fehér rózsa|𝗠𝗮𝗿𝗰𝗼 𝗔𝘀𝗲𝗻𝘀𝗶𝗼

|14|

I G A Z S Á G

Zoraida Suárez Fernández

2017. október 22.
Madrid

Egy utolsó pillantás vetek a tükörképemre, majd felhúzom magamra a vékony kabátomat, s sietősen az ajtóhoz lépek. Ma megyek el először – amióta újra beszélünk – Marco meccsére és borzasztóan izgatott vagyok. Senki sem ronthatja el az estémet.

Egy nagy mosollyal az arcomon ülök be Maria mellé az autójába. Az egész utat végigbeszéljük a stadionig, s ez idő alatt sikerült megállapítanom, hogy nekem sem ártana a jogosítvány.

- Marco a kezdőben van. – pillant felém Maria, amikor már a stadion előtt állunk, arra várva, hogy bemehessünk.

- Remélem jól sikerül neki a mai meccs. – motyogom zavartan, majd egymásba karolva lépünk be az óriási építménybe.

Most vagyok itt csupán másodjára, de még most is elámulok, hogy milyen szép. Kissé izgulva lépek be a VIP szektorba, hisz én még egyszer sem voltam itt ellenben Mariával, aki már ismeri az összes többi barátnőt, vagy feleséget. Zavartan pillantok körbe, amikor belépünk a nagy helyiségbe, amit mindenhol üvegablak vesz körül.

- Sziasztok. – Maria egy mosollyal az arcán int körbe, majd maga után húz egy kisebb csoporthoz.

Ahogy közelebb érünk egyre kevésbé érzem azt, hogy én idevaló lennék. Basszus, ezeknek a lányoknak még a nadrágjuk is drágább, mint az én házam.

Ó, Istenem miért nem Denis meccsére mentem el?

- Sziasztok. – köszönök halkan. Borzasztóan ideges vagyok, amit Maria is lát rajtam ezért bíztatóan megszorítja a kezemet.

- Lányok, ő itt Zoraida Suárez. – mutat rám a mellettem álló lány. – Gondolom hallottatok már róla. – biccenti oldalra a fejét.

- Zora, örülök, hogy megismerhetlek. – egy húszas évei végén járó lány lép elém, majd szorosan magához ölel. – Clarice vagyok Marcelo felesége. – mutatkozik be, majd újra magához ölel. – Ha bármi gond van rám számíthatsz. – néz rám mosolyogva.

- Én is örülök, és köszönöm. – tűröm a hajamat a fülem mögé zavartan.

Legnagyobb szerencsémre itt van Patricia is Marcos barátnője, így már kevésbé érzem magam egyedül. Sorban mutatkoznak be nekem, s az az egy mázlim van, hogy nagyon jó a név és arcmemóriám, mivel szinte az összes itt tartózkodó lány ugyanolyan.

Nem akarom őket kritizálni, de látszik, hogy alig kellett bármit is csinálniuk életük során. Kissé irigy is vagyok rájuk, hogy nekik megadatott az ami nekem nem. Egy halvány mosollyal mutatkozok be én is mindenkinek.

A mellettem ülő két lány hirtelen felpattan, azzal a mondattal, hogy a büfébe megyünk.

- Te Marco barátnője vagy? – ül le mellém egy számomra ismeretlen nő.

- Nem. – rázom meg a fejemet egy szomorkás sóhaj után.

- Ó. – kapja a szája elé a kezét, mire páran felénk fordulnak. – Sajnálom, már alig bírom követni annak a fiúnak a szerelmi életet. – kuncog fel halkan, mire én azonnal lefagyok.

Hogy mi?

- Múltkor egy aranyos szőke lánnyal volt itt. – pillant rám együtt érzően. – Gondolom te nem tudtál róla. – esik le neki azonnal az egész. - Gondolom téged is az aranyos mosolyával, és az udvarias modorával csábított el. – bök előre, egyenesen Marcora aki a pályán melegít. – Mindenkivel ezt teszi, egytől egyig. Ne higgy neki. Egy focistának se higgy. – beszél hozzám alig hallhatóan, miközben én le nem veszem a szememet Marcoról.