Bűnbe esett angyal▪Yoonseok ▪ ✓

4 ▪ Megakarlak védeni

Yoongi nem gondolta volna, hogy ilyen rövid idő alatt újra a rehabilitációs intézmény közelébe megy, de a tegnapi telefonhívás miatt ma kénytelen lesz meglátogatni.

Yoongi fél. Már mindenféle rémkép lebegett a szeme előtt, amelyek vége mindig ugyanazzal végződik.
Hogy megint elveszíti Hoseokot.
Nem bírná újra elviselni ezt az érzést. Belehalna. Túlságosan szereti, és kötődik a fekete hajú fiúhoz. Hiába maradnak viszonzatlanul az érzelmei, inkább fájdalmat okoz ezzel magának, minthogy egy percre is távol legyen Hoseoktól.

-Ne izgulj, rendben? Én itt leszek melletted-mondja bátorítóan Hoseok, miközben a ködös utcákat róják Yoongival.
-Köszönöm-mosolyodik el halványan Yoongi, továbbra is leszegett fejjel sétálva.

A szőke hajú fiúnak sokat jelent, hogy Hoseok mellette van. Hogy elkíséri, és támogatja. De még ő sem tud segíteni azon a gyomorgörcsön, ami reggel óta kínozza Yoongit.
Arra gondolt, hogy megint azon a lépcsősoron kell felmennie Hoseokkal, amin egy évvel ezelőtt is. A helyzet ugyanaz, pusztán az ok más.

Befordultak egy sarkon, ahonnan már lehetett látni a szemközti barna épület lehangoló látványát. Persze nem a külseje volt nyomasztó, hanem az érzés, amit Yoongiból váltott ki.
Akaratlanul is izgulni kezdett.

-Hoseok. Félek. Nem akarok bemenni-állt meg Yoongi egy oszlop mellett, majd kezeit idegesen kezdte el tördelni.
-Yoongi figyelj. Tudom, hogy most mi zajlik le benned. Hogy újra előtörtek a régi emlékek. Az egy évvel ezelőtti emlékek. De nem kell aggódnod. Már megnyerted a háborút, de még kisebb csaták fognak jönni, amiket le kell győznöd. De ezek is mind a te érdekedet szolgálják. Hogy neked jobb legyen. És különben is. Ameddig engem látsz, semmitől sem kell tartanod, oké?-tette kezeit Yoongi vállára Hoseok, miközben mélyen a szemébe nézve válaszolt neki.

Yoongi ajkait beharapva hallgatta végig Hoseokot. Már a tenyere sem izzadt annyira, amikkel most átölelte a fekete hajú fiút. Hihetetlen, hogy a határazott szavaival mennyire letudja nyugtatni Yoongit.

-Köszönöm. Mindent. Tényleg-mondta Yoongi, ahogy elengedte Hoseokot.

Újra elindultak, azonban pár lépés után Yoongi megtorpant. A másik úton meglátta közeledni őket.
A srácokat, akiket a parkban is észrevett. Akiktől félti Hoseokot.

Yoongi egy másodperc alatt cselekedett. Hoseokot behúzta egy mellettük húzódó sötét sikátorba, és csak remélni tudta, hogy nem látták meg egyikőjüket sem.
Azonban Yoongi hiszékenysége felülmúlta a valóságot. A valóságot, ami csak később látogatta meg Yoongit és Hoseokot. 

-Yoongi. Te mégis mi a fenét művelsz?-csengett Hoseok értetlen hangja a sikátor félhomályában.

Yoongi nem válaszolt, csupán lefogva a barátját kémlelte az utcát lélegzetvisszafojtva.
Hallja őket. A hangos társalgásukat. A feltörő nevetésüket. A trappoló lépteiket.

Teljes figyelmével erre koncentrált, ezért fel sem tűnt neki, hogy Hoseok eközben szabadulni próbál.

-Maradj. Nyugton-szűrte fogai közt Yoongi, ahogy lefogta Hoseokot a vállainál fogva.
-Miért nem árulod el az igazságot?-tettel fel a kérdést Hoseok, enyhe éllel a hangjában.
-Mert megakarlak védeni-mondta a szőke hajú nyomatékosan, megnyomva minden egyes szót.

Hoseok szemében a kétkedés jelei tűntek fel. Nem arról van szó, hogy hazugságnak tartaná, amit Yoongi mondott. Pusztán nem érti barátja viselkedését.
Számtalanszor a tudtára adta már, hogy mellette lesz, bármiről is legyen szó. Akkor Yoongi most miért nem hagyja neki, hogy segítsen?

A zajok megszűntek. Yoongi füleinek tisztának hatott az utca, de óvatosságból kikémlelt a sikátor takarásában maradva.
Valóban. A társaság eltűnt.
Yoongi fellélegzett. Nem kapták el őket, ami megnyugvással töltötte el a szőke hajút.

