Kicsivel több mint egy héttel később:
Shawn Mendes szemszöge:
Már egy hét eltelt azóta, hogy elaludtam Liam mellett. Mikor az éjszaka közepén felébredtem kimentem a kanapéra, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Reggel mikor mindenki felkelt eléggé kínos volt a szituáció. Mármint Allison és köztem. Ezért úgy láttam, hogy így lesz jó mindkettőnknel. Fájó búcsút véve Liamtől hagytam el a lakást.
Azóta a reggel óta pedig már 10 map is eltelt.
Mióta nem találkoztam Liammel.
Ami nagyon elkeserített.
Egyszerűen nem volt időm.
Interjúk.
Koncertek.
Plusz még a hamarosan megjelenő albumom dalait is fel kellett venni a stúdióban.
De mindennap nap beszéltünk.
Igaz nem iskola időben.
De mindig megbeszéltük, hogy kivel mi történt aznap.
-Shawn figyelsz te ránk? - zökkentett ki gondolatmenetemből a menedzserem Andrew.
-Ne haragudj. Mit is mondtál? - kérdezek vissza.
-Hogy öt hét múlva kezdődik a nyári koncert szezon. Ami tudod mit jelent? - néz rám komolyan.
-Azt, hogy megint nem fog másból az életem mint koncertezésből és utazgatásból. - húzom el szám.
-Mi bajod van Shawn? - von kérdőre - Hisz eddig imádtad ezt.
-Most is imádom. Csak már megváltozott minden. Bekerült az életembe Liam. Akivel a lehető legtöbb időt szeretném tölteni.
-Ez egyszerű? Miért nem viszed magaddal? - kérdezi egyszerűen.
-Az anyja először még a közelembe se akarta engedni. Most meg vigyem magammal koncertezni? Allison le is harapná a fejem ha ilyen ötlettel állnék elő. - röhögök fel kínosan.
-De Shawn... - kezdi de telefonom csörgése megszakítja beszélgetésünket.
-Egy pillanat. - sétálok ki a helyiségből miközben fogadom a hívást - Szia! - köszönök bele.
-Szia Shawn! Nem zavarlak? - hallom meg Allison hangját a telefomban.
-Nem dehogy. Miben segíthetek?
-Igazából Liamről lenne szó... - kezdi.
-Baj van? Beteg? - kezdek aggodalmaskodni.
Úristen.. Mikor lettem ilyen? - gondolom magamban.
-Nem dehogy. Csak az a helyzet, hogy megígértem neki, hogy elmegyek érte a suliba, de bent kell maradnom megbeszélésen. El tudnál menni érte? Meg be is kell menni érte csak úgy engedik el. - hadarja.
-Persze. Szívesen elmegyek érte úgyis régen találkoztunk. Mire kell ott lenni?
-Hát igazából fél óra múlva végez, de ha neked nem jó felhívhatom Larát is. - mondja egyből.
-Allison ne aggódj elmegyek érte. - nyugtatom meg.
-Ez esetben nagyon szépen köszönöm. Most pedig leteszem, mert vissza kell mennem. Szia. - rakja le sietve.
Visszamegyek Andrewhoz az irodába és elbúcsúzok tőle.
-Sajnálom, de Allison hívott, hogy menjek el Liamert a suliba. Mennem kell. - mondom sietve.
-Jól van menj csak. De ne felejtsd minél előbb meg akarom ismerni a kis Mendest! - szól utánam mikor már az ajtóban vagyok.
-Meg fogod, ne aggódj. De most megyek szia! - hagyom ott.
Kilépve a kellemesen meleg időbe megyek a kocsimhoz és gyorsan bepattanok.
A sebességkorlátor betartva hajtok az iskolához ahova a fiam jár. Ahova egykor én is jártam.
![](https://img.wattpad.com/cover/125416427-288-k775609.jpg)
YOU ARE READING
Maybe Again (SZÜNETEL)
FanfictionAllison Jensen élete teljesen megváltozott az utóbbi 12 évben, mert nem csak azt kellett megtanulnia, hogyan éljen szerelme nélkül, de azt is hogyan nevelje gyermekét. Shawn Mendes élete tökéletes. Mindene megvan. Zene, karrier, barátok, család, de...