I gave you my heart [YoonMin] -Befejezett-

28.fejezet

- Aaah, olyan kis pici! - nyüszít Jimin az utca kellős közepén, miközben a kezemet szorongatja és ölelgeti. Este kilenc óra van, csak nemrég sikerült elhurcolnom Jimint Hannah közeléből, így is úgy vettem rá, hogy pihennie kell a kislánynak. Újabb dolgot felírok a képzeletbeli Jimin-Listámra: a babák az egyik gyenge pontja a kedvenc levese és a baby-állatok mellett - Olyan baba illata van még! Az amit csak szeretni lehet.  És még kis pufi arca van! Mint egy mochi - áradozik a kislányról, mintha nem órákig ültem volna mellette a kanapén a derekát átkarolva, miközben a kis apróság a kezei között szuszizott, néha-néha felkelve ha épp tisztába kellett tenni vagy éhes volt, bár az etetést is Jimin végezte, úgy beindult a baba látványától. Nem mintha zavart volna, hisz Jassel is elbeszélgettem egy jót, meg az idő közben hazaérkező párjával is, miközben az egyik legszebb látvány volt a mellettem babázó párom.
- Mint neked? - rá se nézve sétálok tovább, de furának tartom ahogy hirtelen elcsöndesedik, így felé fordulva látom, hogy az arcát észrevétlenül felfujja kicsit mérgében. Tudja jól, hogy ő is egy aranyos kis mochi, szóval tudom, hogy viccből fújta fel az arcát, így mutató ujjammal megbököm a puha arcot, így Jimin ajkai között kiszalad a levegő, miközben nevetni kezd.
- Ah, de nem, most komolyan. Régóta az egyik nagy álmom, hogy legyen egy kislányom. - sóhajt fáradtan. - Az se lenne baj ha fiú lenne. Már a nevüket is megálmodtam. - a hotel épületéhez érve kinyitom az ajtót és beengedem rajta, majd biccentve a portásnak a lifthez megyünk.
- És mi lenne a nevük? - szállunk be  az épp nyitott liftbe.
- Hát, ha fiú lenne akkor IseonHo. Ha lány, YoonJi - mosolyog eltűnődve és én is elmosolyodok a gondolatra. Én sose tudtam magam elképzelni egy gyerekkel, de tényleg nagyon aranyos tőle, hogy így előre gondolt a jövőjét illetően. - Viszont ez még hátrább van. Először meg szeretnék házasodni, elköltözni a bátyám nyakából, saját életet élni.
- De hisz nem élsz a szüleiddel. Konkrétan szabad vagy.
- Azt gondolná az ember! Hoseok rosszabb sokszor mint a saját anyám. "Gyere haza időben","Pakolj el magad után!","Egyél rendesen!" - imitálja bátyját Jimin kissé nyávogós hangon, amin nevetni kezdek. Mintha egy panaszkodó tizenévest hallanék, ahogy a szüleit szídja a baráti körében. - Ennek ellenére imádok vele lenni. Nála kedvesebb és jobb ember nincs a földön. És erős, nagyon. Hihetetlen, hogy ahányszor bántják, azt csak mosolyogva tűri. Nem is értem, hogy egy ilyen nagyszerű embert hogy képesek bántani. - fejezi be monológját, amin érzem, hogy még mondaná akár életem végéig is, az egekig magasztalná az idősebbet. Erre én is képes lennék, ha Kookról lenne szó hisz tényleg bármit megadnék neki, hogy csak mosolyogjon és semmi olyan ne érje, ami sebet ejtene a szívén és szomorúság borítaná be a napjait. Jimin ugyanígy van a bátyjával, de tisztában vagyok azzal is, hogy Hoseok is így érez öccse iránt és azzal is tisztában vagyok, hogy Jimin betegsége erre a féltés dologra csak jobban rátesz, viszont mindezt úgy teszi, hogy ne éreztesse a  fiatalabbal a gyengeségét.
Idő közben elértük a szobánkat, szóval előhalászva a kulcsot a zsebemből beengedem magunkat.
- Éhes vagy? - váltok random témát a hűtő felé lépkedve.
- Nem, Stella főztje elég volt mára. - dől le és terül el a kanapén. - Már elfelejtettem a nevét, de majd megkérdezem és elkérem a receptet is, hogy Hoseok is el tudja majd készíteni. - simít hasára sóhajtva.
