fehér rózsa|𝗠𝗮𝗿𝗰𝗼 𝗔𝘀𝗲𝗻𝘀𝗶𝗼

|11|

B A R C E L O N A

Zoraida Suárez Fernández

2017. augusztus 26.
Madrid

Éjfél után pár perccel kelek fel a csengő dallamos hangjára. A szemeimet dörzsölve ülök fel az ágyon, majd fáradtan sietek le az ajtóhoz. Dani, már megint itthon hagyta volna a kulcsait? De ha így is lenne, akkor sem érne haza ilyen korán. Nem foglalkozva az esetleges veszélyekkel, így az éjszaka kellős közepén, ráadásul úgy, hogy egyedül vagyok, kinyitom az ajtót.

- Marco? – az ajkaim elnyílnak a döbbenettől, ahogy az ajtóban álló fiúra pillantok.

- Beengedsz? – egy szívdöglesztő mosollyal az arcán löki el magát az ajtókerettől, majd miután én elállok az útból, lazán besétál a lakásba.

- Neked nem buliznod kéne? – érdeklődve figyelem, ahogy lerúgja a lábairól a cipőjét, majd mintha otthon lenne, elterül a kanapén. Azonnal utána sietek, s leülök a kanapé végére.

- De. – bólogat hevesen, majd bekapcsolja a Tv-t. – Csak zavart a tudat, hogy te egyedül vagy itthon. – motyogja rám sem nézve. – Meg persze, inkább töltöm veled az időt. – az ajkain egy vigyor terül el, miközben a szemeit le sem veszi az egyik focimeccs ismétléséről.

- Ilyen rossz volt a buli? – nevetve fordulok felé.

- Nem. – rázza meg a fejét. – Igazából jó volt. – vallja be, majd a lábait az ölembe ejti. – Csak a te társaságod jelenleg sokkal izgalmasabb. – vigyorogva nézi, ahogy az arcom egyre vörösebb lesz. Hülye tv miért van ekkora fénye?

- Értem. – bólintok elgondolkozva.

Marconak tényleg jelentene valamit a barátságunk? Nagy valószínűséggel igen. Hisz ha nem így lenne, akkor nem jött volna el miattam a buliból. De mi van, ha megint átver? Ha megint megtud rólam valamit és azt elmondja a testvéremnek, avagy bárki másnak? Megéri nekem az, hogy újra megbízzak benne? Az is lehet, hogy akkor is csak segíteni akart, de az is lehet, hogy keresztbe akart tenni nekem.

- Nagyon elgondolkoztál. – Marco hangja szakít ki a gondolatmenetemből. Fej rázva pillantok a fiúra, aki immáron mellettem ül a kanapén. – Mit nézzünk? – bök a tv-re, ahol már egy pár filmcím fel van írva.

- Nem lehetne, hogy inkább beszélgessünk? – javasolom halkan, mire a fiú bólint egyet.

- Mindenesetre elindítom. – von vállat, majd elindítja az első filmet, csupán azért, hogy legyen egy kis háttérzaj.

- Marco. – halkan ejtem ki a nevét. – Te most tényleg azt akarod, hogy barátok legyünk? – a szemem sarkából pillantok csak rá. A fiú nagyot sóhajt, majd beharapja az alsó ajkát.

- Erre csupán két választ tudnék adni. Az első egyikünknek sem tetszene, a másiktól meg megijednél. Szóval, először a barátságunkat akarom rendbe tenni.

- Amikor otthagytalak az étteremben. – kezdem, mire Marco azonnal megfeszül. Bátortalanul felé nyújtom a kezemet, amit szinte azonnal meg is ragad, majd összefűzi az ujjainkat. – Elgondolkoztam azon, hogy visszamegyek anyához. Felnyitottad a szememet. El akartam hozzá menni, és könyörögni akartam neki, hogy bocsásson meg. Fogalmam sincs, hogy miért. Talán azért, mert millió darabra tört a szívem, s azt akartam, hogy anyu segítsen. De később rájöttem, hogy ő csak rontott volna a helyzeten. – halkan beszélek. Félek, ha hangosabban mondom ki a szavakat, akkor eltűnik a közöttünk lévő kapocs. – Mindenesetre, elszeretnék majd menni anyához. Majd valamik, egy baráttal.