fehér rózsa|𝗠𝗮𝗿𝗰𝗼 𝗔𝘀𝗲𝗻𝘀𝗶𝗼

|Epilógus|

B O L D O G  B E F E J E Z É S

Zoraida Suárez Fernández

2018. november 6.
Madrid

A redőnyön át beszűrődő fényes sugarak, keltenek fel a legmélyebb álmomból. Nagyot nyújtózkodva fordulok át az oldalamra, s bújok közelebb Marcohoz. Akaratlanul egy mosoly húzódik a számra, amikor a fejemet a meztelen mellkasára hajtom, s meghallom a szívverését. Az egyik kezemmel végigsimítok borostás arcán, majd apró puszikkal lepem el az arcát.

- Jó reggelt. – rekedt hangjától, így egy év után is kiráz a hideg, amit ő különösen imád.

- Jó reggelt. – mosolyogva hajolok közelebb hozzá, majd hagyom, hogy egy csókot hintsen az arcomra. – Mit terveztél mára? – a mellkasára fektetem a kezeimet, majd arra hajtom a fejemet úgy nézek fel a sötét szemeibe. – Mikor lesz edzésed?

- Kicsim, én öhm... - zavartan túr sötét hajába, amiből már most tudom, hogy mit jelent.

Olyat fog mondani, ami nekem nem fog tetszeni. Felemelkedek a mellkasáról, majd minden szó nélkül kikelek az ágyból.

- Azt hittem, hogy legalább ez az egy nap csak rólunk fog szólni. – csalódottan veszem ki a ruháimat a szekrényből, s azokkal a kezemben lépek a fürdőszobaajtóhoz, de mielőtt bemennék visszafordulok Marcohoz. – Csak gondolj arra, hogy én mi mindent megtettem érted. – a szavaim keménynek hangzanak, s nagyon remélem, hogy Marco tudja, hogy mire gondolok.

Fél éve. Pont aznap amikor fél éve voltunk együtt, mindkettőnk számára akadt fontos tennivaló. Marco számára a nagy visszavágó Barcelona ellen, így természetes, hogy én is vele tartottam. Habár máshol kellett volna lennem. A meccs előtt, amikor beszéltem Marcoval, akkor már tudtam, hogy nekem nem kéne a meccsen lennem, de mégis ott voltam, hogy érezze; én támogatom őt. Aznap, még a meccs előtt, édesanyámat egy baleset érte, s én ahelyett, hogy mellette lettem volna, egy focimeccsen ültem. Emiatt borzasztó embernek érzem magam.

- Zora... – azonnal felkapom a fejemet, s a tükörbe pillantva nézek Marcora, aki az ajtófélfának dőlve figyeli minden mozdulatomat.

- Mit fogsz ma csinálni? – lassan fordulok meg, majd a pultnak dőlve pillantok a fiúra.

- A srácokkal még korábban megbeszéltük, hogy elmegyünk valamerre

- És ez teljesen véletlen, hogy pont ma. – gúnyosan felnevetek, majd lehúzom a csuklómról a hajgumit, s felkötöm a hajamat

- Nem tehetek róla, hogy pont ma érnek rá. – tehetetlenül tárja ki a karjait, s sötét szemeivel fogva tartja az enyémeket.

- Rendben. – lassan bólintok, majd a kezembe veszem a telefonomat.

- Lemondom ha szeretnéd.

- Ó, ne fáradj. – hevesen rázom a fejemet, majd megnyitom a böngészőt. – Nekem is lesz programom mára. – egy nagy vigyort ejtek felé, s egyetlen egy érintéssel megveszem a repülőjegyemet.

- Mi?

- Szerintem csak rám tartozik, Marco. – kikerülve lépek ki a fürdőszobából, majd előveszek egy táskát, amibe pár fontos holmit pakolok. – Ha véletlen hamarabb érnél haza, akkor nyugodtan feküdj le, későn jövök haza. – a kedvenc könyvemet beledobom a táskába, majd lerobogok a földszintre.

- Zora... - karomnál fogva húz vissza magához, s csupán centiken múlott, hogy ne csapódjak az izmos mellkasának.

- Mi van? – mérgesen csattanok fel.