I gave you my heart [YoonMin] -Befejezett-

16.fejezet

Jimin POV
- Szia! - lép be mosolyogva bátyám, és meglepetésemre Yoongi némán tipeg utána. - Jobban vagy?
- Mondhatjuk úgy is. - suttogom rekedten, és halványan mosolygok a két idősebbre - Többiek?
- Kint várnak. - ül le bátyám az ágy szélére, és óvatosan összeborzolja hajamat. - Rendesen ránk ijesztettél ám. - sóhajt fáradtan, hatalmas kezét az én -hozzá képest- kicsi kezemre fonja.
- Sajnálom! - szorítom meg nyugtatásképp ujjait. - De mostmár minden oké, ne legyen olyan a hangulat, mintha meghalt volna valaki. - nevetek zavartan, és Yoongi néma lényét figyelem, amint ő gondolataiba temetkezve minket figyel.
- Tudja...- böki ki Hoseok kínosan elmosolyodva, mire elhúzott szájjal nézek rá, és lassan felülök, ami ilyen gyenge végtagokkal nem annyira könnyű.
- Hogy tudta meg?
- Elfelejtettük, hogy rajta kívül mindenki tud a gondodról. - beszél bátyám továbbra is kínosan.
- De hisz Jin hyung se tudja. - kerekednek ki szemeim egy pillanatra.
- Pedig de. - sóhajt Hobi, majd szabad kezét felemeli, és ujjaival megsimogatja arcomat.
- De honnan? - markolok kicsit idegesen a takaróba. - Nem akartam, hogy többen is megtudják.
- Jin valószínűleg Namjoontól tudja, Yoongi pedig...
- De miért nem néztetek körbe, hogy ott van e a közelben? - nézek rá szúrósan, majd inkább lehajtva a fejem a takaróval szemezek. Nem akarom az ő szemében is a sajnálatot látni, meg a fölösleges aggódást. Elég volt ezt gimiben átélnem... - Sajnálom, nem akartam mérges lenni.
- Semmi gond. - simogatja bátyám továbbra is fejemet, ami azonnal megnyugtat, és eltünteti dühömet.
- Miért baj, hogy megtudtam? - felpillantok, és egyenesen hyungom szemeibe nézek. Ha nem is akarta, én mégis megláttam azt az icipici sajnálatot szemei csillogásában. - Ha előbb tudtam volna, pár dolgot másképp csinálok, és...
- Pont emiatt! - csattanok fel újra, mire kikerekedett szemekkel figyelnek mind a ketten, hisz nagyon ritkán vagyok ilyen feldúlt - Nem kell máshogy bánni velem, csak mert beteg vagyok! Eddig se volt semmi bajom, továbbra se lesz! - sziszegem már kicsit nyugodtabban, mégis még kissé idegesen.
- Chim...- húzza el a száját bátyám. Lehunyva szemeimet mélyet lélegzek, majd kifújva a bent tartott levegőt nyugodtan nézek Yoongi hyungra.
- Csak tégy úgy, mintha nem tudnál róla.
- Egy ilyen dolgot...- kezdi vakarni tarkóját Yoongi.
- Kérlek! - sóhajtom fáradtan. Visszadőlök a párnámra és alkaromat homlokomra fektetem. - Bekülditek a többieket? Velük is szeretnék beszélni, mielőtt bealszok - mosolygok halványan a két idősebbre, mire ők bólintanak.
- Meg szeretnék valamit veled beszélni. - hívja magához Hoseok Yoongit, miközben az ajtón kilépnek. Végignézem ahogy eltűnnek a falap mögött, de előtte Yoongi a szemeimbe néz egy pillanatra, mire megugrik a gyomrom. Egy kissé rossz előérzetem van...

- Meddig kell még maradnod? - ül az ágyamon Jungkook, és telefonját nyomkodva kérdezi a naponta körübelül százszor feltett kérdést.
