Bűnbe esett angyal▪Yoonseok ▪ ✓

12 ▪ Jól van?

Yoongi és Hoseok.
Yoongi, aki elhagyott és Hoseok, akit elhagytak.

A Yoongi szemén lévő duzzanat kezdett kissé begyógyulni. Yunseo megfelelően gondoskodott róla, így Yoongi számára már nem volt olyan elviselhetetlen a hétköznapi cselekedetek elvégzése, mint például a pislogás.

Amikor Yoongi a könnyeit hullatta a Hoseoknak írt üzenetére, akkor ezt a fajta fizikai fájdalmat egyáltalán nem érzékelte. Lelkileg annyira kimerült, annyira összetört, hogy ez elnyomott minden fájdalmat, amit a testének kellett volna éreznie.

Sokat beszélgettek Yunseoval a történtekről. Yoongi lelke ettől kissé megkönnyebbült. Az, hogy a fájdalma szavakká alakult, és nem nyomta el magában, némileg könnyített rajta.
De a valóság sajnos ettől nem lesz szebb. Nem tudja nem megtörténtétté tenni azt, amin már nem tud változtatni. Nem tud vissza menni az időben, hogy visszafogja az indulatait.

Tudja, hogy Hoseok ennél többet érdemelt volna. Nem csupán  papírlapra írt sorokat.
Hanem őszinteséget. Színtiszta őszinteséget. Szemtől szembe, elhallgatás nélkül.
De bízik döntésében. Abban, hogy Hoseok megérti majd. Hiszen minden lélegzetvételével érte harcol. A biztonságáért. Az épségéért.
A saját életét is kockáztatná azért, hogy megmentse őt.

Utálja magát, amiért megint mindent elrontott. Hogy kiabált Hoseokkal, hogy nem hitt neki, hogy  most bajba keverte őt egy olyan elintézetlen ügy miatt, amiről nem tud, és amihez köze sincs.

Az utolsó éjszakáján, amit még a rehabilitációs intézmény lakójaként élt meg, sokat őrlődött magában. Félt, reménykedett, várt.
De azt még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen dolgokon fognak keresztül menni.
Bár sejthette volna, hiszen Hoseok miatt kezdett el drogozni. Számítania kellett volna rá, hogy ezek után sem lesz könnyű.

Számára sosem volt könnyű Hoseok mellett. Minden percben vele akart lenni. Vigyázni rá, szeretni őt. Megóvni mindentől. A leheletét akarta érezni a bőrén. Elakart veszni az ölelésében. Ajkaira finom csókot nyomni. Szenvedélyes pillantást vetni rá. Ujjait összekulcsolni az övéivel. Beletúrni puha, fekete hajába. Suttogni a fülébe. Megmutatni a világnak, hogy ő legszerencsésebb ember, amiért Hoseok az övé.

De az elmúlt évek során egyszer sem tett semmit annak érdekében, hogy ezek a dolgok megtörténjenek. Nem mondta Hoseok szemébe, hogy szereti őt.  Szerelemből. Minden porcikájával.
Inkább falat húzott az érzései köré, amivel csak szenvedést okozott magának.
És Hoseoknak is. Mert Yoongi nem vette észre, ami ott volt a felszínen. Hoseok érzéseit. A szerelmét. Hogy ő is menthetetlenül belé szeretett.

De van még számukra esély? Nem vesztegették el a napjaikat? Boldogok lehetnek egymással?

Azon a reggelen, amikor Hoseok megtalálta a papírlapra írt üzenetet, újra összetört. Lehetséges ez egyáltalán? Két egymást követő napon elveszítheti lelke minden erejét?
Annyira lebénította a fájdalom, hogy azon a napon nem csinált mást, csupán sírt. Keservesen. Megállíthatatlanul.

Dühös volt Yoongira. Egyedül maradt, mikor épp arra volt szüksége, hogy megmentsék. Hogy Yoongi megmentse.
Egy papírdarabot kapott csupán legjobb barátjától. Úgy érezte, hogy barátsága semmit sem ér. Mindig ott volt Yoonginak. Kérés, feltétel nélkül segített neki mindenben. Vigasztalta. Gondoskodott róla. Felvidította. Féltette.
Hát tényleg csak ennyit jelentene Yoongi számára? Neki nem is olyan fontos a barátságuk? Maga Hoseok? Egy pár sorral elintéz mindent?

Nem tudta, hogy mit gondoljon. Yoongi ezzel a baljóslatú üzenetével elintézte, hogy Hoseoknak ne maradjon egy ép gondolata sem.
Lassan kezdett megőrülni. Beleőrülni. A tudatlanságba. Az aggódásba. A féltésbe. Yoongiba.