Sakkbábu

A lázadó foglyok 4/4

- Tudom - mondta March. - Én is mindennél jobban szeretlek. De gyenge vagyok, és képtelenség számomra ellenállni a csábításnak. Ezért teszem ezt veled. Bocsáss meg nekem! - egy vékony, foszlányos, szakadt, kopott kis könnycsepp gurult végig arcán, vizes barázdákat hagyva rajta. 

Elkezdett mozogni, Vincent pedig követte könnyezését a gyönyörtől. Szorosan markolta a vajszín lepedőt, amint szeretője nagy lökésekkel mozgott benne. 

Egy örökkévalóságig tartott szeretkezésük és már alig bírtam nézni. Valahogy mégsem tudtam elszakadni a látványtól, ahogy vonaglottak egymáson. A szobát betöltötték a nyögések, és hiába tapasztottam kezemet fülemre, nem bírtam őket kizárni. Bemásztak az apró lyukakon, be a cellákba, hogy csalóka sziluettjükkel halálra rémiszthessék a bent ülő, összekuporodott, meggyötört rabot. Körülvettek, szégyent űztek belőlem, keserű, visszarettentő táncaikkak. Lágyan suttogtak, mintha élvezném, holott lágy lejtésük csak méltatlan, szívbemarkoló kések döfése volt kegyvesztett elmémnek. 

- March! - kiáltotta Vincent, mikor már újra a gyönyör határára ért. 

Pár lökés következett, és a varázsló is követte az öntudatlan révületbe. Egy végső hullámzás a testükön, egy utolsó adrenalinlöket, mikor a vérükben valami felpezsdült utoljára, majd kényelmesen elterültek az ágyon, a takarót magukra húzva. Belesüppedtek az ágy kitárt karjaiba, a selyembe, mely a legnevesebb kínai selyemhernyók által szőtt kiváló, bársonyos kelme volt. 

Leborultam a földre, a hátamon fekve néztem a hatszög alakú plafont. A szobában nem voltak lámpák, egyes- egyedül gyertyák, azok is csak a négy sarkán. A tűzgolyók lassan kialudtak, csak a fekete gyertyák folyatták viaszukat a kemény, hideg kőpadlóra. 

Nem értettem, miért vagyok itt. Ugyan miért kell még mindig velük egy légtérben lennem? Már láttam, hogy együtt voltak. Immáron ismertem a múlt ezen pillanatát, és nem akartam többet tudni. Kelletlenül és teljesen üresen bámultam a derengő sötétségbe. 

Órák teltek el. Kint süvített a szél, és az ablak résein is befújt. Már nem voltam olyan érzéketlen a környezetemmel szemben. Éreztem minden egyes simítását, amint jeges ujjaival vékony hálóingem alá nyúlt. Megremegtem, borzongtam, vacogtam. Szinte érezni lehetett, hogy valami rossz következik.  

Felkeltem, majd átsuhanva az ajtón kiléptem a folyosóra. Egy pillanatra elvakultam, ahogy a fény ádázul beleveszett szemembe, de aztán felnyitottam pilláim, és szembesültem a rideg valósággal. Kint, a szoba előtt, katonák hadai álltak, várva a hátul álló király parancsára. A legelöl álló fegyveres alak mögött két hosszú, földig érő fekete öltözetet viselő alak foglalt helyet. Ők azt a célt szolgálták, hogy ha March ellenszegülne, varázslataikkal gúzsba kötözzék. 

Visszasuhantam a baldachinos ágyhoz, majd rázni kezdtem először Vincentet, majd March- ot. 

- Kelljetek fel! Itt vannak értetek. March! Vincent! Meneküljetek! 

Nem tudtam megérinteni őket, nem bírtam segíteni rajtuk, akárhogy is akartam. A katonák rájuk törtek, és még mielőtt Vincent felébredt volna, már a  hűvös vasbilincs kattant is csuklóján. 

- Mi ez? - ordította Vincent, mikor már kifelé cibálták. - Eresszetek el! Nem csináltam semmit! 

Kezét szerett mágusa felé nyújtotta, hátha segít rajta szerelme. De az meg sem mozdult. A szoba közepén állt, maga elé nézve. Senki sem értette viselkedését, még ő maga sem. Lebénult, mozdulni sem tudott. Elvétve, távolról hallotta a szavakat, amint Vincent az ő nevét kiáltozta. "March, March, March!" - de még csak ránézni sem bírt. Ahhoz túl hűséges volt az urához. És túl csalfa saját magához... 

Megbénították a kötelékek. Mindenét a királynak ajánlotta és hűséget fogadott egy életre avatása napján. De ott volt szerelme, akinek a legfontosabbnak kellett volna lennie. Lassan térdre esett. Szemei üvegesen festették íriszei árnyalatát, a borostyánfoltok kivesztek belőle, majd csak a szürkeség maradt. Az egyetlen örök dolog életében: a nyomorult hűsége. 

_____________________________________________

Kedves, drága almavirágok!

Nagyon köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt is, s reménykedem benne, hogy tetszett nektek.

Ezennel A lázadó foglyoknak vége, hamarosan hozom majd a következő fejezetet, amiben újra visszacsöppenünk a jelenbe. :D

Hatalmas puszi nektek: Haru Amadare