Vámpírnak születve (Szünetel)

Prológus

- Én ezt nem értem. Azt mondod anyám is és apám is vámpír volt, de mindenki tudja, hogy a vámpíroknak nem lehetnek gyerekeik - vitatkoztam nagynénémmel. A 18. születésnapomra ugyanis csak annyit kértem, hogy elárulja mi történt  szüleimmel. Mivel nagynéném vámpír volt, gondoltam, hogy ők is, csak nem állt össze a kép.

- Talán ha végig mondhattam volna...- nézett rám mérgesen. Én azonnal elhallgattam és míg végig nem mondta az egészet, meg sem szólaltam. 

- Tehát a szüleid vámpírok voltak és mivel édesanyád mindennél jobban vágyott egy gyerekre, elment egy boszorkányhoz. Kérte, hogy segítsen neki. A boszi pedig mondta, hogy lehet gyereke, de annak ára van. Mégpedig az, hogyha szülne egy gyereket abba maga is belehalna. Anyukád elmondta ezt apádnak és ő nagyon rosszul fogadta, mivel anyukádat ez sem rémítette el. Viszont az apád megtiltotta neki. Egy nap azonban édesanyád elintézte, hogy terhes legyen és titokban elment a boszorkányhoz. Megkapta tőle a szert és mielőtt megitta volna, a boszorkány lelkére kötötte, hogy elviszi a kicsit az apjának és bocsánatot kér a nevében, majd megkéri, hogy nevelje fel a gyermeket. Így is lett. Viszont mikor édesapád megtudta mi történt, megölte a boszorkányt és veled is ugyanezt tette volna, ha én nem állítom meg. Könyörögtem had nevelhesselek fel én. Ő pedig csak úgy egyezett bele, ha a huszadik születésnapodon vámpírrá változtatlak. Ha megtudja, hogy ez mégsem így történt, eljön és megöl téged a saját keze által. Érted már miért kell felkészítenem téged? - fejezte be végül. Teljesen ledöbbentem, de mivel egyiküket sem ismertem, nem tudtam mit érezzek velük kapcsolatban. Apámat meg sem bírtam érteni...

- Azt hiszem igen - szólaltam meg - de pontosan miért is akar megölni a saját apám?

- Mivel téged okol anyukád haláláért - zárta le gyorsan.
- De most már gyere. Meg kell mutatnom hogy védd meg magad.

Ezután a nap után köteles voltam mindent megtanulni, ami csak kellett ahhoz, hogy igazi vámpír legyek. Állandóan azon agyaltam, hogy is úszhatnám meg ezt az egészet, mivel egyáltalán nem szerettem volna szörnyeteggé válni. Pár ötletemet el akartam mondani nagynénémnek, de ő egyiket sem akarta meghallgatni. Túlságosan félt apámtól, akit sosem láttam élőben. Igaz azok után, hogy azt volt a terve, hogy megöl nem is nagyon akartam megismerni. Viszont édesanyámat annál inkább. Mindig próbáltam elképzelni és nagynéném is sokat mesélt róla. Biztosan csodálatos volt. Néha én is magamat kezdtem hibáztatni halála miatt. Viszont Paul mellettem állt. Ő volt az első barátom, de még ő sem tudta, hogy vámpír vagyok. Sosem mertem neki elmondani hátha emiatt már nem kedvelne vagy félne tőlem. Aztán elérkezett a huszadik születésnapom. Egy korty vér kellett ahhoz, hogy véglegesen vámpírrá változzak. Azelőtt átlagos voltam, de bennem mélyen meglapult egy szörnyeteg. És ahogy az az egy korty vér lecsúszott a torkomon, kitört belőlem. Borzalmas érzés volt. A vámpírfogaim elkezdtek nőni, a fejem hasogatott, az összes izmom megfeszült és csakis a vérre tudtam gondolni. Ahogy belenéztem a tükörbe, már nem egy átlagos lány nézett vissza, hanem egy vér vörös szemű szörnyeteg. Megijedtem. Megijedtem saját magamtól. Mert ez volt az én igazi énem...