The princess and the pirate |Captain Swan fanfiction|OUAT|Befejezett

12. Komplikált az egész

- Na, végre, hogy visszajöttetek, azt hittük, hogy Pánék elkaptak titeket - kapta fel fejét anya, amikor meglátta, hogy apa és Hook közelednek.
- Semmi különös nem történt, csak elsétáltunk Daviddel, közben beszélgettünk egy pár dologról - vakarta meg tarkóját Killian, és, ahogy látta, hogy figyelek rá, rögtön rám tapasztotta kék szemeit.
Apa lazán vállbaverte Hookot, akit sikerült kizökkentenie. Gondolom, rólam volt szó. Sőt, tuti. Viszont egy valami feltűnt! Apun nem láttam, hogy gondja lenne. Nem sántított, és arcának is sokkal természetesebb színe volt. Talán sikerült helyrepofoznia magát addig, amíg Hookkal volt?
De látszitt az arcán, hogy valami nem stimmel. Anyut nézte, kicsit kétségbeesetten. Csak nem történt valami?
- Emma, gyere velem egy kicsit! - jelentette ki apa, de nem azzal a fegyelemmel, ahogy Hookot hívta magával.
Felálltam a farönkről, és odakullogtam apuhoz, aki mellett még mindig ott állt a kalóz. Úgy éreztem, hogy nem tudnék többet a szemébe nézni ezután a csók után, de valami mégis vonzott hozzá, viszont fogalmam sincs, hogy mi lehetett az.
- Hook, kérlek, most elmennél? Négy szem közt szeretnék beszélni Emmával.
- Persze - mosolygott Killian és elment.
- Baj van, apa? - kérdeztem.
- Miért nem mondtad előbb? Nem csak Hookot érzem felelőtlennek, de téged is! Emma, neked most a gyerekeddel kell foglakoznod, nem azzal, hogy bepasizz!
- Semmilyen pasizásról nem volt szó!
- Akkor miért csókolóztál vele?! - kérdezte hangosabban, így szerintem a többiek is meghallották, ráadásul Hookra mutatott.
- Apa, kérlek...
- Emma - csendesedett el - tudom, hoy lehet szükséged van valakire, de nem rá.
- Nem szeretem.
Hosszú csend.
- Nem szereted? Akkor miért csókolóztatok?
- Nem fontos...nem azért tettem, mert szeretem. De, amit mondott, az olyan volt, amilyet még soha senki nem mondott - sütöttem le szemeimet, és éreztem, hogy egy könny gördül le az arcomon.
- Emma, te sírsz? Emma, bocsáss meg, nem tudtam! - ölelt át hirtelen apa, akinek karjaiban eleredtek a könnyeim.
- Nem vagyok szerelmes, apa. Csak úgy érzem, megkedveltem egy kicsit. És, amit mondott...- nem tudtam befejezni, hiszen mégjobban sírni kezdtem.
Ez sem megszokott dolog nálam, nem igen szoktam sírni, és nem vagyok ilyen. De ez most tényleg belülről jött, a szívemből. Rettenetesen szégyeltem magamat a csók miatt Hook előtt, viszont közben mégis jelenetett valamit, ahogyan rájöttem.
- Kicsim, mi a baj? - jött ida hozzánk anya.
- Hagyjad, majd megnyugszik, hadd sírja ki magát - suttogta apa, és teljesen igaza volt.
Ki kell sírnom magamból ezt. Talán, ez fog rajta segíteni.
- Emma? - lépett mellénk Killian is.
- Minden rendben, Killian, csak - szipogtam, és kisírt szemekkel ránéztem - valamikor ezt is ki kell engedni magamból.
- Tudok segíteni? - ajánlotta fel udvariasan Hook.
- Igen, kérlek hozz vizet neki - mondta helyettem anya, és a kalóz el is tűnt a fák között.
- Regina? - kérdeztem meglepetten, hiszen sehol sem láttam.
- Megkeresi Zörgőt - felelt anya.
- Egyedül? Nem ismeri a helyet, és...
- Ott a varázsereje és amúgy is, ismered Reginát. Tud vigyázni magára.
- Igen, igaz - bólintottam - apa, miről beszéltetek Hookkal? Hol voltatok?
- Nem messze voltunk. Tudod, nem voltam jól, de ő elvezetett egy növényhez, ami megmentette az életemet.
- Mi? David! Mi volt a gond?
- Amikor ideértünt, hozzáértem egy növényhez, ami a vesztemet okozhatta volna. De, Hook segített.
- Akkor mégsem egy szélhámos, ahogy azt tegnap este magyaráztad! - döbbent le anya, és én is meglepődtem, hogy Killian megmentette aput.
Ez nemes tett volt, ha visszajön, megmondom neki, hogy köszönöm, annak ellenére, hogy ma óriási botrány lett a csókból.
- Beszélgettetek? - érdeklődtem, és apára néztem.
- A kalóz annyit mondott, hogy el akarja nyerni a szíved. Ezután persze meg kellett neki magyaráznom, hogy sosem kap meg. Te a mienk maradsz. Miért pont neki kellenél?
- Mert azt mondta, hogy okos, kedves és gyönyörű vagyok...- soroltam fel azokat, amiket Killian rám mondott.
- Hova bonyolodik már ez? - fintorgott apa, és sóhajtott - akkor most biztos, hogy nem szereted?
- Igen - válaszoltam.
- Helyes - simogatta meg arcomat apa, és elment tőlünk.
- Apád kicsit túlaggódja. De, nyugodj meg, el fog múlni! Ne feledd, engem sosem fog zavarni, ha szeretsz valakit. Csak legyen legalább olyan rendes, mint ez a fiú - biccentette a fejét jobbra anya, ahol Hook jött.
- Itt a víz - nyomta a kezembe aa kulacsot, közben próbálta megfogni a kezemet, én viszont azt hamar elhúztam, és nagy kortyolat ittam a flaskából.
- Köszi - töröltem meg a számat - és azt is, hogy megmentetted apát.
- Mondta, hogy nem hagyhatja el a szigetet, addig, amíg a gyógyszer nem hat?
- Nem - húzta fel szemöldökét anya - de mennyi időn belül hat?
- Pár nap, pont annyi, amennyi alatt lerendezzük ezt a kócerájt - felelt a kalóz, és szemeivel megint elkapott - Ja, és majdnem elfelejtettem! Találtam út közben egy férfit, azt mondta, hogy valami Nealnek hívják, és azt is, hogy ismer téged, Emma.
- Istenem, Neal - kaptam kezeimet a számhoz.
- Mi van vele? - érdeklődött Hook.
- Ő Henry apja. Hogy van?
- Elkapták Pánék. Egy ketrecbe zárták, és két fa között lóg.
- Meg kell mentenünk, hátha tud valamit Henryről - jelentettem ki, és tudtam is, hogy mikor megyünk érte.