- Öt körül jön a doki, majd ő eldönti, ha minden igaz. - sóhajtok várakozóan, hisz fél öt van, és reménykedek, hogy orvosom előbb toppan be, és kijelenti, hogy haza mehetek, magam mögött hagyva a kórházat. Másnap éjjel, miután behoztak, újra rosszul lettem, ezért a három napos látogatásból egy hetes lett, ami mit ne mondjak, elég eseménytelenül telt. Egyedül az vígasztalt, hogy Tae és Kook az egyetem előtt és/vagy után is meglátogattak, úgy, ahogy Yoongi hyung is. Vele szinte többet beszélgettem, ami időnként vicces volt, hisz nem mindig gondolkodunk  ugyanúgy és ezek kisebb vitákat szültek köztünk. Hatalmas köszönet neki, hogy miután megtudta a betegségem, nem kezelt másképp. Sőt, néha elsütött ezzel pár béna viccet is, körübelül olyanokat, mint amiket Jin hyung szokott mondani. Persze, Hoseok is sokszor jött be hozzám, de őt a munka kötelezte, így bátran kijelenthetem, Yoongi hyunggal voltam a legtöbbet. Bár, olykor elég idegeső volt ő is, hisz a túlzott aggódás nála is megmutatkozott. Mindenben segíteni akart, és úgy kellett szólnom neki, hogy egyedül is ki tudok menni a mosdóba, vagy éppen enni, mert nem fogyatékos vagyok, hanem csak rosszul voltam.
Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy a drága testvérem felhívta a szüleinket, akik csapot-papot otthagyva hozzánk siettek. Az orvos is, és én is megnyugtattuk őket, hogy semmi probléma nincs, így nehezen, de vissza tudtuk őket küldeni a gyönyörű Busanba, de azt is csak két nap után sikerült.
- Hoztam kávét és csokit. - lép be Yoongi hyung egy kis tartóban egyensúlyozva a három műanyag poharat. Ő és Kook kávét ittak, míg én maradtam a forrócsokinál, ráadásul az utca végi kis kávézóból hozta, ahol szerintem a legfinomabb ez a mennyei ital.
- Mennyi volt? - veszem el a poharat, de mivel eléggé átmelegedett, lehúzva köntösöm ujjait a kézfejemre fogom körbe a forró poharat. Egy kissé hűvös  a mai levegő, hisz a héten hirtelen köszöntött be az ősz.
- Nem pénz. - von vállat a szobában lévő legidősebb, és leül az ágy melletti székre.
- De hyung..
- Csitt! - emeli fel fenyegetőn az ujját. Tudja jól, hogy utálom, ha rám költenek, mégis ezt teszi. Durcásan iszom tovább a forró italt, és nézem Kookot, aki még mindig a telefonját nyomkodja. Pár perc néma csend telepszik hármunk közé, majd Jungkook elrakja a telefonját, és egy huzásra megissza maradék kávéját.
- El kell mennem. - dobja csont nélkül a poharat a kukába. - Egyik csoporttársam beteg volt, és most át tudok hozzá menni, hogy átadjam a mai előadás roppant érdekfeszítő és ezért lényeges jegyzeteit. - forgatja a szemét. - Remélem kiengednek Jimin hyung! Yoongi hyung, otthon tali. - int, majd pulcsiját felkapva ki is libben az ajtón, maga után becsukva azt. Ketten maradunk hyungommal, de úgy mint az öccse, ő is csak a telefonját nyomogatja.
- Mit csinálsz? - kúszok az ágy végére, és koncentráló arcát nézem - Új szövegötlet?
- Uhum. - hümmög halkan, és tovább ír a készüléken, amit félszemmel figyelek, ugyanis másik szememmel arcát nézem, ahogy a koncentráció miatt összevonja szemöldökét, emiatt ráncokat képezve egyébként sima homlokán. - El akarod olvasni? - mosolyog rám, mire megszeppenve bólintok. Kezembe adja a telefonját, és a tetejére tekerve az oldalnak elkezdek olvasni.
- Wow - adom vissza neki, miután végigolvastam.
- Tetszik?
- Aha! Olyan mintha tényleg szerelmes lennél. - kerekednek ki szemeim, mire ő halványan elmosolyodik. - Ó! ÓÓ! - vigyorodok el gonoszul, és a kis szekrényre rakom megmaradt italomat - Nade hyung, tán tetszik valaki?
- Khm, ezt nem éppen a te dolgod lenne, Pöttön. - iszik bele maradék italába. Kissé fáj a szívem, hogy másvalaki tetszik neki, de nem tudok ez ellen mit tenni. Sose voltam hisztis fajta, ha valamire azt mondták nem, akkor nem, elsőre is megértettem. Lebiggyesztve ajkaimat tovább szívattam volna, de ekkor benyit a doktor. Gyorsan az órára pillantva látom, hogy pontosan 5 óra van, így izgatottan ülök az ágyamon. Haza akarok már menni!
