Isteni Boszorkány (Percy Jackson/Harry Potter Fanfiction)

9.Rész

Én amondó vagyok nyaraljunk a Roxfortban!

Amy, ahogyan visszatért a Roxfortba be is költözhetett a könyvtárba. Remus és Sirius - utobbi nyögve nyelősen - szintén vele tartott megírni a házidolgozatokat mert hát a tanárok nem hagyták az első hét után dolgozatok nélkül diákjaikat. McGalagony meg is hagyta Amynek, hogy hiába volt hétvégén iskolán kívűl, azért elvárja tőle, hogy hétfőn leadja a két tekercses dolgozatott. Annyit maximumként megengedett, hogy kedden adja le.

- Nem is értem, minek annyi könyvet felhasználni egy nyamvad mondathoz! - panaszkodott Sirius már századjóra a délután folyamán.

- Sirius ha nem fogod be, akkor rádszabadíton Madam Cvikert! - torkolta le Siriust Amarilla, akinek kisebb baja is nagyobb volt a fekete hajú fiú panaszkodásánál. Főleg amikor tényleg megjelent az emlegett könyvtárosnő a nagy hangzavarra.

- Mi ez a rendetlenség az asztalon? - sípíott idegesítő cérnavékony hangján a nő, amivel nem kicsit fel idegesítette Amarillát. - Ez itt egy könyvtár! Nem disznóol!

Azt említettem már, hogy igen szerény főhősnőnk hirtelen haragú? Igen? Nem baj, azért jó ha tudod, hátha egyszer összefutsz vele. Amarilla dühödt tekintettel nézett a könyvtárosra.

- Minden tiszteletem a magáé asszonyom - kezdte Amy, de most jön az a két betűs szócska, ami minden mondatott más irányba szokott téríteni -, de ha lenne kedves és szólna a tanáraimnak, hogy ne kelljen minden mondat után új könyvet kinyitnom akkor talán rendet tennék az asztalon. Most pedig ha megbocsát, asszonyom meg kell írnom a házidolgozatomat átváltoztatás tannál.

A Madam annyira meglepődött, hogy el is felejtette, miért teremtette le a gyerekeket. Fal fehér arccal eloldalgott.

- Ezt hogy csináltad? - kérdezte Sirius és még mindig tágra nyílt szemekkel meredt oda ahol a könytvtárosnő egy pár pillanata állt.

- Ha nem fogod be a szádat, akkor veled is ezt fogom csinálni. - mondta mérgesen Amarilla. Remus kuncogva nézte a jelenetett, de Amy egy pillantással elhallgatatta.

A szavak elkezdtek összefutni Amy szeme előtt.

- A nyavaja essen a diszlexiámba! - mordult fel a lány és összecsapta a kezében tartott könyvet. Két barátja csodálkozva nézett rá.

- Te diszlexiás vagy? - lepődött meg Remus és vele egyidejűleg Sirius is megszólalt.

- Az meg mi a tosz? - lepődött meg a fiú.

Amarilla felsóhajtott. Gondterhelt pillantást vetett barátaira.

- Nálunk az árvaházban mindenki diszlexiás. - mesléte a lány és mielőtt Sirius újból közbevágott volna egy kérdéssel folytatta. - Azt jelenti, hogy összefutnak előtted a szavak. Kevered a betűket és ilyesmi. Nekem azért kell egy tekercsel kevesebbet írnom mindenből, mert van róla papírom. Lehet vele élni. Amolyan betegség féle mint példáúl a diabétesz. Nekem nem olyan rossz mint az árvaház többi lakójának. Általában csak akkor szokott ilyen rossz lenni, hogyha fáradt vagyok. És most az vagyok. Hosszú volt a hétvége. Azt hiszem össze szedem a könyveket és lefekszem. Majd holnap korábban kelek és megírom ami megmaradt.

Még mielőtt Amarilla elkezdte volna összeszedni a könyveket Remus a kezére tette a sajátját.

- Hagyd csak! - mondta a fiú. - Majd mi elrakjuk Siriussal. Ugye, Siri?

- Aha, persze! - mondta az említett mindenféle lelkesedés nélkül. Elhúzta a száját de Amy ezt már nevette észre. Hálásan nézett Remusra.