Mindent rólad

4

Lauren szemszöge

- Esküszöm, hogy megöllek. – mondtam hangosan.

- Mi a franc van? – nézett nagy szemekkel Ally, és felváltva tekintett rám majd Camilára, gyorsan észbe kaptunk és elkezdtünk öltözni.
- Legalább fordulj már el, az isten basszon meg. – ordítottam rá barátnőmre.

- Jó, jó nyugodj meg, Dulifuli. – válaszolta flegmán. Majd végre elfordult, mi meg felöltöztünk.
- Megfordulhatsz! – szóltam neki.
- Akkor még egyszer: MI A FRANC VAN? –kiabált.
- Ez nem az, aminek látszik. – kezdtem bele a magyarázkodásba.
- Akkor mégis minek látszik? Most komolyan, két napja ismered és ágyba bújsz vele? – kérdezte még mindig félig kiabálva. – Azzal akit egyébként meg akarsz ölni? Hogy tervezted? Addig csókolózol vele míg meg nem hal vagy mi a rák?!

- Nem.. – feleltem.
- Akkor?! – emelte fel a szemöldökét. Camila mindez alatt, csak csendben volt és meghúzódott hátul. Vagy azért, mert tényleg nem akart beleszólni, vagy jobbnak látta, ha nem teszi két bérgyilkos között.

- Na jól van sorozatgyilkosok. Üljetek le mindketten. – förmedt ránk Camz. Ally rávetett egy szúrós pillantást, így szólt.
- Te kussoljál. – és megindult felé, ám én elálltam az útját. – Mi bajod, Lauren? Két nappal ezelőtt még te is meg akartad ölni. – emlékeztetett a valós tervemre.
- Azóta sok minden változott. - pillantottam a hátam mögött álló lányra, aki csak gondosan figyelte a jelenetet.
- Talán-talán nem belészerettél? – tette fel a kérdést meglepetten. Erre nem tudtam, hogy mit válaszoljak. – Na jó, nekem ennyi bőven elég volt. Leléptem, majd jövök. - Ezzel vett egy 180 fokos fordulatot és kiment az ajtón, azt becsapva maga mögött.
- Sajnálom. – Lépett mögém Camila, és hátulról átölelt.
- Nem a te hibád. – jöttem ki a karjai közül. Nem mondott semmit és én sem szólaltam meg egy darabig. - Min gondolkozol? – kérdeztem meg végül, megtörve a csendet.
- Hogy hányadika van, mert ugye teljesen elvesztettem az időérzékemet. – válaszolt természetesen.
- Szeptember 5. – erre halványan elmosolyodott. – Mi az?
- Ma halt meg 5 éve apukám. – jelent meg egy könnycsepp a szemében.
- Komolyan? – kerekedett ki a szemem és közelebb mentem hozzá. – Sajnálom, nem tudtam! – ráztam a fejemet, majd amikor láttam, hogy elkezd jobban könnyezni, magamhoz öleltem. – Elmondod mi történt? – suttogtam a nyakába, amitől kirázta a hideg. Elhúzódott tőlem és lassan bólintott. Olyan kis aranyos volt, ahogy sírt, ha nem ez a helyzet lett volna.
Leült az ágy szélére majd én is odaültem mellé.
- 15 voltam, épp lefekvéshez készültem, amikor közölte velem, hogy el kell mennie egy bevetésre, de reggel jön és elmegyünk együtt a vízi parkba, amit már hetekkel ezelőtt terveztünk. – kezdett bele a mesélésbe és letekintett az ölében pihenő kezére. – De már nem jött haza többet. Mielőtt felkeltem volna, kopogtattak a szobaajtómon, gondoltam apa megjött és kipattantam az ágyból, de anyát láttam meg, kisírt szemekkel. – szipogott. – Rákérdeztem, hogy mi történt!? Elmondta, hogy a dolgok nem úgy jöttek össze, ahogy azt apa tervezte, mert többen voltak a helyszínen, mint tudták. Mai napig nem jöttünk rá, hogy ki lőtte le. Tavaly megkérdeztem anyát, hogy azóta derült-e ki valami ezzel kapcsolatban, azt mondta igen. Megosztotta velem, hogy drogot és fegyvert akartak ellopni. Ennek az egésznek a vezetője valami John Cena volt, vagy kicsoda.. – nem ugyan az a két személy, igaz? De, akkor lehet mégis csak, de ennél a bevetésnél Ty is ott volt. - Azóta is próbálom elkapni, de semmilyen nyom nincs, ami elvezetne hozzá, pedig megesküdtem, hogy megbosszulom apa halálát. – folytatta én csendben hallgattam tovább. – Aki megölte, róla adtak egy személyleírást, úgy mond. Kb 180 centi lehetett, fekete bőrű, 27 év körüli pali volt. – ahogy mesélte Camila, egyre biztosabb voltam benne, hogy Ty-ról van szó, a tudatra lesápadtam, ami a mellettem ülő fekete hajúnak is feltűnt. – Minden oké?
- Mi? Öhm... jaa.. per-persze. – dadogtam majd próbáltam erőltetni magamra egy mosolyt.
- Már mondtam, hogy nem tudsz hazudni. Legalábbis nekem nem. – válaszolt még mindig küszködve a könnyeivel. – Tehát? – fordult velem szembe és felült törökülésbe az ágyra.
- Szerintem tudom, ki ölte meg apukádat. – mondtam ki nagy nehezen és vettem egy mély levegőt majd kifújtam.
- Ki? – reagált egyből a kijelentésemre.
- Az, akit már így is meg akarsz ölni. – horkantottam fel, és még mindig nem hittem el.
- Hogy mi? – kiáltott fel és felugrott az ágyról. – Ty volt az, aki megölte az apámat?
- Camila, figyelj én-én sajnálom. – álltam fel én is majd odamentem hozzá. – Esküszöm, hogy nem tudtam róla. – magyarázkodtam.
- Nem tudtál róla, de egyből levágtad személyleírás alapján, hogy ő volt. Ne viccelj velem Lauren. – vágta hozzám ordibálva.