforgás, mely folyton csak rohant előre, anélkül, hogy visszatekintett volna. Csak ment egyenesen, tapasztalatait az útmenti bokrok tövébe dobván. Semmi sem állíthatta meg, csak egy varázsló utolsó lehelettel kimondott átka.

Pár nap alatt mégis sok minden történt. Habár lábunkat ki sem tettük Vincent szobájából, mégis eseményteli volt ez a rövid kis időtartam. Elértem, hogy már ne nézzen olyan rossz szemmel rám, és egy kissé meglágyítottam szívét. Lassanként már nem bosszúja tárgya voltam, hanem egy fiú, aki folyton mellette állt. A gyászos késpenge nyakamtól elkerült, hogy illatos játcintok és bazsarózsák vegyék át helyét.

- Éhes vagyok - szólalt meg. - Együnk valamit.

- Jó, csak felöltözök - feleltem neki.

Éppen akkor jöttem ki a fürdőből, hogy felöltsem magamra Vincent ruháit. Kaptam tőle egy csinos fekete nadrágot és egy fehér inget, mely ugyan lógott rajtam, de én attól függetlenül nagyon szerettem. Begomboltam mandzsettáját, megigazítottam ujja fodrát, majd kihúzva szemléltem magam a tükörben. Még egy utolsót beletúrtam lassan kiszőkülő hajamba, majd a már ugyan kevésbé beteg, de annál inkább lusta király felé fordultam.

- Mit szeretnél? - tettem fel a kérdést.

Vincent a zongora mögött ült, és unottan nyomkodta lefelé a billentyűket, melynek folytán egyszer nagyon magas hangok, másszor mély szólamok szabadultak fel az üreges hangszerből. A zenedoboz zománcfestékkel volt befestve, és ugyan már pattogzott róla borítása, még így is méltóságteljesen terpeszkedett a szoba egyik sarkában.

- Barackot - mutatott egy tálkára, melyben ott nyogodtak az érett gyümölcsök. - Etess meg, ahogy azt én is tettem veled.

Kicsit elmosolyodtam, hogy ilyenre vetemedett velem szemben. De olyan szépen kért, és azokkal a zöld szemekkel úgy megbűvölt, hogy képtelen voltam megtagadni kérését.

Mellé léptem, majd egy szelet barackot megpucolva elé tártam, ő pedig mohón be is kapta. A hús szétomlott fogai közt, amint falta a mennyei ambróziát, az isteni mannát.

- Finom? - kérdeztem kuncogva.

- Mindjárt meglátod - vigyorgott, majd egy hirtelen rántással ölébe húzott.

Combjai lábaim között feküdtek, és érezték, ahogy a hirtelen mozdulattól az izgalom ellepte testemet. Egy kisebb pirulást hozott ki belőlem ez a testhelyzet, majd még vörösebb pipacsok virultak fel arcomon, mikor Vincent karjait derekamra kulcsolván ajkaimra hajolt.

- Én is megetetlek - suttogta.

Ajkaimat lágyan becézgette, végigsimította őket, majd bebocsátásért könyörgött, én pedig meghallgatván imáit beengedtem barackos ízét számba. Az az édes zamatosság, mely egyszerre volt lágy és erőteljes, teljesen levett a lábamról, hogy aztán én is Vincent nyakába boruljak.

- Le fogjuk enni az inged - eszméltem fel, mikor a termés leve ajkaimról állam felé kezdett el vándorolni. Gyorsan letöröltem a cseppet kézfejemmel.

- Akkor majd levesszük - duruzsolata az uraság.

- De hiszen még most öltöztem fel - ellenkeztem vele.

- Nem baj, én meg levetkőztetlek - pimaszkodott bazsalyogván.

- Bolond - motyogtam, de azért nem szegültem ellen, mikor megoldotta az ingem nyakánál függeszkedő kravátlit, mely finom csipkerétegekből tevődött össze. Kigombolta ingem, majd miután rendesen megbámult - hogy legszívesebben egy lyukba bújtam volna kutató tekintete elől -, ujjaival bejárata egész mellkasom összes apró szegletét.