- Nos, kedves Jimin, - mosolyog rám a doki. - a jó hír, hogy hazamehet. - itt tart egy kis szünetet, vagyis nem kicsit, ugyanis többet nem szólal meg, pedig én tűkön ülök. Olyan, mintha még akarna valamit modani, de tök kussban nézegeti a kórlapot.
- Van rossz? - értetlenkedik helyettem hyungom is.
- Nem, nincs. - néz ránk - Elmehet. - megy ki az ajtón. Furán összenézünk a fekete hajúval, majd vállrándítva mászok le a kórházi ágyról, és ruháimat összetúrva a sporttáskámban próbálok kivenni egy farmert, meg egy pulcsit.
-Segítsek? - lép mellém hyungom amikor látja, hogy elkezdek szenvedni a megmarkolt pulcsi kihúzásával.
- Nem...nem kell - sóhajtok fel, és homlokomat kezdem vakarni. Hogy sikerült így belerakni?
- De látom, hogy enyhén szólva szenvedsz. - kuncog, és mellém lépve megpróbál arrébb rakni.
- Hyung, ki tudom szedni én is! - próbálom én is ellökni, de persze, hogy nem sikerül. Miért sikerülne? - Kérlek! - nézek rá könyörögve. Egyszerre nyúlunk a pulcsiért, mire bosszúsan fújok egyet. - Hyung, nem kell. Boldogulok.
- Jimin, én kérlek, hagy segítsek...
- Nem! - húzom ki végleg egy rántással azt a hülye pulcsit. Csak ez az egy volt,  mást nem tudtam volna kiszedni. Miután egy farmert is kiszedtem, kissé indulatosan kiindulok a szobából, de Yoongi hyung elkapja a csulklóm.
- Most haragszol? - kérdi nyugodt hangon, mire nagy levegőt veszek, és hangosan kifújom azt.
- Nem.
- Pedig úgy tűnik. - kuncog újra rajtam.
- De nem. Szeretnék menni öltözni.
- De ne haragudj, én csak seg...
- Tudom, köszönöm, de megoldom. Elengednél?
- Nem, amíg dühös vagy. - vigyorog továbbra is, amit felé fordulva megmosolygok. - Köszönöm, ezt szeretném látni. - enged el, mire én is kuncogva kimegyek. Hihetetlen ez az ember, tényleg. Miután sikerült átvedlenem, a szobába visszasietve kezdek el pakolni. Yoongi nem volt a szobában mire visszaértem, amit nem is veszek nagy számba. Biztos dolga akadt, ki tudja. Pont akkor cipzározom be a táska tetejét, amikor nyílik az ajtó, és Yoongi lép be rajta. Kissé mintha idegesnek tűnne, kezeit maga mögött tartjs.
- Kész vagy? - lép hozzám, és hajamba túr. - Eléggé lenőtt már.
- Igen és igen. - egyenesedek ki. - Ha hazaértem, be akarom festeni. Kinéztem az ezüstöt, nem tudom miért, de nagyon tetszik - tűnődök elmerengve gondolataimba. Ahhoz először újra szőkére kell festeni, aztán egy bizonyos idő után lehetek ezüst...mennyi macera, pedig csak egy szimpla hajfestésről van szó.
- Jimin. - szólít meg hyungom, mire mosolyogva ránézek, nem is sejtve semmit. - Adok valamit, amiért kimehetsz innen.
- Micsodát? - lepődök meg, és felé fordulok. Ha ad is valamit, miért itt? Nem lenne egyszerűbb otthon? Kezeit előveszi háta mögül, amiben nincs semmi, csak maga elé tartja, mintha védekezne. Szemöldök ráncolva figyelem tenyereit, majd szemébe nézek értetlenül, szerintem teljesen jogosan. - Hyung?
Ajkaiba harap, és lesüti szemeit, majd olyan gyorsan mozdul, hogy pislogni sincs időm. Egyik keze derekamra csúszik és magához ránt, így én nekicsapódok mellkasának, másikkal arcomra simít, és a szemeimbe néz egy pillanatra.
- Mennyivel könnyebb, hogy szinte egymagasak vagyunk. - mosolyodik el egy pillanatra, majd ajkaimra hajolva megízleljük egymás édes párnáit.