Brad Simpson - A többi csak zaj...

2-Találkozás

Életem leghosszabb két hetén vagyok túl, mióta Lizy rám parancsolt, hogy menjek el vele a koncertre, és beszéljek Brad Simpsonnal. Nem telt el nap, hogy ne rágódtam volna hosszasan a témán. Egyrészt boldoggá tett a gondolat, hogy esetleg visszakaphatom a legjobb barátomat, másrészről viszont remélni sem mertem, hogy a hírnév és a siker meghagyta a régi személyiségét.

Eljött a koncert előtti utolsó nap, amiből a balszerencse világnapját csináltam. Először magamra öntöttem a kávémat, majd átestem egy földön hagyott hátizsákon, lefejeltem a mosdó ajtaját, és mikor már azt hittem, hogy több rossz nem is férhet bele egyetlen napba, csak akkor jött a legrosszabb.

A folyósón váratlanul elém kanyarodott egy magas, sportos világos barna hajú srác. Austin Course. Álmaim hercege. Az első nap óta tetszik. Persze csak úgy titokban. Ez amolyan plátói szerelem, hiszen én láthatatlan vagyok a számára. Ő népszerű és dögös, én meg csak egy örök jókislány. Legfeljebb a házit kérné el tőlem lemásolni.

Hirtelen álltam meg, irányt akartam változtatni. Aki mögöttem jött későn kapcsolt, teljes erőből a srácnak lökött. Az összes könyvem a fölre zuhant, én pedig ott feküdtem az egyetem legjobb pasijának a karjába kapaszkodva.

-Te jó ég, minden rendben?- kérdezte.

- Igen. Persze. Igazán sajnálom.

Alig tudtam magamhoz térni. Együtt szedtük fel a könyveimet. Felálltunk. Felém nyújtotta, de nem engedte el. Mintha még mondanivalója lenne...

- Megkérdezhetem a neved? Azt hiszem még sosem láttalak itt.

-Öhm... Gerda Rowen. Évfolyamtársak vagyunk. Én is szeptember óta vagyok itt.

Nem csalódtam. Mindeddig keresztülnézett rajtam, hiába szuggeráltam annyiszor. Minek is figyelt volna rám, mikor annyi szép lány veszi körül.

- Hát, Gerda, örülök, hogy megismertelek, bár különös volt a módszered. - vigyorogva rám kacsintott, majd elment.

Ahogy ott álltam, úgy éreztem, hogy már megint láthatatlanná válok. Egy kis időre beléphettem az Austint övező rivaldafénybe.

A koncert napján Lizyt nem lehetett leállítani. Bolond módjára pakolászott, ruhákat válogatott, badarságokkal zaklatta a szomszéd szobák lakóit, de a legkiborítóbb, hogy az összes lehetséges variációt felsorolta, hogyan fog reagálni Brad. Újabb és újabb történeteket szőtt.

- Ha nem fejezed be azonnal, mehetsz egyedül!- vágtam hozzá egy párnát az egyik extrémebb meséjénél.

Megmostam a hajam, megszárítottam,Lizy pedig kicsit göndörített rajta, de csak, hogy természetesnek nézzen még ki. Bordó matt rúzs. Szempillaspirál. Rövid, bordó ruha. Fekete oxford cipő. Kicsi, csillogó fekete táska. Már magamra sem ismertem a tükörben.

-Most még Austin is észrevenne.-nevettem.

-Hát Brad biztosan észrevesz majd, és nagyon megbánja, hogy elhanyagolt.- kacsintott Lizy.

Ötkor beszálltunk a taxiba. Fél óra volt az út. Még lassabban telt el, mint az elmúlt két hét. A stadion bejáratánál már hosszú sor állt.

-Nézd! Külön sor VIP vendégeknek.- sikította Lizy.

Pár perc múlva bent is voltunk.

-Be kell állnunk abba a sorba -mutatott a színpad mellé-, ha találkozni akarunk velük. És lenne egy javaslatom. Álljuk a legvégére, hogy több ideje legyen rád figyelni.