Egy kastély, melybe azonnal visszaszáll az erő, amint királynője megérkezik. Egy fiú, akiből királynő lesz és egy király, aki embereit sakkbábukként használva lépked a bosszú mezején. S ki a bosszú célpontja? Talán még a királynő sem gondolná, hogy...
Az előbb felraktam a részt, ma már a másodikat, de sajnos a Wattpad valahogy elrontotta, és rosszul mentette, vagy nem tudom, mi történt vele, mindenesetre most megláttam, úgyhogy itt van most már kijavítva. Kellemes olvasást! Remélem, tetszeni fog. ^^
Én csak énekeltem a magas, majd hirtelen mélyülő szólamokat, anélkül, hogy észrevettem volna a két férfi érkeztét. Csak akkor pillantottam fel, s hagytam abba a darabot, mikor már lejátszottam az utolsó sort is, mely halk suttogásban szakadt véget.
- Bravó, March! - hallottam meg Vincent tapsolását.
Hangja gúnyosan csengett, de most keveredett valami mással is: elmélázó volt, mintha a múlt egy adott pillanatára gondolt volna.
- Ezt nekem játszottad, mikor kihirdetted az ítéletemet - mondta, majd kijavította magát: - Pontosabban mikor ide zártál.
- Ezt hogy érted? - néztem fel rá figyelmesen. Próbáltam húzni az idő madzagját, mely egyre rövidebbre parázslott el.
Csak legyintett egyet, majd visszaváltotta kifürkészhetetlen arckifejezését. A zongorára ült, és kigombolta talárját. Felhúzta térdeit, majd átkarolta őket.
A király visszavette koronáját, fülébe smaragd függőt akasztott, s meglehetősen kicsípte magát.
- Kezdődjék az előadás! A színpadon Ludwig és March - intett felém, majd az ajtónál álldogáló Ludwig felé.
Nem csodálkoztam. Mint ahogy számítottam rá, Ludwig bábuként viselkedett. Szemei kéken fénylettek, mindössze arcán látszódtak érzései és saját akarata. Siralmasan festett, egészen meggyötörten.
- Sajnálom - nyögte ki, majd megindult felém.
Ludwig erősen megragadott, majd a zongorára döntött. Kitárta köpenyem, és felsőtestemre hajolt. Bárgyún és keservesen csókolta vállam, karjaim, hasam. Mikor nyakamhoz ért, Vincent felmorrant.
- Onnantól az enyém - helyezte egyik ujját nyakam vonalához.
Szívem szerint el akartam futni, meg akartam rúgni Ludwigot, fel akartam pofozni, agyon akartam karmolni bőrét, de tudtam: valójában nem ő a hibás, hanem Vincent.
Ajkaival leért mellbimbóimig, majd bekapta őket. Fülemben dobolt a vér, de mintha valami mást is meghallottam volna, talán egy sort abból a dalból, melyet nemrégiben énekeltem.
- Talán egy nap újra érzel - hangzott a sor.
Vincent énekelt. Emlékezett erre az ősi dalra, melyet egykor a szerelmesek dúdoltak egymásnak, mikor el kellett búcsúzniuk a másiktól. A kisasszonyok, kik rossz emberbe szerettek bele, holott már volt jegyesük. A katonák, kik elbúcsúztak feleségüktől. A papok, kiknek volt kedvesük. S a rabok, mielőtt felléptek a bitófára.
A dal különlegessége az volt, hogy két szólamból állt. Egyiket a hölgy énekelte, másikat a férfi. Egyiket Vincent, a másikat én.
De miért kell most elmennem? - ez lett volna az én sorom.
- Neked mással kell lenned - dalolta Vincent.
Miért taszítasz el magadtól?
- Ez az élet rendje. Megvetlek.
Ludwig leért lábam közé és szétfeszítette őket. Kioldotta nadrágját, majd minden erőlködése ellenére, hiába ellenkezett minden gondoltával, kezeit derekamhoz vezette.
- Utállak! - folytak a könnyek szememből tehetetlenségemben és dühömben. Ez volt az a rész, mikor a hölgy térdre esett szerelme előtt.
Vincent kezemért nyúlt, majd lágyan megsimogatta azt hüvelykujjával.
- S ugyan miért mondod ezt, mit érzel?
Mindkettejük arca fájdalomtól eltorzultan festett. Talán ő is szenvedett, minden egyes pillanatban. Szenvedett a saját bosszújától, de nem tudott letenni róla. Hiszen akkor a várban eltöltött idő értelmét vesztette volna.
- Szeretlek - zokogtam fel.
Eljött a végső pillanat. Összeszorítottam szemem és vártam, hogy megérezzem azt a lökést, melyet Vincent ígért. De Ludwig nem tette. Felnéztem rá, s szemében megláttam saját íriszeit. A kék zafírfény eltűnt, már nem vakította el az éber bábut, ki így visszanyerte irányítását saját teste felett.
Hirtelen lecsapott ajkaimra, s belém fullasztotta szavam utolsó foszlányait.
- Megmondtam, hogy March ajka az enyém! - a dal, s a suttogás véget szakadt, Vincent pedig eleresztette kezemet, és kiviharzott a szobából.
- Ő az enyém! - hallottam hangját, amint a folyosó falai visszhangzották.
- Egy következő életben talán újra érzel - susogták Vincent léptei.
____________________________________________
Sziasztok újfent! ^^
Remélem tetszett, ezennel vége a harmadik résznek, készül a negyedik. A kép fent és alul az Around trip to love - ból van. Egyszerűen csodás film.
Legyen szép napotok és elnézést, hogy elsőre rossz volt a rész.
Haru Amadare
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
