Bűnbe esett angyal▪Yoonseok ▪ ✓

7 ▪ Akit a világon a legjobban

Yoongi nyúzottan ébredt a pihenést szolgáltató ágyából. Nehezen tudott elaludni a tegnapi veszekedés után. Az összes könnyét kisírta, míg végül teljesen kiszáradt szemekkel próbálta álomra hajtani a fejét.

'Hogy lehettem ekkora idióta'?-szidta magát Yoongi, ahogy az ágy szélén ülve a tegnap kiejtett szavain gondolkodott.

Tényleg nem érdemli meg Hoseokot. Soha nem vágott még ilyen durva dolgokat a fejéhez. Még ha így is érez, közölhette volna finomabban is a fekete hajú, virágos fiúval.
Mert valójában nem csak a düh beszélt belőle, amikor elkezdett kiabálni legjobb barátjával.

Évek óta, szinte a barátságuk kezdete óta így érzett Yoongi.
Eleinte a lelkének csak egy kis részét nyomta ez az érzés, ám az idő előrehaladtával egyre jobban úrrá lett rajta.
De persze mindig is gyáva volt ahhoz, hogy odaálljon Hoseok elé, és ezt közölje vele.
Talán önzőségnek számít ez a részéről. Hiszen Yoonginak szüksége van Hoseokra, és emiatt a vágy miatt nem akarta beismerni magának sem, hogy nem elég jó ember Hoseokhoz.

Tőle megszokott módon egész öltözékét a fekete szín uralta, így igen erős kontrasztot képezve a lakás pasztell színeivel.
Lelkét sikerült kivetítenie a külvilág felé, így már nemcsak a meggyötört arcáról rótt le a szomorúság.

Ahogy Yoongi a konyhába ért, a fehér márványpulton egy barna zacskó hevert, rajta a nevével.

Szíve még jobban kifacsarodott.
Hoseok még a tegnap este történtek ellenére is gondolt rá.
Ami nem lepte meg annyira, hiszen Hoseok mindig is ilyen ember volt. Hiába bántották meg, ő ennek ellenére is gondoskodott a másikról.

Eltette a neki készített szendvicses zacskót, majd nehéz léptekkel elindult munkahelye felé.

Akarata ellenére is sietősen szedte a lábait. Nem akart a sötét gondolataiba temetkezni, amiktől csak még jobban lelombozódott volna.
Az viszont már a reggeli készülődés közben megfogalmazódott benne, hogy ma mindenképpen bocsánatot kér legjobb barátjától.

Ahogy beért a reggel még igen kihaltnak számító élelmiszerboltba, első-és számára az egyetlen-útja a takarító szertárba vezetett, ahol Seongmin már talpig munkaruhába öltözve várt rá.

-Jó reggelt Yoongi-köszönt vidám mosollyal a szemüveges fiú, ám ahogy meglátta Yoongi leamortizálódott hangulatát, arcára egyből kiült az aggodalom-Mi a baj Yoongi? Tudok valamiben segíteni?

És Yoongi, ahogy a munkaruháját kereste a szekrényben, hirtelen rádöbbent valamire.
Hogy szerzett egy barátot.

Olyan régen történt már vele ilyen, hogy megijedt, vajon jó barátja tud-e majd lenni Seongmin-nak. Mert tegnap, ahogy beszélgettek, és ahogy Seongmin bánt vele, Yoongi számára nem is volt kérdéses, hogy barátok lesznek.
És egy belső hang azt súgta a számára, hogy bízhat benne, így hát mindent elmesélt a magas fiúnak, miközben a szertárból kilépve, takarító eszközökkel a kezükben kiléptek.

-De durva. Szóval akkor Yunseo..vagyis Min főnök úr tényleg a nagybátyád?-kérdezte még mindig ledöbbenve Seongmin, ahogy a padlót mosták fel a péktermékeknél.
-Igen-sóhajtott egyet Yoongi, és maga is meglepődött, hogy mennyire megkönnyebbült.
-És most mi lesz? Mármint újra jóban lesztek vagy..vagy ellököd magadtól?-puhatolózott Seongmin, ahogy megtámasztotta állát a felmosón.
-Nem szeretném megint elveszíteni-válaszolta a szőke hajú, és elszántság tükröződött a szemében.

Éppen belemerültek volna a munkájukba, és tovább haladtak volna a következő sorba, amikor meghallották Yewon magassarkú cipőjének kopogását. Érdeklődve várták meg, amíg hozzájuk ér.