Bűnbe esett angyal▪Yoonseok ▪ ✓

5 ▪ Te mit keresel itt?

Elérkezett a hétfő, Yoongi első munkanapja.
Kedvetlenül csapta le a reggel hét órára beállított ébresztő óráját.

-Yoongi, gyerünk, csípkedd magad, nehogy elkéss, öltözz fel, ne izgulj, minden oké lesz, nyugi..-darálta a szavakat idegesen Hoseok, aki a semmiből bukkant fel az ajtóban megállva.

Yoongi álmos szemmel nézett vissza rá, és vágott egy grimaszt, majd megkérdezte.

-Miért izgulsz jobban, mint én?-reggeli rekedtes hangját megköszörülve várta barátja válaszát.
-Mert ez egy komoly dolog, nagy lépés lesz az életedben, és azt szeretném, ha minden jól menne-Hoseok csípőjére tette a kezét, így már aztán tényleg úgy nézett ki, mint egy aggódó mama.-Na siess, pattanj ki az ágyból-utasította Yoongit, majd kettőt tapsolt is hozzá, hogy lássa: Hoseok nem szórakozik.

Yoongi elnevette magát Hoseok túlbuzgóságán. Aranyosnak találta. Ólmos lassúsággal keresett magának valami tiszta ruhát. Nem Hoseokot akarta ezzel bosszantani, de a reggeli lassúság már időtlen idők óta Yoongihoz tartozott.

Mikor kicsoszogott a konyhába, immár talpig feketében, Hoseok épp szendvicseket csomagolt neki.

-Nagyon fontos a vitaminbevétel, ezek nélkül legyengülsz. Van bennük saláta, paradicsom, sajt. Valamint teljes kiőrlésű kenyér, csak az egészséges életmód végett-gesztikulált össze vissza Hoseok, ahogy a szendvicseket pakolta.
-Mégis mikor hagytunk fel a pizzával az egészséges életmód miatt?-kérdezte a konyha pultra támaszkodva Yoongi, miközben furcsán méregette a neki szánt szendvicseket.
-Ma-közölte Hoseok ellent mondást nem tűrően, majd a szőke hajú kezébe adta a szendvicses zacskót.

A reggeli hűvös utcán, a lakóépület előtt Yoongi és Hoseok útja kettévált. Hoseok szokásosan ment a virágüzletbe, míg Yoongi léptei az új munkahelyére vezettek.

Izzadt a tenyere, ahogy egyre közelebb ért az élelmiszertbolthoz. Kissé aggódott és félt. Nem tudta, hogy mire számítson. Hogy milyenek lesznek a munkatársai, a főnöke. Hogy vajon helyt tud-e állni a rákiszabott munkakörökben.
Fejest ugrik az ismeretlen vízbe, amiről akkor még nem is sejthette, hogy az mit tartogat számára.

Megállt egy barátságosnak tűnő élelmiszerbolt előtt, aminek villodzó feliratai hirdették a heti akciókat. Mélyzöld falaival beleillett volna akár a természetbe is.
A bolt nem volt messze Hoseok lakásától, mégis, Yoongi úgy érezte, mintha egy órát gyalogolt volna. A gondolataiba merülve nem igazán érzékelte az idő múlását.

Hallatott egy aggodalmas sóhajt, majd belépett az üzletbe, ahol már pár sietős vásárló kapkodott az elpakolással.
'Üzletemberek'-gondolta magában Yoongi, ahogy elhaladt mellettük, egészen hátra, a személyzeti irodákhoz.

Lassan bekopogott egy fekete, a lakktól fénylő ajtón, amin a "Főnöki iroda" felirat díszelgett cirkalmas betűkkel.
Akkor még nem igazán foglalkozott a névvel, ami a felirat alatt állt kisebb betűkkel. Pedig elméje titkos zuga már akkor elkezdte az emlékekben való kutatást.

Miután egy invitáló hangot hallott bentről, Yoongi bement a kis helységbe. A nagy, barna íróasztalon papírok tömkelege hevert rendezetlenül. Egy szemüveges, idősebb nő telefonált az asztal mögötti fekete bőrszékben ülve. Addig Yoongi úgy gondolta, hogy körbe néz a szintén mélyzöldre festett falú irodában, ám számításait keresztül húzta a telefonáló nő.

-Min Yoongi?-kérdezte a nő sürgető hangsúllyal, majd miután a megszeppent srác bólintott, folytatta.-Üdv. Én a főnök titkárnője vagyok, Yewon. Mint láthatja, nagyon elvagyunk havazva; a megrendelésekkel adódott egy kisebb fajta csúszás, így a főnök csupán záróra előtt tud megjelenni, hogy személyesen is ismertesse Önnel az állással járó feladatokat.

Miután a titkárnő tájékoztatta Yoongit, és kiadta utasításnak, hogy keresse meg Seongmit, a nő újra a papírmunkába temetkezett.

