Mindent rólad

3

Camila szemszöge

Ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy visszacsókolt. Nem hittem volna, hogy ezt teszi, azt gondoltam, hogy egyből elfog lökni, ehelyett még jobban elkezdett húzódni felém. Soha életemben nem éreztem még ilyet, még Dylannél sincs meg ez az érzés. Basszus, most kezdek rájönni, hogy egy lánnyal csókolózom. Elterelésképpen lett volna ez a csók, de élvezem. Felfogtam, hogy egy lány csókját élvezem, és nem akartam leállni, de muszáj lesz kiszabadulnom. A kötést a kezemen meglazítottam egy kicsit, majd elrugaszkodtam a földtől és hátralöktem magam a székkel, a hirtelen lendülettől Lauren elesett, az eséssel pedig elértem, hogy a szék széttörjön. A kezem végre kiszabadult és, amíg Lauren szenvedett a felállással, gyorsan kikötöztem a lábamat is, majd megindultam az ajtó felé, ahol már a lány előttem állt.
- Szép próbálkozás, hercegnő! - mondta gúnyos arccal.

- Próbálkozni szabad, Miss. Elájulokegyütéstől. - válaszoltam, majd megütöttem.
Egy jó ideig próbáltuk megütni egymást, de mintha mindig ugyanarra gondoltunk volna, mint a másik. Egyszer sem sikerült valami kárt okozni egymásban. Egy pillanatra nem figyeltem, kigáncsolt majd kiütött.
Nem tudom, meddig lehettem kiütve, de amikor felkeltem ismét nem tudtam mozogni. Csak most nem egy székhez voltam kikötözve, hanem a plafonról lelógó kötélhez, és a lábam szintén ugyanúgy volt összecsomózva. Felnéztem és ismét Jaureguival találtam szemben magam.
- Még mindig én ájulok el egy ütéstől? - kacagott fel. Ha nem ebben a helyzetben lettünk volna , édesnek találtam volna ezt a nevetést.
- Az állás akkor is 2-1, drágám. - vágtam vissza neki.
- Miért is? - érdeklődött közelebb lépve.
- A kiütés egy, az előbbi manőverem meg még egy. Akárhogy számolom egy meg egy az kettő. - mondtam.

- De még akkor is itt vagy! - lépett még közelebb.
- Ha nem ebben a helyzetben lennénk valahogy élvezném ezt a felállást. - válaszoltam neki meggondolatlanul.

- Velem mindenki élvezi az ilyen helyzeteket. - kacsintott rám.

- Azért el ne szállj magadtól. - forgattam meg a szemem.

- Ezzel sajnos már elkéstél. - tett még egy lépést felém, így kb 5 centi volt köztünk. Én mivel fel voltam kötve, magasabb voltam nála. Nem mondtam rá semmit, csak elvesztem a gyönyörű zöld szemeibe.
- A barátaim meg fognak találni! - böktem ki neki az első mondatot, ami eszembe jutott, hogy ne legyen kínos csend köztünk. Meg se szólalt, csak ördögien felkacagott.
- Hé, Laurser! - jött be a barátnője. - Nem akarsz kajálni? - kérdezte tőle.
- De, gyerünk! - pillantott még egyet rám majd elindult kifelé.
- Nekem is hozhatsz valamit, te templomba járó sorozatgyilkos, köszi. - kiáltottam utána.

Normani szemszöge

Felriadtam a hangzavar hallatára, és egyből lefelé vettem az irányt egy pisztollyal a kezemben. Óvatosan közlekedtem a házban, minden sarokba benézve. Fő a biztonság, majd, ahogy kiértem a nappaliba megláttam Dinah-t a földön feküdve. Egyből odarohantam hozzá, és motyogott valamit. Felpofoztam, hogy magához térjen, amint feleszmélt körbenézett.

- Elvitték Milát. - kezdett bele idegesen.

- Micsoda? Ki? Mikor? Miért? - kérdeztem tőle lefagyva a meglepődöttségtől.

- Mondom elvitték, Milát. Jauregui. Nem tudom mikor, és valószínűleg a Ty „gyerek" miatt. - válaszolta meg egyesével a kérdéseket.
- Most akkor mit tegyünk? - segítettem fel Dinaht a földről.
- Felhívjuk Amy-t, ha valaki tud segíteni Lauren Jauregui meg találásában, az Ő lesz. - válaszolta, majd elindult a telefonjáért.

Pár perccel később vissza is ért, és mondta, hogy készüljek, mert megyünk Amyhez, és majd közösen kitaláljuk, hogy hol keressük Camilát.