Szótlanul folytatták az útjukat, ami két percbe sem telt bele. Csupán átvágtak a zebrán, majd sietős léptekkel már ott is találták magukat az épület előtt.

Benyitottak az üvegajtón át, ahol egy kisebb csarnok fogadta őket. Fehér, omladozó falai árulkodtak az idő múlásáról. Barna bőrkanapéi előtt számos újság hevert kis faasztalon a várakozóknak.
A hosszú, fekete recepciós pult mögött egy fiatal, kontyolt hajú nő fogadta az érdeklődöket.

Yoongiék érkezésére azonnal elfordította tekintetét a számítógépről.

-Min Yoongi? Kérem, fáradjon ide-szólt erélyesen, ám nem ellenségesen a nő.

Yoongi bátortalanul indult meg, ám Hoseok rászorított egyet a szőke hajú csuklójára, hogy tudja, itt van mellette.
Egy pillanatra ránézett Hoseokra, aki biztonságot sugárzott felé. Megeresztett felé egy kisebb mosolyt, majd odasétált a pulthoz.

Kissé leverte a víz, hogy ezzel egyedül kell szembenéznie. Hoseok addig helyet foglalt a bőrkanapén, mert ő nem lehetett jelen Yoongival, mivel nem állnak semmilyen vérszerinti rokonságban egymással.

-Min Yoongi?-kérdezte újból a nő, ahogy Yoongi odaért a pulthoz.
-Igen-felelte a szőke hajú, és próbált minél magabiztosabb kisugárzást magára ölteni.
-Találtunk önnek egy állást. Mint azt ön is tudja, a betegeinkkel nem csak addig foglalkozunk, amíg kezeljük őket. A sikeres terápia után is próbáljuk segíteni az újrakezdést, hogy ezzel is könnyítsünk a helyzetén-mondta a nő, miközben papírokat tűzdelt össze-Kérem, ezeket majd töltse ki. Az első oldalon rajta van minden. Egy közeli élelmiszer boltban találtunk önnek állást, takarítói pozícióban. Tudom, hogy nem valami kecsegtető, de első lépésnek nem lenne rossz. Egyetért?
-I-igen-válaszolt Yoongi dadogva, ám a megkönnyebbüléstől felszabadultan.
-Remek. Ezeket a papírokat még a héten hozza vissza, hogy továbbítani tudjuk a munkáltatója felé, aki hétfői munkakezdéssel már szeretettel várja önt-mondta a nő, majd újból a számítógépe felé fordult.

Yoongi nagyokat pislogva várt pár másodpercet. Ennyi volt?

-Esetleg megtudhatnám, hogy ki lesz a főnököm?-kérdezte Yoongi, miközben a papírokat szorongatta a kezében.
-Arról nem adhatok ki információt, sajnálom-felelte a nő, fel sem nézve Yoongira.
-Értem. Köszönöm. Akkor viszlát-jött el a pulttól Yoongi kissé elégedetlenül.

Az utcára kiérve Yoongi belekezdett a mesélésbe.

-Úgy tűnik van munkám. Takarító lettem-mondta Yoongi rövidre fogva, majd belelesett a kapott papírkötegbe.
-Hát legalább csinálod valahol, ha már otthon lusta vagy besegíteni-reagált Hoseok szórakozottan, ám Yoongi ezt bosszús pillantással jutalmazta.
-Ha tőled is kapok fizetést, akkor örömmel beszállok-válaszolta Yoongi úgy, mintha ez normális lenne, majd mindketten elnevették magukat.
-Mit szólnál, ha ezt megünnepelnénk?-karolta át mosolyogva Hoseok a szőke hajú vállait, ahogy elindultak hazafele.
-Pizza?-kérdezte szörnyülködve Yoongi, ahogy arra gondolt, hogy a legtöbbször mindig pizzát rendelnek.
-Hah, Yoongi borzalmas vagy. Hamburger jó lesz, vagy azzal is van valami problémád?-sóhajtott Hoseok.
-Hambi? Az jó lesz. Bár az is kerek, mint a pizza, de legalább..-gondolkodott hangosan Yoongi, ám roppant logikus gondolatmenetét nem tudta befejezni, mert Hoseok belebokszolt a vállába.

Ilyen szórakozottan telt a hazaútjuk. Bár Hoseok őszintén örült annak, hogy Yoongi kapott egy munkát, mégsem tudott elmenni Yoongi viselkedése mellett.
Ahogy ledermett, mikor meglátta azokat a srácokat, ugyanúgy, mint a parkban. Hogy milyen félelem ült Yoongi tekintetében. Hogy nem akarta, hogy észrevegyék őket.
Soha nem látta még azokat a srácokat, és fogalma sincs, hogy kik lehetnek, meghogy Yoongi miért tart tőlük ennyire.
De mindenesetre azt letudta szűrni, hogy nem épp egy ártatlan társaságról van szó.