Isteni Boszorkány (Percy Jackson/Harry Potter Fanfiction)

1.Rész

Az Istennő, a varázsló, a majdnem mindent megértő boszorkány, és egy félvér

A hold magasan járt már odafönnt az égen, amikor egy fa árnyékából, egy alak emelkedett ki. Karcsú alakját még a sok köpeny alatt is meglátni. Tehát, annyit biztosra lehet tudni, hogy az illető nő. Kezében egy fekete csomagot cipelt. Óvatosan lépkedett vele, és meglepő kecsességgel mozgott az árnyékba. Amikor először kilépett az árnyékból, és a hatlalmas sötét tisztás felé vette útját, akkor előszőr lehetett megpillantani az arcát. Gyönyörű, hófehér bőre makulátlan, a szemem sötét mint maga az éjszaka. Ajkai teltek és vörösek, haja bonyolult fonatban omlik a vállára.

Ajkára mosoly húzodik amint meglátta a száztornyas kastélyt. Örült, hogy nem hiába volt az a sok munka, amivel mágiát csempészett a halandók életébe.

Gyors léptekkel készül átvágni a tisztáson, de a szeme megakad egy éjfeketete tavon, ami a tisztás jobb oldalán helyezkedik el. Úgy gondolta, biztonságosabb ha a víz közelében marad. A tó mellet lépdelve vágott hát át a tisztáson. A sellők is feljöttek a felszinre, és onnan figyelték a nő minden egyes mozdulatát. Ám nem valószínű,hogy a titogzatos nő érdekelte őket. Annál is inkább az a kis fekete csomag, ami még mindig a nő karjában pihen. A nő nagysokára eléri célját, egy hatalmas tölgyfaajtót, egyetlen legyintéssel kitárja a kétszárnyast és belép rajta. Körülnéz. Valószínűleg valami előcsarnokba tévedt, a kopár kőfalakat fáklyák táncában nyertek világosságot, viszont a terem menyezete nem látszott a fényében. A márvány lépcsősor felé vette az irányt ami a bajárattal szemben helyezkedett el. Cipője hangosan kopogott a kőpadlós földön.

Egyetlen pillantra sem tántorodott meg, látszólag tudta, hogy merre kell menjen. Megmászott néhány lépcsősort és a folyosó lépdelve kipillantott az ablakon. A hold fénye beragyogta a hatalmas udvart, a tónál még mindig gyülekeztek a sellők a felszinen, de ez nem igazán izgathatta, mert továbhaladt a folyosón. Kanyarodott még egyet-kettőt, majd megállt egy hatalmas kőszobor előtt.

- Mentacukorka... - suttogta. A hangja elbűvölően csillingelő volt, még így is, hogy suttogot. A kőszörny utat engedet neki egy csigalépcső felé. Azon is felmenve megállt egy fa ajtó előtt. Egyetlen egy pillantra elbizonytalanodott.

Megrázta a fejét. Ezzel kiűzve a gonosz gondolatokat a fejéből. De néhány tincs így az arcába szökött, de egy mély levegővel, azt is helyre fúlyta.

Egyik kezét óvatosan kiemelte a csomag alól és bekopogott az ajtón. Az ajtó túl oldaláról egy csodálkozó de egyben barátságos hang hallatszott.

- Szabad! - mondta. A nő belépett. Egy kerek toronyszoba az, ahova célja hozta. Rengeteg minden volt itt. Üstök szekér számra, könyvek a márványpadlótól, a mennyezetig és mindenféle apró kacat.

Viszont nem ez érdekelte a mi titogzatos útazonkat,akinek eddig útját követtük,hanem a súlyos aranyszékben ülő, szakálas, félhold alakú szeműveget viselő öregember,aki csodálkozva állt fell a székéből.

- Hekaté Istennő? - csodálkozott el az ismert nő láttán, majd pillantása a  nő kezében lévő érdekes kinézetű csomagra villant.

- Ugyvan Albus. Én vagyok az - mosolygott rá a Hekaté, kissé feszengeve. Ami egy Istennőhöz nem igazán illet. De Hekaté nem csak istennő volt, hanem titánisz.