Brad Simpson - A többi csak zaj...

28-Szégyelltem

Másnap reggel Brad mellett ébredtem. Ahogy egymásra néztünk, elnevettük magunkat. Olyan hihetetlennek tűnt az előző éjszaka, mintha nem is velünk történt volna meg. Még meztelenül feküdtem a takaró alatt a hátamon, Brad átfordult a hasára, és átölelt. Beleborzongtam, ahogy a csupasz bőre a bőrömhöz ért, felidézte az előző éjszakát, minden mozdulatot, ami ebben az ágyban történt, már csupán az emlékektől is alig kaptam levegőt. Miközben finoman megcsókolt, végig szaladt a keze a nyakamon, a szegycsontomon, a mellemen... Beleborzongtam az érintésébe. Meglepetten nézett rám, talán azt hihette, baj van.

- Ne haragudj! -kapta el a kezét.

- Nincs baj -nevettem-, csak eszembe jutott a tegnap éjszaka.

Egy pillanatra ő is elmosolyodott, majd szinte azonnal rémületbe váltott át a tekintete.

- Mi az? -kérdeztem riadtan.

Olyan finoman, hogy szinte meg sem éreztem, megérintett egy pontot a nyakamon. Kipattantam az ágyból, és a végénél álló tükörhöz léptem, odahajoltam, és már láttam is min akadt fenn Brad. Két darab tenyérnyi lila folt éktelenkedett a nyakamon. Meglepetten, de titkon némi elégtétellel vettem szemügyre. A suliban mindig a nagymenő libák hencegtek vele az öltözőben, hogy már megint kiszívták a nyakukat, most meg én nézhettem ugyan ezt a tükörben. És nem is akárki csinálta. Bár erről gyakran megfeledkeztem, hiszen már előtte is ismertem, de Brad Simpson híres és népszerű volt. Miközben mindez végig futott az agyamon, mögém lépett köntösben, átölelte a derekam. A legnagyobb őszintességgel mondhatom, hogy csak abban a pillanatban döbbentem rá, hogy még mindig meztelen vagyok. Annyira elpirultam, hogy Brad is azonnal észrevette. Mosolyogva nézte a tükörképemet, nem engedett ki a karjaiból, hiába próbálkoztam. Lesütöttem a szememet, egyáltalán nem szerettem a saját testemet látni, Brad jelenléte pedig csak még jobban erősítette a viszolygásomat.

- Engedj el! -suttogtam könyörgően, de mintha meg sem hallotta volna.

- Miért utálod ennyire magadat? Miért kell ennyire erősen tiltakoznod a szépséged ellen?

Már nyitottam volna a számat a szokásos érvek felsorolására, de Brad megelőzött.

- Bele se kezdj a hülyeségeidbe, már százszor hallottam. Most te fogsz meghallgatni engem.

Annyira meglepett ez a reakció, hogy nem tudtam megszólalni. Általában szemforgatva végighallgatta, hogy nem is vagyok se szép, se csinos, majd megölelt, és azért is elmondta, hogy szerinte meg de, és ezzel le is zártuk a vitát, mert tudtuk, hogy nem hatnak a másikra az érveink. De ezúttal úgy tűnt, ráragadt valami az előző esti viselkedésemből.

- Tudom, hogy tudod, hogy szép vagy. Tudnod kell, hiszen nem jársz vakon a világban. Pontosan tudod, hogy olyan az alkatod, mint a szupermodelleknek, az arcod pedig annyira bájos, hogy mindenki azonnal megszeret. Feltételezem, beképzeltnek tartanád magad, ha beismernéd. De hidd el, te semmitől se lennél az. Nem kérem, hogy ordítsd a világba, de legalább előttem ismerd be.

Teljesen összezavart, főként az utolsó mondata.

- Esküszöm, hogy soha senkinek nem fogok erről beszélni. Komolyan mondom. Meg aztán amúgy sem hinné el senki, egyszerűen nem illik a személyiségedhez. Beszélj úgy magadról, ahogy még soha. Mondd az igazat, de csakis azt! Gyerünk!

Képtelen voltam megszólalni, nem is értettem hogy várhatja ezt tőlem éppen ő, aki mindenkinél jobban ismer. Majd kiugrott a szívem a mellkasomból, éreztem, hogy ezúttal nem fogja hagyni, hogy homokba dugjam a fejem.