The princess and the pirate |Captain Swan fanfiction|OUAT|Befejezett

6. Sellők éneke

A fél éjszakát Killiannel töltöttem a hajó végében. Egyikünk sem tudott aludni, így ott ücsörögtünk, iszogattunk kicsit (na, jó, nem kicsit), neki egyszer csak megjött a jókedve, így bement a saját kabinjába, és előhozott egy kis bendzsót, amin egy vidám dallamot kezdett el játszani, és halkan dudorászott. Ezen persze én röhögésben törtem ki, részeges hangján úgy énekelt, mint aki héliumot szippantott be egy lufiból.
Már hajnalodott, amikor az utolsó korty rumot toltuk le a torkunkon.
- Hallod ezt? - kapott hirtelen a kezem után Hook és körbenézett.
- Mit? - kérdeztem, és abban kételkedtem, hogy a részegségtől csak halucinál.
De aztán én is hallottam. Először halk, majd egyre hangosabb, fuvolához hasonló hangot hallottam, és egy zengő dallamot is észrevettem.
- Killiam, mi ez? Már én is hallom! - ugrottam fel a hordóról és a hajó oldalához siettem.
Színes uszonyokat láttam, néha kibukkantak a víz alól, és vadul csapkodtam a vízben. Aztán eltűntek a hajó teste alatt.
- A túloldalra! Nem látsz színes uszonyokat? - kérdeztem a kalózt, aki rögtön válaszolt is.
- De, és a hangokat is hallom. Ezek sellők! Bajban vagyunk, szólj a többieknek! Általában este vannak ébren, de ez jelenleg mindegy. Siess! - utasított Hook én pedig olyan gyorsan, ahogyan bírtam felkeltettem a többieket.
Regina rögtön kipattant az ágyból, míg a szüleimet nógatnom kelett egy ideig.
- Anya, értsd meg, sellők úsznak a hajó körül - rángattam ki őt a takaró alól és magam is meglepődtem, hogy ezzel foglakozok, és nem is vettem észre, hogy tényleg sellőket láttam.
- Jó, jó! - mondta apa, aki már felült az ágyban és legyintve egyet kiküldött.
Regina és Hook a fedélzeten álltak, a hajókormány előtti térben, és valamit volt előttük egy hálóban.
Egy sellő volt az! Uszony begabalyodott a hálóba, kezeivel pedig kapált, és sikoltozott.
- Ki vagy, és miért támadtatok ránk? - mordult rá a hableányra erőszakosan Hook, és kardját a lány nyakára szegezte.
Aha, szóval neki is, mint minden gazfickónak megvan ez a kegyetlen oldala...és én még azt hittem, hogy ő különb.
- Nem támadtunk rátok, csak figyelmeztetni akartunk titeket, Hook kapitány - mentegetőzött.
- Hogy hívnak? - kérdezte Regina.
- Samantha - dadogott.
- Samatha, miért akartok figyelmeztetni minket, mit tudtok, ami fontos nekünk? - sziszegett Hook, és kicsit jobban hozzányomta a kardot Samatha nyakához.
- Hallgasd dalunk - kezdett el énekelni magas és vékony hangján a sellő, és folytatta, amikorra anya és apa is ideértek - és figyeld hangunk! Sohaország földjén, Pán Péteréknél, a gonosz és a mágia utadba áll! Higyj szavunknak, mi csak jót akarunk, hiszen bármikor lesújt a halál!
Ez fura...bármikor lesújt a halál? Ezzel mire céloz? Mi folyik Sohaországban?
- Köszönjük, Samantha - varázsolta le a lányról Regina a hálót.
- Vigyázzatok Pánékkal! Rossz dolgokra készül, és a sötét erők ellepik a szigetet, ha nem siettek. El kell lopnotok Pán szívét - fejezte be mondandóját a sellő, majd apa és Killian visszadobták a piros uszonyú hableányt a tengerbe.
- Mit csináljunk? Csakis Gold tudna rajtunk segíteni, persze, ha megtaláljuk őt, és Henryt. Hook, szerinted hova mehettek? Az elveszettek merre szoktak indulni, ha a partra érnek? - tettem keresztbe a kezemet, és a kalóz kardja markolatát fogta.
- Nincs olyan hely, hiszen Pán mindenkit megtalál. Az elveszett fiúk mindenhol ott vannak, úgyhogy, nekünk vigyáznunk kell. Tudom egy biztos helyet, nyugodjatok meg, oda eddig senkinek sem jutott eszébe jönni.
- Honnan tudod? - vágtam vissza.
- 300 év alatt csak megtapasztaltam volna, ha Pán odaküldött volna valakit - emelte meg szemöldökét, és ismét mosolygott.
- A sellő dala igaz lenne? - kérdezte most anya.
- Nem tudni, de van benne igazság. A sötét eeő el fogja fedni Sohaországot, hoszen Gold is ott van. És, Pán Péter sem olyan, amilyennek midnenki ismeri. Itt ő a leggonoszabb egyéniség - mondta Regina, hangjában pedig éreztem az aggodalmat.