fehér rózsa|𝗠𝗮𝗿𝗰𝗼 𝗔𝘀𝗲𝗻𝘀𝗶𝗼

|13|

Marco Asensio Willemsen

2017. október 22.
Madrid

Marco izgatottan száll fel a csapatbuszra, hisz ma egy fontos meccs áll előttük. Ellenben a tavalyi teljesítményükkel, idén nem állnak valami fényesen a Spanyol-bajnokságban, s a lemaradásukat be kell hozniuk minden áron, mivel nem akarnak csalódást okozni a szurkolóiknak. A fiú elfoglalja a szokásos helyét, majd az ablakon kinézve próbál fejben rákoncentrálni a meccsre, hisz végre a kezdőcsapatban tudhatja magát, amiért hihetetlenül hálás a vezetőedzőjének. Akárhányszor a kezdőbe kerül, megpróbálja meghálálni, több-kevesebb sikerrel. Majdnem minden felületről kapja a dicsérő szavakat, de ő ennek ellenére, nem érzi magát elég jónak. Kívülről lehet, úgy tűnhet, mintha minden mozdulata magabiztosságról adna tanúsítást, de belül ő érzi, hogy nem mindig úgy jók a dolgokat, amiket tesz, ahogy teszi.

A meccsek előtti nagy felhajtáshoz már kezd hozzászokni, de számára még mindig érthetetlen, az a sok fotós, s riporter. Hisz, ez csak egy meccs. Szerinte már túl sok amit az emberek művelnek. Egyből az öltözőbe mennek, ahova már szépen ki vannak készítve a mezek, s a stoplisok. Az összes focista egy kis izgalommal ölti magára a madridi címerrel ellátott mezt, majd egy gyors technikai ismertető után a kezdő tizenegy – köztük Marcoval – kifut a pályára, melegítés gyanánt.

Szorgosan végzi a feladatokat, s csupán egyetlen pillantást enged meg magának a VIP páholy felé, ahol a többi barátnő illetve feleség mellett Zora is megtalálható. A lány elmélyülten beszélget a többiekkel, miközben a fiú felé pillantgatnak. Túl sokszor egymás után, ami elkezdi aggasztani Marcot. Az edző hangja zökkenti ki a bambulásból, majd gyorsan beáll a többiek mögé, s elvégzi a feladatokat.

A bemelegítés után újra visszavonulnak az öltözőbe, majd újabb percek elteltével, megint a teltházas stadion zöld gyepén találják magukat. Marco izgatottan nyújtja le utoljára az izmait, majd minden idegvégződésével a labdára koncentrál.

Kissé lazábbra veszik a figurát, miután egy öngóllal a tizennyolcadik percben megszerzik a vezetést a másik csapattal szemben.

Marco egy elé érkező labdát kapásból rálő a kapura, ami szerencsésen a kapu közepére érkezik. Marco boldogan fut a szögletzászló felé, miközben felnéz, majd mindkét kezével felmutat az égre; kifejezve, hogy ez a gól az édesanyukájának szól. A csapattársai boldogan ugranak a fiúra, aki még mindig alig hiszi el, hogy egy újabb gólt szerzett.

Annyi ideje, még pont akad, hogy a páholy felé pillantson, ahol szinte azonnal ki is szúrja Zorát. Ahelyett, hogy a lány boldogan kémlelné a pályán történteket, csupán a rideg, s hideg szemekkel találja magát szembe. A fiú értetlenül pillant megint a lány felé, akit ezúttal már nem lát. Értetlenkedve fut vissza a helyére, s próbálja kizárni - legalább a következő pár percre – a fejéből a lányt. Hisz nála egy aranyszabály az; hogy egy lány miatt nem teljesíthet rosszul.

Az első félidőt jelző sípszó igazi megváltásként éri a fiatal tehetséget. Egy futó pillantást újra vet a páholy felé, ahol újfent nem találja a lányt, majd a többiekkel karöltve levonulnak a pályáról egyenesen az öltözőbe.

Az edzők megdicsérik Marcot, s az egész csapat figyelmét felhívják a hibákra, de Marco egyszerűen képtelen koncentrálni. Hisz boldognak kéne lenni, vigyorognia kéne, mint egy hülye, ehelyett magába roskadva ül a padon, s nem tud mit kezdeni magával.

Majdnem minden csapattársának feltűnik a fiatal fiú magatehetetlensége, de nem mennek oda hozzá. Hisz az idők során megtanulták, hogy belőle nem lehet kiszedni semmit sem, csupán akkor ha magától ered meg a szája. Hisz Marco tipikusan olyan fiú, aki maga próbálja megoldani a problémáit, s csupán akkor, amikor már semmi esélyt nem lát az egészre, kér segítséget. Legtöbb esetben a nála jóval tapasztaltabb társaitól, vagy ha úgy alakul az édesapjától, vagy a bátyjától.