Polyák Vandának egészen pici kora óta kedvenc focicsapata a Borussia Dortmund. Mikor felcseperedik, elhatározza, hogy valóra váltja az álmát, és a klub hazájába, Dortmundba költözik.
Minden tökéletes.
Dortmund gyönyörű.
Azzal, viszont, egyáltalán ne...
Olyan volt, mint egy megváltás végre nem a kicsi, kényelmetlen ágyamon aludni. A Patrické meleg, puha, és olyan illata van, mint a ruháinak. Napokig képes lettem volna benne fetrengeni, csupán a megszokás, a kávéillat és valami borzasztó hangos csörömpölés ébresztett fel. Pedig meglehetősen szépet álmodtam. Patrick és én szerepeltünk benne. A jövőben játszódott. A magamnak valaha elképzelt legjobb jövőben.
Mivel szent meggyőződésem volt, hogy Patrick már fent van, hisz' ha jól tudom, nem ólálkodnak szellemek a házba, nyögve párat a hátamra fordultam, hogy a lehető legnagyobbat tudjak nyújtózkodni. Az alvótársam, viszont, még jócskán húzta a lóbőrt, és halkan, mint egy ma született kismacska, fújtatott. Majd horkolt néha, ezután, pedig, csámcsogott, mintha rágózna. Őszintén, mindent csinált; és ha tudtam volna, hogy hol van épp a mobilom, biztosan lekamaráztam volna.
Gondoltam, biztos van egy bejárónője vagy takarítója, esetleg egy komornyikja, mint az a filmekben szokott lenni a gazdag, szívdöglesztő férfiaknak. Mégiscsak ez tűnt reálisnak, mivel nem hiszek a szellemekben. A biztonság kedvéért azért felkaptam a legelső pólót, ami a kezem ügyébe akadt,mikor benyúltam a szekrényébe. Ez azért csak egy bocsánatos bűn, nem?
De szerencsére nő volt az a bizonyos személy, aki a konyhában tevékenykedett, és aki nem hinném, hogy zavarba jött volna egy fehérneműs nő látványától. Ennek értelmében valamivel bátrabban kocogtam le a lépcsőn, majd a tőlem telhető legotthonosabb módon felkúsztam egy a pultnál levő bárszékre.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Azt hiszem, ő nem vett észre. Háttal állt nekem, és a tűzhelynél tevékenykedett. Fekete haja laza copfba volt kötve a tarkóján, és olyan hosszú és fényes volt, amiről én csak álmodozni merek. Csinos alakja volt, a szűk farmere viszont, nem épp efféle munkába való ruhadarabnak tűnt.
- Elnézést! Kérhetek egy kávét? Sok tejjel, ha lehet.
Úgy éreztem magam, mint tegnap, mikor megszólítottam Patrickot a buszmegállóban. Tiszta déja vu. Olyan, mintha ezzel a gyönyörű nővel már találkoztam volna, mintha ismerném. Viszont, akármilyen mélyre is túrtam az emlékezetemben, nem jutottam semmire, és fogalmam sem volt, ki áll velem szemben Patrick konyhájában. Az arckifejezéséből azonban egyértelműen levágtam, hogy egyáltalán nem dolgozni van itt.
- Ki a faszom vagy te?
Jól meg akartam fontolni, mit válaszolok, de sürgető tekintete ezt nem igazán engedte.
- Patrick barátnője.
Nem tűnt meglepettnek. Helyette cinikus, eltorzult arccal fújtatott egyet, és ezt követően lefitymálón végignézett rajtam. A vak is jól láthatta, hogy amit hall épp, az egyáltalán nem tetszik neki.
- Nem vagy te Patrick barátnője. – Hidegen és undokul köpködte a szavakat, amitől kezdtem magam egyszerre rosszul és dühösen érezni.
- Hát nem is te vagy – Valami csúnyát és sértőt akartam mondani, de csak ennyire voltam képes. Korán volt még ahhoz, hogy beletiporjak egy törékeny szívbe, pedig Isten a tanúm, hogy képes lettem volna rá, és nem csak szájhősködésemben mondom ezt.
