I gave you my heart [YoonMin] -Befejezett-

21.fejezet

Fáradtan lépek ki az ajtón, de mielőtt kimennék a folyosóról, intek még köszönésképp Youngjae-nek, aki szintén fáradtan, mégis vigyorogva visszaint, és becsukja maga mögött az ajtót, én pedig a folyosó végére sétálok, egyenesen a lift ajtóhoz. Megnyomom a gombot, és miközben várok, ásítok egyet. Youngjae egy nagy panelházban lakik a barátjával a 14. emeleten, így nem meglepő a lift se. A sok pótolni való is lefárasztott agyilag, örülök, hogy tudom merre vagyok arcal előre, de ha még lépcsőznöm is kéne, én itt ugranék ki az ablakon.
Mikor kinyitom könnyes szemeimet, egy alakot vélek felfedezni magam mellett, amitől nagyot ugrok.
- Na, Jiminie, mitől ijedezel? - a hangtól a hátamon is feláll a szőr, és legszívesebben elslisszolnék, de nincs hova. Ránézek az illetőre, egyenesen a szemeibe és semleges arccal biccentek neki egyet.
- Jackson. - mondom színtelen hangon. Semmi kedvem az ő nyomulós szövegeihez, bár most hogy kicsivel több, mint egy hónapig nem voltam bent az egyetemen, remélem leakadt rólam, és lehet gonosz dolog a kijelentésem, de reménykedem benne, hogy talált valaki mást, akit pesztrálhat.
- Hallottam, hogy kórházban voltál. Mi történt? Hogy vagy?
- Csak egy kisebb baleset. Már jól vagyok. - mosolygok rá hamisan, hiába lepett meg eme kedves oldala. Kinyílik a liftajtó, és maga elé engedve lép be utánam a szűk kis helyiségbe, aminek nem éppen örülök.
- És te? Hogy-hogy itt vagy? Talán itt laksz?
- Nem, a nővéremet látogattam meg. Nemrég született meg a kislánya. - kalandozik el egy pillanatra, de megrázva a fejét rám vigyorog, ezzel kivillantva hófehér fogait.- Hé, Jimin. Egyik délután esetleg ráérsz?
Megforgatva a szemeimet megrázom a fejem. Ebben a pillanatban kinyílik a lift ajtaja, így szó nélkül képes vagyok ott hagyni a srácot.
Mivel Yoonginak dolga akadt, nem tud hazavinni, úgyhogy fáradtan cammogok az utcákon, és az infókat dolgozom fel, amik a jegyzetelés közben hangzottak el. Hiába írogattam órákon át, még így se lettünk kész, csak már olyan szinten fáradtak voltunk mindketten, hogy sokszor Youngjae is megakadt, vagy maga se értette, hogy mit mondd, esetleg hogy mi áll a jegyzeteiben.
Két utcányira a háztól valaki ledudál, így szívbajt kapva fordulok a fekete autó felé, ami nem.messze tőlem leparkol az út szélén.
- Elvigyelek? - vigyorog rám Hoseok a kormány mögül, amitől egyből jobb kedvre derülök, és boldogabban szállok be az anyósülésre, mint valaha. - Na mizu öcsi? - indul el lazán a bátyám, miközben ujjaival a kormányon dobolja a rádióból szóló zene ritmusát és a dalszöveget is mellé dúdolja. - Elfáradtál?
- Nem is tudod elképzelni, hogy mennyire. - döntöm az üvegnek a fejem, és én is a dalszöveget dúdolom. - Tényleg! - fordulok felé lelkesen, amit csak egy szemöldök ráncolással reagál le. - Mikor jön át az a bizonyos illető? - vigyorgok rá, mire kissé idegesen elneveti magát.
- Olyan hat körül. Addig megfőzök, meg minden...
- Meg minden - ismétlem utána.
- Meg minden.
- De azért aludhatok ma otthon? Vagy menjek át inkább Yoongihoz?
Arckifejezésén elnevetem magam, hisz ilyen vörösnek se láttam még.
- Gonosz vagy!
- Sose mondtam, hogy egy született angyal vagyok.
Ebben a pillanatban érünk a házhoz, így egy jól irányzott mozdulattal kivágom magam az autóból, és a csomagtartóhoz lépve felnyitom.
- Hány személyre főzöl? Egy kisebb katonai osztagra? - nézek ámultan az öt szatyornyi ételre. Abból kettőt a kezeimbe veszek, a maradék hármat meg Hobi hozza. Miután sikeresen becipeltük és ledobjuk őket az asztalra, sóhajtva nyújtózok egyet.
- Felmentem még átnézni pár dolgot.
- Addig főzök. - mosolyog rám, és neki is áll kipakolni a szatyrokat.

