Bűnbe esett angyal▪Yoonseok ▪ ✓

2 ▪ Veled szeretném tölteni

Az első reggelén Yoongi kipihenve ébredt. Hosszú órákat aludt át a puha ágyában, ahogy tegnap korán nyugovóra tért, a pizzázás után.

A nap reggeli halvány fényei foltokban világították meg a szobát a lehúzott redőnyön keresztül, de Yoongi ennek ellenére észrevette a virágokat az éjjeli szekrényén.
Fehér tulipánok voltak. A szirmai gyönyörben pompáztatták meg Yoongit, aki nagy szemekkel bámulta a mintás vázába tett virágokat.
Magához emelte azt és közelebbről ámulkodott a neki szánt illatos káprázatokban.
Kártya nem volt hozzá, de nem is kellett, hisz tudta, hogy Hoseoktól vannak.
A virágok épp olyan gyönyörűek voltak, mint maga a fiú, bár Yoongi szerint Hoseok szépsége semmivel sem mérhető össze.

Ahogy rá gondolt, torka elszorult és a virágok látványa már nem kápráztatta Yoongit, hanem elszomorította. Tudja, hogy nem szeretheti a fiút, de hiába próbál ez ellen tenni. Érzelmeinek lángolása elolthatatlan.

Visszatette a vázát az éjjeli szekrényére, majd szemét dörzsölgetve lépkedett az ajtó felé.
Ahogy kilépett azon, szemei újra meglepődöttségről árulkodtak. Megpillantotta Hoseokot, aki a konyhában tevékenykedett. Az asztal nem messze tőle megterítve.

-Áhh, jó reggelt Yoongi! Hogy aludtál?-kérdezte Hoseok a legszebb mosollyal az arcán, mikor megfordult a konyhapulttól, hogy a frissen készült gofrikat a megterített asztalra tegye.

-Te..te..mit keresel itthon?-hebegte Yoongi zavartan, mert abban a hitben élt, hogy Hoseok dolgozni megy a virágüzletébe.

-A mai napot veled szeretném tölteni-felelte a fekete hajú fiú a legnagyobb természetességgel, miközben az asztalnál ülve várta ragyogó szőke hajú barátját, hogy csatlakozzon a reggelihez.

Yoongi zavarba jött ettől, ezért kicsit elpirulva, tarkóját vakarva indult meg az asztalhoz.
Egymással szemben foglaltak helyet, így tökéletes kilátásuk nyílt a másikra.

-Jóétvágyat!-mondta kedvesen Hoseok, miközben megkente a gofriját eperlekvárral.
-Neked is-felelte Yoongi halkabban, mert megkellett még szoknia a fiú közelségét, miközben ő maga is reggelizni kezdett.
-Tetszettek a tulipánok?-kérdezte ártatlan mosollyal az arcán Hoseok, mert remélte, hogy sikerült örömet szereznie barátjának.
-I-igen, köszönöm, de miért kaptam őket?-kérdezett vissza Yoongi, mert bár a gesztus megmelengette szívét, mégsem értette, hogy miért kapta a virágokat.
-Mert megérdemled-válaszolta szelíden Hoseok, mélyen Yoongi szemeibe nézve.

Yoongi pupillái kitágultak, és nyelt egy nagyot. A hozzá intézett szavaktól leverte a víz, és hirtelenjében nem is tudott reagálni Hoseok kedvességére.

-Mm, egyébként arra gondoltam, hogy kimehetnénk a Galmang-parkba. A tegnapi esőzés ellenére ma szép napos lesz az időjárás, és az a park egyszerűen meseszép. Régebben imádtunk odajárni, emlékszel?-Hoseok sötét szeme csillogott, ahogy ismertette Yoongival az ötletét, akinek pupillái még mindig hatalmasra voltak duzzadva Hoseok iménti kedvességétől.

Yoongi keze megfeszült az asztalon, és tekintetét elkellett vezetnie a padlóra, hogy Hoseok ne lássa a szemébe gyűlt haragot.
A haragot, amit saját maga iránt érzett.
Abban a parkban eszmélt rá Yoongi, hogy több érzelmet táplál Hoseok iránt, mint amennyit kellene.
Ahogy Hoseok a kacsákat etette a tóban; ahogy a fűben ülve virágokat tépett le; ahogy vidáman futkorászott az odatévedő kisgyerekekkel; Yoongiban elindított valamit, aminek intenzitása azóta se hagyott alább.
Valóban, a park csodaszép, viszont Yoongi azóta se tudott így gondolni rá. Keserű érzés fogja el, akárhányszor oda téved, mégis, az emlékek miatt szeret kijárni oda. Ez egyfajta önmarcangoló fájdalomjárat, amire Yoongi mindig felszáll, ha dühe csillapíthatatlan lesz. Mert a park, és ahogy emiatt Hoseokra gondol, mindig lenyugtatja.