I gave you my heart [YoonMin] -Befejezett-

18. fejezet

A hazafelé vezető utat némán tesszük meg, ám mégis mind a ketten végigmosolyogjuk. Időnként rásandítok Yoongira, így mindig megállapítva, hogy még mindig jól áll neki a vezetés. Egyik kezével a kormányon dobolja a rádióból szóló zene ritmusát, a másikkal meg vagy vált, vagy pedig saját combján folytatja ezt a tevékenységet.
- Tudod, - szólal meg hirtelen, mire szemeimet arcára vezetem. - elég zavaró tud lenni, ha vezetés közben bámulnak. - húzza egy félmosolyra száját, én pedig kissé zavarba jövök.
- Nem is bámultalak! - tagadom azonnal a valós tényt, ezzel csak mégjobban zavarba hozva magamat.
- Akkor rajtam hagytad a tekinteted. - nyalja meg alsóajkát gonoszan.
- De én nem...
- Miért tagadod, Chimchim? - húzza tovább az agyam, mire kissé felfújom arcomat.
- Hát, ha azokat gondolnád amiket én, te is ezt tennéd! - fújom ki a levegőt, de amint eljut az agyamig, hogy mit mondtam, bennem reked az a maradék oxigén is.
- Nade Jiminie! - nevet hangosan Yoongi, mire az arcom égni kezd.
- Nem! Nem olyanokra, mint amikre te gondolsz! - tiltakozok hevesen, de ő továbbra is csak nevet.
- Miért, szerinted én mire gondoltam? - néz rám egy pillanatra és mindent tudóan felvonja szemöldökeit, miközben továbbra is gonoszan vigyorog.
- Nem tudom...vagyis..nézd, ott a ház! - mutatok gyorsan az épületre, ami előtt, ha jól látom, Hobi autója parkol. Biztos nemrég ért haza. Amint a ház elé érünk én kipattanok a kocsiból, és felrántom a hátsó ülés ajtaját is, azzal a szándékkal, hogy kiveszem táskámat, ám az nemhogy az ülésen, de a kocsiban sincs.
- Hova sietsz? - lép mellém hyungom, természetesen a táskám súlya az ő vállát nyomja.
- Én csak-
- Nem menekülsz! - ránt magához, és a derekamat átölelve szorít testéhez. - Te kis perverz. - ad egy gyors puszit az orromra, továbbra is gonoszan vigyorogva.
- Miket gondolsz te rólam? - forgatom meg szemeim, és felsőjének a nyakába kapaszkodva húzom le ajkait az enyémre.
- Szerintem Hoseok mindjárt örömtáncot jár. - válik el tőlem kissé, hogy ezt elsuttogja a fülembe.
- Miért? - szuszogom értetlenül.
- A nappali ablakából les minket. - ezen a kijelentésen felnevetek, és óvatosan az említett hely felé nézek, ahol valóban, bátyám a függöny mögül les minket. Yoongi összekulcsolja ujjainkat, és behúz az ajtóhoz, majd megvárja, míg előkeresve a kulcsomat -ami a táskámban volt, és ő szemét módon forgolódott, hogy nehezebben vegyem ki a kis tárgyat- beengedem magunkat.
- Hobi, megjött.. - mondatomat félbehagyom, ugyanis bátyám nekünk fut, és engem magához húzva szorítja ki belőlem a lelket is.
- Annyira jó, hogy újra itthon vagy! - ölelget agyon, és miután int egyet Yoonginak köszönés gyanánt, felkaromat megragadva tol a konyhába. - Főztem egy kis kaját, hátha éhes leszel.
-Az vagyok - kuncogok sürgés-forgását látva.
Élvezve az otthoni ízeket jóízűen falatozok bátyám ételéből, hisz egy ideje nem ettem, csak kórházi kosztot. Egyik nyelésemnél felnézek a két idősebbre, ami miatt összeráncolom a szemöldököm. Hoseok komoly tekintettel szemez Yoongival, de amikor megérzi, hogy egy ideje őket figyelem, kedvesen mosolyogva pillant rám. Visszamosolygok, és tovább eszegetek.