- Én is elfelejtettem a nevét, pedig két év alatt elég sokszor ettem... - kiabálok ki a konyhából, ugyanis hiába Amerika, a konyha és a nappali nincs összekötve. Morgolódva kutakodok a hűtőben a reggel vett narancslé után, ugyanis az istenért se kerül a kezeim közé, majd nehezen megtalálva a dobozt diadalittasan veszek le egy poharat. - Jimin, kérsz narancslevet?
- Igen! - válaszát meghallva felnyúlok még egy pohárért, majd elkezdtem kiönteni a narancslevet, amit sikeresen mellé is öntöttem. Ezaz Min Yoongi, nem is te lennél. Mire feltakarítok és beviszem a pohár narancslevet páromnak, ő már halkan szuszogva alszik a kanapén. Sóhajtva lerakom a poharat a kanapé előtti asztalra, majd Jimin háta és térdhajlata alá nyúlva felemelem a fiatalabbat. Ő csak nyammogva vállamba fúrja a fejét és a nyakamat átölelve alszik tovább. Az úton a könyökömmel sorban lekapcsolom a lámpákat, úgyhogy ide se kell vissza jönnöm. Beérve a szobába az ablakon beáramló fény segítségével elbotorkálok az ágyig, majd lefektetem Jimint rá és utána megtalálva a kislámpa kapcsolóját egy kattintással felkapcsolom azt. Deja vu érzésem van, ahogy cipelem páromat, hisz amikor beteg volt és felügyelni kellett rá, akkor is így cipeltem fel a szobájába miután elaludt, és furcsamód akkor is így csimpaszkodott rám, bár nem mintha bánnám. Persze eltévedtem kicsit az emeleten, hogy melyik is az ő szobája, de a végén meglett. Elmosolyodok az emlékre, ahogy akkor szemét módon elterültem a kanapén, hogy az ölébe fekhessek és zavarba hozzam. Persze ő azt hitte alszok, szóval amíg nem figyelt rám én a pilláim alól néztem végig pirosas arcán. Igazából megérte nem aludni, hisz egy jó színpadi nevet adott, amit kamatoztatni fogok, ha rendesen debütálok valamikor az életben.
Lehúzom Jiminről a farmerját, majd a pulcsiját is, és kiimádkozva alóla a takaróját betakarom a puha anyaggal. Alvós ruhámat elővéve a fürdőbe megyek, hogy az esti rutinjaimat elvégezve ásítva botorkáljak vissza a szobába, ahol meglepetésemre az ágy üres volt, Jiminnek csak a hűlt helyét találom.
- Chim? - veszek egy száznyolcvan fokos fordulatot azzal a szándékkal, hogy párom után indulok, de az ajtóban megpillantom a gyűrött arcú, kócos hajú, hunyorgó páromat, ahogy álmosan bámul rám.
- Hyung? - indul meg az ágy felé, szóval én is inkább leülök rá, míg ő mellém érve visszamászik a takaró alá, és az orráig felhúzva azt bekucorodik.
- Merre jártál? - támaszkodok meg oldalt a könyökömre felé fordulva, és szabad kezemmel hajába túrok.
- A beígért narancslevemet megittam. - mormog orra alatt álmosan, és láthatóan élvezi ujjaim munkálkodását, ahogy fürtjeivel játszok. - Hyung, holnap mi a terv? - ásít bele mondandója közben. Édes, még ilyenkor is ezen jár az esze. Én ilyen félálomban még arra se emlékszek sokszor, hogy mi a nevem és milyen nemű vagyok.
- Nem tudom. Mivel holnap van a szülinapod, elmehetnénk a szoborhoz. Én erre gondoltam, de ha van más ötleted, akkor mondd csak, nem akadály. - játszok a homokszőke tincsekkel. Mielőtt eljöttünk amerikába, akkor festette be, szóval most szőkén virít párom hajkoronája a fején.
- Nem, tökéletes lesz a szobor. - motyogja félálomban, én pedig mosolyogva adok egy csókot homlokára, majd nem zargatva őt tovább a lámpát lekapcsolva befekszek mellé a takaró alá, és átölelve a derekát magamhoz húzom, hogy immár mindketten tudjunk aludni.

Hi hello annyeong!
Sikerült megszülni az új részt és huszadjára el is mentette.
Sietek a következő fejezettel, de a wattpadot illetően fogalmam sincs, hogy mikor fogom tudni publikálni 🙄