- Ashley, te miért szeretsz táncolni?
- Mert ... Mert a tánc közben az vagyok, aki akarok lenni! A tánc a testem! A tánc a lelkem könnye és öröme! A tánc az álmom és a valóságom! A tánc az ébredésem! A tánc az út önmagamhoz! A tánc a megnyugvás és p...
A kanapémon ébredtem, elaludt testrészekkel. A francba is! Miért kell ilyen önzetlennek lennem? Miért nem tudtam volna ott hagyni, úgyis utáljuk egymást! Úgysem fogja meghálálni, még ennél is gonoszabb és köcsögebb lesz, mint eddig!
Szép lassan és csendben elintéztem a napi teendőimet, majd egy papírt és egy tollat a kezembe véve, írni kezdtem.
Szia Szépfiú!
Remélem a becenevedről rájöttél, hogy ki is vagyok!
Figyelembe véve azt, hogy tegnap segg részegre ittad magadat és szétverték azt a cuki kis pofidat, felhoztalak hozzám ... Legalább volt bennem egy kis gerinc!
Ha lehet semmit se verj szét a házamban, és a barátnőmmel, Hayley- vel vigyázz, mert szétverné a fejedet, ha meglátna. Ő már csak ilyen harcias! Szóval, ha lehetséges 10: 35 – ig tűnj el a házból, mert, ha nem nagyon megszívtad, az tuti!
És ha még ennyi nem lenne elég, kimentem azt a formás segged a bajból, már megint! Bejelentem, hogy megbetegedtél, szóval ma NE gyere be a suliba.
Csók,
Életed szerelme!
A papírt az éjjeli szekrényemre tettem, az alvó fiú melle, majd a suliba indultam, ahol szétuntam a fejemet, egészen addig, amíg a folyosón meg nem pillantottam Aaront. Mégis mi a jó büdös francot keres itt?
Észrevett, majd felém sietett. Nemár, egy perc nyugtom sincsen? Miért büntet az ég?
- Szia cica! – rántott magához egy csókra.
- Faszfej! – üdvözöltem a magam módján. Válasza csak egy önelégült mosoly volt. Hogy letörölném róla, egy jobb és egy ball horoggal! Szerintem még annyi sem lenne elég!
- Milyen kis harciasak vagyunk ma! Mond csak, talán nem volt érdekes az éjszakád, ribanc? – hajolt hozzám közelebb, miközben a szemembe nézett. – A szüleid nem tanítottak meg arra, hogy ne tedd mindenkinek szát a lábadat? – fröcsögte.
- Te miről beszélsz?– néztem rá értetlenül. Miért jön mindenki ezzel? Az első Luke volt, most meg ő! Miért mindig én vagyok a fekete bárány?
- Azért vagy ilyen durci, mert a pasid nem tudott megdugni? Ejnye, kislány! Nem hiszem, hogy erre tanítottak a szüleid! Mond csak, mit gondolnának rólad a szüleid, ha megtudnák, hogy az ici- pici kislányuk, akit olyan nagyon szeretnek, szétteszi mindenkinek a lábát? Hmm? Szégyenükbe elsüllyednének! FEL SE VÁLLALNÁLAK ÍGY TÉGED! – ordította az arcomba. – Helyben eldobnának maguk mellől! Szerinted szeretnek téged? SOHA!
- Nyugi, már megtették évekkel ezelőtt! – néztem rá könnyes szemekkel, majd a suli bejárata felé kezdtem szaladni.
Az edzőterem felé vettem az irányomat, miközben gondolkoztam.
A már több éves sebeket, amiket nagy nehezen sikerült begyogyítanom, most újra felszakadtak, nagyobb fájdalmat okozva, mint korábban.
Miért dobtak el a szüleim? Már a születésemkor utáltak? Nem tervezett gyerek voltam számukra? Az biztos, hogy ők egy normális gyereket akartak, csak engemet kaptak!
Kértem valami boxfelszerelést, majd a ring közepére álltam. A vetélytársammal szemeztem.
- Ne sajnálj! – mondtam flegmán.
- Ne aggódj, nem foglak! – küldött felém egy önelégült mosolyt. Elégge hasonlít Black-ére. Mégis miért jut mindig ő az eszembe?
Csak egy páran voltunk az edzőteremben. Akik itt voltak el voltak foglalva magukkal.
A szemben lévő, nállam körülbelül kétszer, vagy akár háromszor nagyobb férfi, támadni kezdett. Az arcomat és a hasamat eltakarva védekeztem. A várva vár ütést megéreztem, amelyet az arcomra mért, de szerencsésen kivédtem, majd gyorsan meglendítettem a kezemet és most én mértem ütést az arcára. Annyi különbséggel, hogy az enyém talált is, nem, mint az övé.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Körülbelül egy óra elteltével, hulla fáradtan dőltünk le a ring közepén a földre. Gazdagodtam egy pár lila és zöld folttal, de vetélytársam sem panaszkodhatott.
- Ügyes vagy csajszi, nem tagadom! – nyújtotta ki jobb boxkesztyűs kezét. Leöklöztem vele.
- Tudom, de azért köszi! – tápászkodtam fel a földröl.
- Csak megsúgom, szerencséd volt. Hagytam magamat! – próbálta menteni magát.
- Én is ezt mondanám a helyedben! – kaccsintottam rá, majd úgy, ahogy voltam, izzadtan, boxruhában, kiléptem az utcára.
Március közepe fele járunk, az idő kedvező, de így is fúj egy kis szellő.
Összehúztam magamon a vékony kabátomat, majd a kezemben logó táskámat a vállamra dobtam. Gyors léptekkel siettem haza, ahol végre megfürödhetek és tiszta ruhákba öltözhetek.
