The princess and the pirate |Captain Swan fanfiction|OUAT|Befejezett

5. Telihold

- Ezt nézd, Emma! Telihold lesz, innen látni, úgy is, hogy egy pár felhő eltakarja! - szólt nekem anya, aki a hajó korlátjának, vagy milyének is támaszkodott és figyelte a tengert.
Remek, már csak ez kellett. Így sem tudok aludni, de a telihold tesz rá még egy lapáttal. Lehetne ennél rosszabb egy hajón eltöltött este?
- Én a hajóorrhoz megyek - informáltam anyut, aki teljesen elbambulva nézett a messzeségbe és szemeivel a sárgán világító holdat figyelte.
- Rendben - felelt röviden.
Előresétáltam, leültem egy hordóra, és én is, akárcsak anyu, a tengert figyeltem. Nem tudtam hirtelen mire gondolni, csakis Henryre. Fejemet nekidöntöttem az árbócnak, egyik lábamat pedig fehúztam a testemhez, és két karommal átfontam azt. Elég hűvös volt, megbántam, hogy nem hoztam ki rögtön a dzsekimet. Így, feltápászkodtam, és elindulam a kabinom felé, ami a hajó másik végében volt.
A kabinba lépve megláttam Hookot, aki ismét egy ládában turkált.
- Na, miért jöttél be? Azt hittem, hogy a holdat nézed, két perce még ott ültél - kérdőjelezte meg a kalóz.
- Hűvös van. És ha szabad megkérdeznem, de te figyeltél engem?
Hook csak elmosolyodott és újra a láda felé fordult.
Kivettem a táskából a dzsekimet, és szó nélkül kiléptem, és ezúttal most a hajó végénél foglaltam helyet.
Gondolataim továbbálltak. Most Hookra gondoltam. Mi a fenéért figyelt? Miért szánt nekem egy külön kulacsot? Miért mosolyog, amikor meglát? Egy valamit tudok megállapítani, hogy ez talán természetes egy kalóznál. Folyton ittasak, és nem tudják soha, hogy éppen hogyan hívták azt a nőt, akivel egy héttel ezelőtt iszogatott a kocsmában. Hook is ilyen lenne?
Nemsokára a hajópadlón cipőknek a kopogáság hallottam, ezek pedig a kalóz csizmájához tartoztak. Két üveggel jött oda hozzám, leült mellém, és a térdeire támaszkodva szorította meg a rumos üveget.
Kék szemei engem figyeltek, én meg igazán nem tudtam, hogy mit reagáljak erre. Lehet, hogy erőssége az udvarlás, de nálam nem fog bevágódni, az is biztos. Józan ésszel kell még eldöntenem, különben ki tudja, hogy le akar-e itatni rummal?
- Holnap este ilyenkor már Sohaországban leszünk - törte meg a síri csendet a mellettem ülő férfi, és meghúzta a rumos palackot.
- Köszönöm - csúszott ki a számon, mire ő felpillantott, és szemeiben visszatükröződött a telihold fénye, olyan volt, mintha pupillája helyén a hold lenne.
- Mit is? - húzott le ismét pár korty italt.
- Hogy elviszel minket, és, hogy segítesz.
- Igazán nincs mit...
Lesütöttem a szemeimet, majd én is ittam a rumból. Nem mondanám, hogy kellemes volt, de kis életerőt adott belém.
- Honnan ismered a krokodilt? - kérdezte.
- Hosszú sztori lenne - motyogtam az üvegbe.
- Van időnk - dölt hátra és lábait férfiasan keresztbe téve várta, hogy esetleg nekikezdek az egésznek.
Végül is itt kötöttünk ki. Elmeséltem neki midnent a kezdetektől: hogyan kerültem Storybrookeba, hogyan találtam meg anyuékat, mi minden történt velünk eddig, és, hogy mennyit is számít nekem az, hogy megtaláltam a családomat.
- Hook - kezdtem bele a kérdésembe - neked van családod?
- Egy, kérlek, hogy ne nevezzbilyen gyakran Hooknak, nem vagyok érte annyira oda - tette hozzá humorosan - amúgy igen, volt. Apámat még ismertem, de anyát nem. Bátyámmal a haditengerészetnél dolgoztunk, amikor egyszer aztán meghalt. Ekkor lettem kalóz. A krokodilt onnan ismerem, hogy a feleségébe, Milahba voltam szerelmes. Persze én erről nem tudtam. Egyik nap, amikor Milah eljött ide hozzám, Zörgőfürge is követte őt. Kijelentette, hogy Milah egy csaló, és, hogy meg fogja bosszulni mindkettőnket. Nekem levágta a bal kézfejemet, Milaht pedig megölte, kitépte a szívét, és összemorzsolta. Ezóta nem tudok úgy gondolni rá, hogy ne haragudnék magamra és Zörgőre is. Elvette tőlem életem szerelmét. Azóta a rumba folytom a bánatomat.
Nem is tudtam, hogy egy kalózbis lehet szerelmes. Na, jó, kivéve Will Turnert...de ő most nem igen illik a képbe.
Hook szerelmes volt Gold egykori feleségébe. Mi minden újat hall az ember. Goldnak felesége volt! Ilyet!
- Sajnálom, Killian - szólítottam meg most a rendes nevén, mire ő szüntelenül csak engem nézett, amíg kint voltunk a fedélzeten.