~ Dance Your Heart Out!

Tudom, hogy egy álnok dög vagyok ... !

Elég egy kép, egy emlék, vagy akár egy régi, ismerős hang, ami képes felszakítani, azokat a sebeket, amikről azt hittük, hogy már begyógyultak. Hogy miért van ez? Nem tudom! Talán a sors akarta így. Újra fájdalmat okozni ezzel, vagy véglegesen begyogyítani azokat a sebeket, amik éveken keresztül képtelenek voltak begyógyulni, de a sebnek a hege örökre ott marad, ami emlékeztetni fog mindazokra a fájdalmakra, amit akkor éreztél, de mégis képes voltál legyőzni.

Az ember olyan, hogy ha ott van az adott helyzetben, nem tudja tökéletesen értékelni azt. Csak akkor jön rá, milyen értékes volt, amikor az már csak emlék.

Elvesztettem! Elvesztettem azt, aki a boldogságot jelentette nekem, aki reményt adott, aki segített, aki ott volt mellettem mindig, de most, hogy újra visszakaptam félek! Nagyon!

Mi van, ha már nem az az ember, akire mindig számítottam, aki mindig mosolyt csalt az arcomra a huncut mosolyával, aki bíztatott a borus napjaimon? Rengeteg év telt el azóta. Nem pár hét, hanem több év. Egy évtized!

Mi van, ha azóta már nem jelentek neki semmit? Mi van, ha egy illuzió volt az egész?

Napok óta kerülöm az iskolát, kerülöm azt a helyet, ahol újra magamra találtam. A tánc volt az egyedüli mentsváram, ami átsegített a nehéz utakon. Rájöttem, hogy ki vagyok. Rájottem, hogy mit akarok. Egy egyszerű, reményteli lány, aki vissza akarja kapni a gyerekkori barátját. A legjobb barátját. Éppen ezért összeszedtem magamat, kikelltem az ágyból és a tükör elé álltam.

Pár percig szemeztem a tükörképemmel. Elkerekedett szemekkel csekkoltam a kinézetemet, amin látszott, hogy egy kemény hete elhanyagoltam. A hajam csapzottan, kocosan állt a fejem tetején. A ruháim elnyúltak, néhol foltok éktelenkedtek rajta, a főzés miatt.

Gyorsan lefürödtem és valami szép göncöket aggadtam magamra, majd a vállamra csapva az oldaltáskám, elindultam a sulim fele. Az első órát lekéstem, a másodiknak épphogy a végére fogok beérni.

Szőrnyen szégyelltem magamat. Nem csak az iskolát hanyagoltam el, hanem csalódást okoztam mindazoknak, akik számítottak rám. Elsősorban csalódást okoztam az igazgatónak, aki bízott bennem és versenyt ajánlott nekem, amin, ha nyerünk, híres táncosok is lehetünk. Ez lenne az egyik nagy álmom! Másodszor pedig a partneremnek okoztam csalódást. Nem elég, hogy pofátlanul elszaladtam, elmenekültem a problémáim elől, hanem őt is otthagytam. Nem beszéltem meg vele a dolgokat, hanem önző módra elbújtam és sajnáltattam magamat. Egy szörnyű ember vagyok!

A suliba érkezve, egyenest Adamhoz szaladtam. A kopogással mit sem törödve, berontottam az ajtón. Az biztos, hogy nem egy kis szívbajt okoztam neki! Egy szénakazalra hasonlító hajkoronájú lány áll előtte, aki úgy liheg, mint egy kutya.

- Kezdjük az elején! Ne kérdezz semmit, csak hallgas végig! – hadonásztam a kezeimmel, miközben próbáltam kipréselni a szavakat belőlem. – Tudom, hogy egy álnok dög vagyok, aki mostanában nagyon elhanyagolt mindent. Tudom, hogy csalódást okoztam, miközben önző módon elmenekültem a problémáim elől. Egy gyáva kígyó vagyok, aki nem képes szembenézni a gondjaival, DE rájöttem valamire! Rájöttem, hogy ki vagyok, hogy mit akarok. Először elleneztem ezt a versenyes dolgot, nem tartottam jó ötletnek, de megértettem, hogy miért engem választottál. Az elején megbizható voltam, mintadiák, aki nem hanyagolja el a táncsulit, aki minden órára készült. Ez most nem mondható el rólam. Többször is ellógtam a suliból, hogy sajnáltassam magamat és sírdogáljak az ágyamba fekve, miközben azt hajtogattam magamnak, hogy senkinek sem kellek, hogy az életem egy rakás szar és hogy egy hiba vagyok. Ez nem igaz! Úgy gondolom, hogy nem hiába akartál engem Aaron társaként. De arra is rájöttem, hogy míg az elején jó társa lettem volna, most nem vagyok az. Mégis melyik társ hagyja cserben a partnerét? Hát én! Cserben hagytam! Nem érdemlek meg semmilyen kitüntetést, vagy azt, hogy ÉN legyek Aaron partnere a versenyen. Neki egy sokkal jobb társ kell, akiben megbízhat és nem hagyja cserben. Én képes voltam a gyerekkori emlékek, sérelmek miatt átverni és elszaladni tőle. Sajnálom, hogy csalódást okoztam! Sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok! Remélem, hogy találtál egy olyan személyt Aaron mellé, aki segít teljesíteni Aaron álmát. Megérdemli! – hadartam el az egészet egy szuszra. Adam szemébe néztem, aki meredten bámult maga elé. Eléggé lerohantam az biztos!

Megfordultam és távozni készültem, de Aaron- t meglátva lesápadtam. Az ajtó keretének dőlve nézett le rám, egy huncut mosollyal az ajkain.