~ Dance Your Heart Out!

Emlékek ...

Hitetlenül tartottam a kezemben a levelet, miközben fél másodperc alatt lejátszottak a lelki szemeim előtt a régi szép idők, amikor gondtalan és boldog voltam. Amielőtt egyre rosszabb és rosszabb dolgok történtek meg.

Elöszőr az édesapám hírtelen alkoholfüggősége, ami miatt többször is kezet emelt rám, öntudat nélkül. Aztán, amiután kiürült a szervezetéből a szesz, mintha mi sem történt volna, rendesen viselkedett velem. Az elején egyszer, kétszer jött haza részegen egy hónapban, de ezek a napok egyre csak nőttek, míg nem, minden este részegen jött haza.

Bűzlőtt, kiabált, ütött, tombolt. Kis gyerekként, elbújtam a szekrényemben és próbáltam visszatartani a keserves sírásomat, nehogy rámtaláljon.

Azt hittem, hogy nem jöhet ennél rosszabb ... Már akkor is túl naiv voltam!

Sokszor volt, hogy a részeg apám miatt átszöktem a szomszédba, a gyerekkori barátomhoz és családjához, akik mindig befogadtak estére magukhoz. Próbáltak megvédeni az édesapámtól, de még nekük sem sikerült.

Többször is kihívták rá a zsarukat, de azok sem tettek semmit. Nem is érdekelte őket a gyerekbántalmazás ...

Aztán az utolsó három személy is eltűnt az életemből, akik tudtak volna nekem segíteni. Elhagytak. Cserben hagytak. Lemondtak rólam. Feladták a küzdelmet.

Fél év telt el, amióta a szomszéd nyomtalanul eltűnt. Még a mai napig sem tudom, hogy mi vezényelte erre őket és hogy miért nem vittek magukkal.

De nem is csodálkozom! Hiszen kinek kellene egy olyan lány, aki édeasanya nélkül, egy részegessel élt együtt éveken keresztül? Aki nem tudta megvédeni magát?

Napokig csak ültem egy sarokban összekuporodva, sírva, éhesen és szomjasan. Hiába kiáltottam, üvöltöttem, dörömböltem senki sem hallott meg.

Már éppen feladtam volna a reményt, amikor kinyílt az ajtó és bejött valaki rajta. Körbenézett a házban. Megpillantott engem az egyik sarokban. Megpróbáltam megjobban összehúzni magamat, hogy ne lasson meg, de nem jártam sikerrel.

Még ma is emlékszem a bársonyos, nyugtató hangjára és a meleg ölelésére. Felkarolt és kivitt abból a házból, ahol az idő elteltével pokollá vált az életem.

Próbáltam ezt a sok információt feldolgozni, amik az agyam mélyén rejtőztek el, csak egy kis emlékre,tárgyra volt szükségem, hogy újra emlékezzek mindezekre.

A levelet letéve, megfogtam a dobozt, majd kiöntöttem a benne lévő tartalmát az ágyamra. Képek, képek hegyén.

A képeket nézegettem, amikor az egyiken megakadt a szemem. Ez a kép a kis hely parkban készült, amikor Ron és én az első forrócsokinkat isszuk a közeli kávézoból. Olyan szép emlékek kötnek ehhez a fiúhoz, hogy el sem tudom mondani! Annyira hiányzik!

Kiváncsi vagyok, hogy annyi év elteltével mégis mi történhetett vele? Hogy hol lehet? Még mindig megakar találni, vagy feladta a reményt?

Annyira sok a megválaszolatlan kérdés ...

- Hisztizsák! Voltunk vásárolni! – ront be a szobámba barátosném. Kijelentésére a gyomrom megkordult. – Mik ezek?

- Emlékek ... – néztem fel rá szomorúan. Közelebb lépett, majd figyelni kezdte az ágyon lévő doboznak a tartalmát.

- Ez mi? – nyúlt a képek köze, ahonnan kihúzott egy gyönyörű nyakláncot. Kezembe adta, hogy én is jobban megfigyeljem. – Mégis a kié lehetett?

- Nem tudom, de ... De ki kell derítenem!

- Ki kell derítenünk! Én is itt vagyok, segítek neked mindenben!

- Köszönöm! El sem tudod hinni, hogy sokszor milyen egyedül érzem magamat ...

- Nem vagy egyedül! Rám mindig számíthatsz. Annyit fogok a nyakadon lógni, hogy a végén majd kiakarsz dobni a lakásból. – borzolta össze játékosan a hajamat.