Seongmin is egy rehabilitációs intézmény lakója volt, csak ő alkoholproblémákkal küzdött. De szerencsére sikeresen kilábalt a sötét múltból, így dolgozhat itt, ebben az élelmiszerboltban.

Seongmint is takarítói pozícióba küldték ide. Yoonginak nem volt nehéz dolga, hiszen csak ő viselt zöld kezes lábast, amit a takarítóknak kell hordaniuk. Miután kiszúrta a tejtermékek között felmosó, magas srácot, odament hozzá.

-Szia. Én Yoongi vagyok. Azt mondták, hogy majd te segítesz nekem-szólította meg illedelmesen a sötétbarna hajú fiút. Az felnézett a vizes padlóról, és kedvesen Yoongira mosolygott.
-Szia. Seongmin vagyok-nyújtott kezet a takarító fiú-Körbe vezetlek a boltban, és megmutatom a takarító szertárt is.

Így kezdődött el Seongmin és Yoongi barátsága. Seongmin nagyon készséges és barátságos volt. Mindent elmondott Yoonginak, amit tudnia kellett, és még tanácsokat is adott a számára. Körbe vezette a boltban, és közben mesélt magáról.

Így tudta meg Yoongi, hogy Seongmint a családja elhagyta, miután kiderült, hogy komoly alkoholproblémái vannak. Így aztán egyedül kellett megbirkóznia a ráháruló akadályokkal, amikből ő került ki győztesen. Sosem volt egy gyenge ember, és mindig szilárd lábakkal állt a föld felett, de sajnos őt is utolérte egy olyan fordulat az életben, amit nem tudott feldolgozni.

Yoongi élvezte az első munkanapját. A munka nem is volt vészes, és nem is fáradt el közben annyira. Ráadásul így, hogy egy olyan munkatársat kapott, mint Seongmin, panaszra igazán nem lehetett oka.
Egészen addig, ameddig megnem jött a főnök.

-Yoongi, kérem jöjjön. A főnök megérkezett, így szeretne beszélni önnel pár szót négyszemközt-szólt Yewon Yoonginak, aki épp akkor lépett ki a takarító szertárból Seongmin-nal az oldalán.

Seongmin mesélt pár szót a főnökükről is. A magas fiú szerint kedves ember, és egyáltalán nem olyan házsártos, mint azt elvárnánk egy főnöktől. 

Yoongi újra a fekete ajtó előtt találta magát, majd miután három kopogás után meghallotta a főnök mély hangját, belépett az irodába.

Abban a pillanatban leblokkolt. Lába cöveket vert a padlóba. Pupillái úgy kitágultak, hogy szinte egybe olvadt amúgy is sötét íriszeivel.

-Te mit keresel itt?-kérdezte döbbent hangon a szőke hajú, miután pár másodpercnyi sokkban töltött pillanat után magához tért.

Min Yunseo. Yoongi nagybátyja, aki már akkor elhagyta a családot, amikor a szőke hajú egészen fiatal volt. Pedig Yoongi imádta a nagybátyját. Szerette vele tölteni az időt. De mikor Yunseo kilépett az életükből, Yoongi teljesen maga alatt volt. A szülei azt mondták neki és a bátyjának, hogy halálos betegsége van, amit csak külföldön tudnak kezelni, így sokáig távol lesz. Ám ebből a hosszú időből végül örökre lett. Yoongi már abban sem volt biztos, hogy még él.

-Yoongi, kérlek ülj le-szólt erélyesen, ám kedvesen a ráncokkal teli férfi a fekete bőrszéken ülve.

Yoongi lábai akaratlanul is megindultak, míg végül szemben nem találta magát a nagybátyjával.

-Hol voltál? Szükségem lett volna rád-motyogta Yoongi fájdalommal teli hangon, miközben könnyek gyűltek a szemébe.
-Tudom, és sajnálom. Tényleg. De muszáj volt elmennem. És..és most szeretnék mindent megmagyarázni, ha megengeded-szólt finoman Yunseo, miközben átható pillantással figyelte Yoongit.

Yoongi hagyta, hogy a nagybátyja végig mondja, amit szeretett volna. De nem reagált semmit. Csupán a könnyes arca, és a fájdalom miatt beharapott ajka árulkodott arról, hogy lélekben itt van.

Aztán szó nélkül elrohant. Hangosan csapta nagybátyjára a főnöki iroda ajtaját, majd sebesen kifutott az élelmiszerboltból.

Yunseo nem várt egyből megértést, sem azt, hogy Yoongi egyből a nyakába ugrik. De reméli, hogy idővel engedi majd a szőke hajú, hogy újra az élete része legyen. Yunseo mindenesetre nem fogja feladni, és minden követ megmozgat, hogy unokaöccsével újra olyan legyen a kapcsolata, mint sok évvel ezelőtt.