I gave you my heart [YoonMin] -Befejezett-

17.fejezet

Yoongi POV
- Mi akadályoz meg? - kérdezi legjobb barátom a telefonba, mire én homlokráncolva járkálok a lépcsőfordulóban.
- Nem is tudom, GD. - húzom végig nyelvem fogsoromon. - Mi értelme lenne?
- Yoongi, bazdmeg! - látom szemeim előtt, ahogy ül az ágyán, és tenyerével homlokon csapja magát szemforgatva. - Ha szerelemről van szó, olyan sötét és analfabéta vagy, mint nagyanyám a Macbook-jához.
- Nem mondtál újat. - támaszkodok háttal a falnak. - Na? Ezen kívül mit ajánlasz?
- Szerintem menj oda és bumm.
- De...
- Yoongi, ide figyelj, - szól már kissé mérgesen a készülékbe, és ha nem ismerném, talán meg is ijednék tőle. Talán. - Amióta visszajöttél a nagy Amerikából, utána sopánkodsz. Megszámolni nem tudom hányszor áradoztál róla, mint egy szerelmes tinilány. Most is, hogy rosszul lett, úgy hívtál fel szinte, mintha meghalt volna. Egyébként most hol van?
- Most ment vissza a szobájába. - lesek ki a fal mögül, és pont látom, ahogy a kis rózsaszín eltűnik az eddig szobájául szolgáló kórteremnek az ajtaja mögött.
- Na, akkor húzd fel a farkad, és állj elé. Van szobatársa?
- Nincs.
- Komolyan nem értelek. A nagy Min Yoongi, aki sose félt egy lánytól vagy fiútol se, megakadt egy kissrácnál.
- Annyira azért nem kicsi, - kuncogok a kétértelmű mondatomon, majd sóhajtva bólintok. - Ha rosszul sül el a dolog, eskü megfojtalak, Kwon Jiyong- fenyegetem meg rendes nevén szólítva, amiről mindenki tudja, hogy utálja.
- Neeeee csak a nevemet ne! - hisztizik, majd sok sikert kívánva inkább kinyom. Hajamba túrva sétálok az ajtó elé, majd nagyot sóhajtva benyitok. Most vagy soha...

👬

Nem lök el, ami jó dolog, de nem viszonoz, ami viszont rossz. Vajon most mi zajlik le benne a csókom miatt? Düh? Meglepetség? Izgalom? Esküszöm, egy rossz drámában érzem magam. Jimin hirtelen megmozdítja ajkait, ezzel visszacsókolva, amit megmosolygok, miközben karjait lassan nyakam köré kulcsolja. Szívem hevesen dobog, és ahogy érzem, Jiminé se éppen a legnyugodtabb. Egy kis idő múlva kénytelenek vagyunk elválni egymástól, ezért pihegve nézünk egymás szemébe. Vágyittas tekintete pár másodperc múlva kitisztul és szemei hatalmasra kerekednek. Kezeit azonnal leveszi nyakamról, és szája elé kapja őket, majd testemet eltolva magától kiszalad a szobából. Telefonom ebben a pillanatban csörren meg, amit kissé sokkosan veszek ki zsebemből, és elolvasva zaklatóm nevét felveszem.
- Elbasztam. - szólok bele köszönés nélkül, mire GD egy nehéz sóhajt hallat a készüléken keresztül.
- Feladom, tényleg reménytelen vagy.
- Most miért?
- Hagyjuk...
- Jó. - sóhajtok ma már sokadjára. - Megyek inkább megkeresni. - nyomom ki a telefont, és a készüléket zsebre vágva megyek ki a kórház folyosójára. Mivel a kis rózsaszín hajút nem látom sehol, a folyosó végén lévő mosdók felé indulok. Újfent hevesen dobogó szívvel nyitok be lassan a helyiségbe, ahol egy mosdón támaszkodó Jimint pillantok meg. Vörös arcát nézi a falra akasztott tükörben, majd gyorsan lehajol, és vízzel kezdi locsolni felhevült bőrét. Én az ajtón halkan belépek, és becsukom azt magam után, utána a falnak támaszkodok vállammal.
- Ettől nem hiszem, hogy jobb lesz.
Hangomtól Jimin összerezzen, és ijedten kapja tekintetét rám, aminek az az eredménye, hogy a vizet is lecsöpögteti a padlóra. Kikerekedett szemekkel figyel, arca újra vörös lesz. Épp lépett volna egyet hátra, amikor a lecsöpögött vizen megcsúszik, így kezeivel és lábaival elkezd kalimpálni. Megindulok felé gyorsan, hogy még az előtt megfogjam mielőtt bármi baja esne, de mivel ő elkapva a mosdó szélét megtámaszkodik, megállok félúton. Még egy sort leszteppel a víznek hála, majd amikor már visszaszerzi egyensúlyát, száját elhúzva lép egyet inkább felém.
- Szóval - kuncogok, ahogy rám néz, most a mozgástól kipirult arccal. - Meg tudnánk beszélni az...előző dolgot? - mosolygok rá halványan, miközben közelebb lépek hozzá. Nagyot nyelve nézi minden lépésem, majd amikor már teljesen előtte állok, szemeimbe néz. - Hm?
- Öhm...izé...- akad meg a nyelve a beszédben, ezért még gyorsan kikívánkozó szavába vágok.
- Figyelj, nehogy azt hidd, hogy én itt szerelmet vallok és elmondom mióta kívánlak, mint valami elcsépelt nyálas sorozatban. Ha megtenném, talán véletlenül még Maria-nak is hívnálak - vigyorgok rá, mire ő halkan felnevet.
- Az nem is te lennél, hyung. - mosolyog rám mostmár és nem csak szájával, ugyanis szemei is boldogan csillognak - Nem lenne elég swag.
- Ha tudod, minek mondjam? - megragadom csuklóját, és magamhoz húzom, mire kezei a széthúzott pulcsim alá csúsznak, és alatta átöleli a derekam.
- Menni kéne. Hivatalosan már kint vagyok a kórházból.
- Hm, igaz. Akkor menjünk! - engedem el, és továbbra is csuklóját fogva húzom magam után, ám az ajtóban megtorpanok - Még valami!
Tarkójára fogva magamhoz húzom, és egy apró, rövid, de annál nagyobb jelentőséggel bíró csókot váltok vele, amit pár másodpercig élvezünk.
- Remélem tudod, hogy ez mit jelent.
Hevesen bólogatni kezd, majd halványan elmosolyodva lép ki az ajtón. Most ő húz maga után, de Jimin még előtte összekulcsolja az ujjainkat, így kéz a kézben lépünk a folyosóra, onnan pedig a szobába. Miután Jimin mindent összeszedett, vállára kapja a táskáját, és kimegy a folyosóra, én meg utána. Lekapom válláról a táskát, s az enyémre akasztom, majd miután morog egy keveset, megkeresve a dokit megköszönünk neki mindent, és újfent összekulcsolva ujjainkat lépünk ki az épületből.

Megszültem, végeztem, uh xd
Nem tudom mennyire lehet érezni, de megizzadtam elég rendesen ezért a fejezetért 😂 remélem  élvezhető volt és tetszett nektek ^^