- Hobi, egy Isten vagy, ha főzésről van szó. - dőlök hátra jóllakottan. Bátyám mosolyogva veszi el előlem, és párom elől is a tányérokat, majd a mosogatóba helyezve őket megengedi a vizet, azzal a szándékkal, hogy elmosogasson. - Segítsek? - állok fel, és már lépnék mellé, de Hoseok a seggét kinyomva felém jelzi, hogy nem hajlandó elfogadni a segítségem.
- Menj, és pihenj inkább! Még csak most jöttél ki a kórházból. - tikkel egyet a szeme, amit nem tudok mire vélni. - Tünés! - nevetve tol arrébb, amikor csak azért is mellé araszolok.
- Na, gyere! - fordít meg hyung, és alkaromra szorítva akar vinni a nappaliba, de én megtorpanok. Összehúzott szemekkel néz rám, és fekete hajzuhatagába túr, amikor én csak nyelvet öltök rá. Játékosságomat megunva közvetlen elém lép, és alám nyúlva felemel, mire én ijedten kulcsolom lábaimat dereka köré, karjaimmal meg nyakát ölelem át. Lazán besétál a nappaliba engem cipelve, majd a kanapé előtt megáll.
- Leraksz? - engedem el kezeimmel nyakát annak reményében, hogy leenged karjai közül, de ehelyett ő huppant le a puha ülőalkalmatosságra, ezzel elérve, hogy én vele szembe a combján helyezkedjek el. Természetesen egy kis pír felszökik az arcomra, de tartom vele a szemkontaktust. Nem tudom hogy csinálta, de kicsit lejjebb csúszik, így én most teljes mértékben lenézek rá. Ujjaival derekamat simogatja, ezzel kiváltva belőlem egy kellemes borzongást. Egy pillanatra felnézek a konyha ajtajába, még hallom bátyám pakolgatását, így visszavezetve tekintetem Yoongi sötét szemeibe nézek, amik úgy csillognak, mint ahogy éjjel szoktak a csillagok a fekete égbolton. Rámosolyogva hajolok le, és adok egy gyors puszit ajkaira, majd el is hajolok, mire ő egy nemtetsző morgással jelzi, hogy ennél többet várt, ezért hajamba markolva lehúz magához, és egy hosszú csókot vált velem. Ahogy ajkaink mozognak a libabőr is végig szánt rajtam. Tenyeremet mellkasára fektetve támaszkodok meg, hogy ne essek rá, amit ő egy mosollyal reagál le. Épp derekamról simít le a combjaimra, amikor hangos ajtócsapódást és trappolást hallunk. Azonnal leugrok hyungomról, hisz megérzésem nem csal: Tae és Kook jelennek meg az ajtóban. Minket néznek, ahogy Yoongi terpeszkedve, egy párnával az ölében ül, nekem a fejem meg azon a bizonyos takaró eszközön pihent, hisz nem véletlenül landolt a puha tárgy párom ölében.
- Sziasztok! - intek nekik boldogan. Yoongira nézek egy jelentőségteljes pillantással, majd felülve köszöntöm őket, és vissza is dőlök. Ő egyik kezét a mellkasomra vezeti, és úgy járatja ujjait, persze ahányszor fel akarnék állni, erősen tart, hogy ne mozduljak.
Én ilyenkor gonoszan elvigyorodok, mire hyung szúrósan néz rám. Modoráld magad, Min Yoongi.

Jisoos, végre sikerült egy új részt hoznom nektek 🎉
Nagyon sajnálom a kimaradást, de a suli és a most kezdődő gyakorlat nem éppen segít rajtam 😂
Remélem tetszett ez a rész is és tényleg sietek a következővel 💝