The princess and the pirate |Captain Swan fanfiction|OUAT|Befejezett

11. Magyarázat

- Még ma továbbállunk? - kérdezte Regina, amikor már mindenki fit volt a továbbmenetelhez.
- Nem hiszem. Ma este még maradjunk - felelt Killian még mindig azzal a "Hűha" kifejezéssel az arcán, közben folyton a tekintetemet kereste, amikor tudta, akkor pedig csak a szemeimet bámulta.
Most is ez történt. Hook csak nézett engem, és nézett. Apa egy "mostmitörténikkéremszépen" arccal tekintett rám anyuval együtt, mintha magyarázatot várnának.
- Mi a baj? David? - kérdezte kicsit aggodalmasan Regina aput, majd ő is kettőnkre nézett.
Hook a lehető legmesszebb próbált tőlem ülni, de mégis azt éreztem, hogy mellettem van. Szemeit még onnan is, ahol én ültem, tökéletesen láttam.
- Mi folyik itt? - sóhajtott apa, és ezúttal Killiant kezdte el méregetni.
- Lehetne, hogy erről ne beszéljünk? - sziszegte Hook.
- Beszéljünk? - erősítette meg azt anya, amit a kalóz mondott.
- Mi történt, Emma? - ült le mellém Regina, és átkarolta a vállamat.
De jó, be kell vallanunk, hogy csókolóztunk! Engem meg mindjárt elfolyt a sírás. Magamban már a csók óta zokogok, de kívűl mégis azt mutatom, hogy erős vagyok, és nem érdekel. Csak az a baj, hogy érdekel. És szerintem Killiant is. De hogyan mondhatnám el neki? És ő mikor fogja?
- Killian? - kérdeztem elcsuklott hangon a pasast, aki arra várt, hogy megszólaljak - elmondod?
- Mit? Istenem, Emma, csak nem történt valami Henryvel? - kapott szívéhez anya.
- Vele is van gond, ugyanis Pánéknál van, Gold pedig...ah, hosszú sztori, de nem az, amit én értek az alatt, hogy elmondod-e Killian.
A férfi szomorúan nézett rám. Láttam, hogy nem akarja. Nem akar megszólalni ezzel kapcsolatban. De, aztán bólintott, és belekezdett.
- Emma és én ma reggel, amikor ti még aludtatok, elmentünk innen a táborból - mondta, és itt szünetet tartott egy ideig - Emma mesélt nekem arról, hogy tegnap találkozott Pánnal. De nem ez a fontos.
Mielőtt folytatta volna, vett egy nagy levegőt, majd kimondta.
- Megcsókoltuk egymást.
- Hogy mit csináltatok? - kapta fel a vizet apa, anya pedig próbálta lefogni őt, hiszen tuti, hogy lekevert volna egyet Hooknak.
Anya viszont nem bírt magával az öröm miatt. Arcán csak virított a mosoly, és mindkettőnkre így nézett.
- Én inkább nem szólok bele - tette hozzá mellékesen Regina, de látszott az ő arcán is, hogy boldog.
Nem, mintha Regina örülne mindennek, de ennek most tudott. És annak fog mindenki a legjobban örülni, ha végre kiszabadítjuk Henryt.
- Beszédem van veled, de kalóz - monda apa, és kiszabadulva anya karjai közül elráncigálta magával valahova, de miközben ment, láttam, hogy nincsen jól. Tegnap sem volt este a legjobban, nem tudom, mi lehet vele. Aggódok apa miatt. És mi még ezzel felhúztuk az agyát! Remek!
Hárman maradtunk a táborban. Anya, Regina és én. Látszott rajtuk, hogy mivel a fiúk elmentek, ezért gyorsan kikérdeznek a csókról. Bevallom, semmi kedven sem volt hozzá.
- Emma, miért nem mondtad, amikor visszajöttetek? - kérdezte anyu.
- Nem akartam mindenki orrára kötni.
- És a barátod meg ilyen könnyen kikotyogta - kulcsolta össze karjait Regina és felállt mellőlem.
- Barátom? - kérdeztem vissza - Hook nem a barátom, semmi képpen sem az! És, ha engem kérdeztek, szerintem halálosan belém van esve. Jaj, kellett nekem eljönni! - temettem arcomat a tenyereimbe.
- Henry miatt viszont muszáj volt - mondta anya - és, Emma, adj neki egy esélyt!
- Miért? Én nem vagyok belé szerelmes, csak a jövőm szerint, amit az a medál mutatott meg, amihez Hook odaadta nekem a második kulcsot - csúszott ki a számon, de rájöttem, hogy azok előtt, akiket láttam, beszélhetek a medálról.
És igen, Regina is a család része lett, mivel rengeteget változott a kezdetek óta.
- Számított neked valamit ez a csók, Emma - érdeklődött Regina.
- Emma, nekünk elmondhatsz bármit! Apád és Hook most bizonyára üvöltenek egymással, de mi nem fogunk. Számított?
- Nekem jelenleg csak Henry számit - feleltem, és belegondoltam, hogy tényleg számított-e ez a csók Hookal.