Mindent rólad

19

Camila szemszöge

- Szia, Camila! - szólalt meg a titokzatos idegen. Én meg kihűltem a hangja hallatára, majd elő lépett a sötétségből, és szembe találtam magam azzal az emberrel, akit 5 éve halottnak hittünk.

- Apa?! - szegeztem neki a kérdést lesokkolva.

- Tudtommal igen. - válaszolt a férfi.

- Mit keresel itt? Neked a sírban kéne feküdni, egy temetőben. Erre te itt lógatod a lábad 5 éve?! - mondtam neki még mindig sokkolva.

- Megmagyarázom. - lépett egyet felém.

- Ezen mégis mit magyarázol meg? - kezdtem bele. - 5 évig azt hittem, hogy meghaltál, és most csak így felbukkansz?

- Ti jöttetek ide. - tartott egy levegővételnyi szünetet. - Egyébként ki ez a nő melletted? - nézett Laurenre, aki már épp bemutatkozott volna, de közbe szóltam.

- Nem mindegy az neked? Inkább azt mond meg, hogy mi a francokat keresel itt? - kiabáltam könnyekkel a szemembe. - Nem érdekelt, hogy a lányodnak esetleg szüksége lehet rád, vagy valami? Nem érdekelt, hogy anya, aki a feleséged majd belehalt, amikor elvesztettünk?

- Nyugodj meg! - tette a kezét a vállamra Lolo.

- Nem érdekelt egyáltalán semmi? - szegeztem neki a kérdést már sírva.

- Ha megnyugszol, és leültök egy percre, akkor mindent elmesélek. - mutatott a régi kanapéra.

- Felejtsd el!! Engem meg ez nem érdekel. - ezzel megfordultam és kimentem. Pár másodperc után Lauren is utánam jött majd megfogta a kezem és szembe fordított magával.

- Camzi, figyelj! Tudom, hogy ki vagy akadva meg minden, de mégis csak meg kellene hallgatni, nem gondolod? - nézett a szemembe a lány és letörölt egy könnycseppet.

- Miért hallgassam meg? Hagyta, hogy azt higgyem meghalt. - emeltem megint fel a hangomat.

- Nem tudhatod, hogy mi történt. Biztos nyomós oka volt rá, hogy ezt tegye. Én kíváncsi vagyok rá. Kérlek, hallgasd meg mit akar mondani, mielőtt valami hülyeséget csinálsz. - vette keze közé az arcomat és halványan elmosolyodott.

- Jól van! - fújtam ki egy nagy levegőt. - Mire mennék nélküled?

- Én se tudom. - válaszolt majd közelebb húztam magamhoz és szorosan megöleltem.

Pár percig még így álltunk és nagyon jó volt, nem akartam, hogy elengedjen, de végül csak elengedtük egymást és visszamentünk a kis házikóba.

- Mellesleg Lauren Jauregui vagyok. - nyújtotta apám felé a kezét.

- Örülök, Alejandro Cabello. - rázta meg a kezét.

- Most, hogy bemutatkoztatok, elmondhatod, amit akarsz minél előbb, hogy elhúzhassunk innen. - dobtam le magam a poros kanapéra, majd Lauren is mellém ült.

- Szóval akkor. - kezdett bele. - Miután lement az az eset azzal a bevetéssel, az egyik rabló, valami Ty Dolla, legalább is ez volt a nyakára tetováltatva, felkeresett. Kijelentette nemes egyszerűséggel, hogy mindent ki kell adnom rólatok, vagy bántani fog titeket. Én akkori hülye fejemmel belementem. - itt megállt vett egy mély levegőt, majd folytatta, de eközben éreztem, hogy Lauren megfeszül mellettem. - Nem tudtam, hogy mi lesz ennek a következménye, mikor rákérdeztem csak annyit mondott, hogy még dolgai lesznek veletek. Főleg az akkori barátnőjének. Majd megfenyegetett, hogy tűnjek el az életetekből, mert könnyebb egy sebezhető lányt, aki ugye te lennél, az ujjai köré csavarnia egy bérgyilkosnak, ez a bérgyilkos a barátnője volt. - nem tudta folytatni, mert közbevágtam.