Bűnbe esett angyal▪Yoonseok ▪ ✓

13 ▪ Mindent helyre fogok hozni

-Yoongi, haza kéne menned Hoseokhoz-Yunseo hangja egyszerre volt lágy, mégis kemény.

Yoongi mindent hallott. Hoseok kétségbeesett, ugyanakkor reménykedő hangját. Ahogy érdeklődött felőle. Ahogy végül feladta. Még könnyeit is érezte saját bőrén.

Most eszmélt csak rá, hogy mit is tett. Cserben hagyta Hoseokot. A legjobb barátját. A szerelmét.
Annyira szerette volna megvédeni, hogy végül ő lett az, aki szilánkokat vésett a szívébe.
Hoseok biztonsága lebegett a szeme előtt, miközben nem gondolt bele abba, hogy a fekete hajú fiú vajon hogyan fogja megélni azt, hogy Yoongi egy szó nélkül lelép.

De most hallhatta Hoseok érzéseit. Tisztán, őszintén. Hogy ő is szenved. Hogy szüksége van Yoongira. Akiben most csalódott.
Ez Yoongi számára már tiszta volt. Csalódást okozott az egyetlen embernek, aki miatt hajlandó életben maradni.
Mert Hoseok tartja életben Yoongit. Miatta vesz levegőt. Miatta kel ki minden reggel az ágyból. Miatta nem adta még fel.

De vajon Hoseok se fogja ezek után feladni? Életben tudja tartani Yoongit úgy, hogy ő maga legbelül elporladt?

Hoseok számára Yoongi az éltető erő, ami minden nap boldogsággal tölti fel. Imádja szőke, kócos tincseit, amikbe legszívesebben mindig beletúrna. Szereti, hogy a legapróbbnak tűnő dolgok miatt is képes morcos lenni. Megnevetteti, mikor a romantika szóba kerül, a szőke hajú csak grimaszol egyet. Yoongi mosolyánál nem látott még szebbet az életben. A szeménél. Az ajkainál. A bőrénél. Az ujjainál.
Már-már elvonási tünetei lettek attól, hogy nem láthatja minden nap. A ragyogó mosolyát. A kíváncsi tekintetét. A hívogató ajkait. A hófehér bőrét. A vékony ujjait.

De mégis, nem ez fáj neki a legjobban. Yoongi hiányát valami más tölti ki. A fájdalom, a gyűlölet. Fáj neki az, amit legjobb barátja tett, mégsem tudja gyűlölni a fiút. Az érzéseket gyűlöli, amiket kivált belőle. A hevesebben dobogó szívét. Az izzadt tenyerét. A torkában lévő maró gombócot. A gondolatait, amik szüntelenül csak körülötte forognak.

Yoongit látja mindenben. A rózsákban, amiket mindennap csokorba köt. A reggeli kávéban, ami reggelente felfrissíti. A pizzás dobozokban, amit oly sokszor rendelnek.

Utálja, hogy nem képes utálni Yoongit. Pedig most megérdemelné. Emberileg. Barátilag.
Egyedül hagyta, amikor épp arra lett volna szüksége, hogy valaki mellette legyen. Hogy Yoongi legyen mellette.
Árván érzi magát. Semmitérőnek. Mintha a barátsága, a törődése, a figyelme nem jelentene semmit. Mintha a közösen eltöltött évek kitörlődtek volna elméjéből.

Másnap késő délutánra sikerült csak döntést hoznia Yoonginak. Miután Hoseok elment, őrlődött magában. Mérlegelt. Végül arra jutott, hogy hazamegy Hoseokhoz és mindent elmond neki.
A múltat, amiben felhalmozta a rossz döntéseit. A jelent, amit a múlt árnyai miatt fájdalomként él meg. És a jövőt, ami még bizonytalan számára. Számukra.
Nem tudja, hogy ezek után lesz-e Hoseok. Lesz-e Hoseok és Yoongi. Yoongi és Hoseok.
De addig fogja kaparni a földet, amíg megnem bűnhődik.

Yunseo segített neki meghozni ezt a döntést. Miután találkozott a fekete hajú fiúval, egyszerűen nem akarta elfogadni a helyzetet. Nem akarta elfogadni, hogy Yoongi és Hoseok szenvednek. Egymás miatt. Ők ketten olyanok, akár a puzzle darabok. Kiegészítik egymást. Szükségük van a másikra.
Ha nincs Yoongi, nincs Hoseok. Ha nincs Hoseok, nincs Yoongi.

-Béküljetek ki, rendben? Holnap átviszem a pénzt. Elugrok érte a bankba, és hívlak, mielőtt indulnék hozzátok-Yunseo unokaöccse vállait fogta, miközben az ajtóban állva búcsúzkodtak egymástól. Yoongi táskája a lába mellett hevert.
-Rendben. Mindent helyre fogok hozni-vonta egy ölelésbe Yoongi nagybátyját.-Köszönöm. Köszönök mindent.