- Jimin! - kopog be bátyám a szobám ajtaján, mire felkapom a fejem. Az a bizonyos átnézés egészen eddig tartott, -ami röpke két órát vett igénybe- épp öt perce terültem el az ágyamon, amikor bátyám betért hozzám emgem zaklatni. - Ébren vagy?
- Uhu... - nyögök fáradtan, lehunyt szemmel,miközben hasamra fordulok, és átölelem a párnámat - De nem sokáig.
- Vendéged van. - kinyitom a szemem, és látom ahogy Yoongi lazán besétál a szobámba, egyenesen hozzám. - Nem is zavarok. - csukja be Hoseok az ajtót maga után.
- Szia! - ül le mellém párom vigyorogva, én pedig egy hümmögéssel köszönök vissza neki. - Elfáradtál?
- Nem látod? - szorítom magamhoz jobban a puha párnát, és belefúrom a fél arcomat, úgy lesek rá. Ő csak egy ferde mosollyal figyeli a szenvedésem, majd sóhajtva vezeti kezét a hátamra és simogatni kezd. - El fogok aludni... - dünnyögöm lehunyt szemekkel.
- Nem baj. - másik keze is hátamon kezd tevékenykedni, és a simogatásból a végén egy masszázs lett. Teljesen ellazulva élvezem Yoongi kezeinek munkáját, szinte már elalszok. Az agyam teljesen kikapcsol és a finom érintésekre koncentrál, amikkel hyungom a hátamat és a vállaimat kényezteti.
- Ideje lemenni. - hajol le, és egy apró puszit ad az arcomra, hogy magamhoz térjek.
- Még egy kicsit...- nyüszítek fel amikor érzem, hogy Yoongi feláll az ágyról. A kezei után nyúlok. - Kérlek!
- Szörnyű vagy! - nevet Yoongi, és arrébb lökve engem befekszik mellém, majd mellkasára húzva kezdi cirógatni a hátamat. Én egy kissé megszeppenve nézek fel rá, de egy fél pillanattal később csak jobban a pulcsijába túrom a fejem, miközben beszívom a jellegzetes illatát.
- Ma nem akarsz nálam aludni? - teszi fel a kérdést, ezzel tönkretéve a néma csendet, ami kettőnk közé telepedett pár percre. - Lehet nem ártana Hoseokék végett.
- Nem. - nevetem el magam, és államat mellkasára támasztva érem el, hogy szemeibe tudjak nézni. - Kérdeztem én is. Sose láttam még annál vörösebbnek az arcát!
- Gonosz vagy, Jiminie! - ad gyors csókot homlokomra, miközben ugyanazt az egy mondatot ismétli, amit bátyám is kinyögött a kocsiban.
- Én? Sose! - forgatom meg a szemem vigyorogva. - Menjünk inkább le. - adok egy apró puszit ajkaira, de ő ezt máshogy gondolta, ugyanis tarkómra vezeti szabad kezét, és nem enged el addig, míg el nem mélyítjük a csókot egy kis nyelvcsatával.
- Gyertek le-akkor nem is zavarok. - nyit be, majd csukja is az ajtót testvérem, ezzel megzavarva minket, de amikor felébredek a kezdeti sokkból, csak nevetek egy jót bátyám időzítésén.
- Induljunk, Min - mászok le róla, majd az ágyról és az összegyűrt ruháimat megigazítva magamon nézem ahogy Yoongi is feláll.
- Pimasz vagy, Park - pöcköli meg az orrom, majd a sérült területre nyomva egy puszit vigyorogva kimegyünk a szobából és le, egyenesen a konyhába, ahol a vörös tincseket meglátva le is blokkolok az ajtóban.

- Bambam?