Vegyünk két igaz barátot. Adjunk az egyikhez egy kis hírnevet, a másikhoz egy csipetnyi önbizalomhiányt. Hogy mit kapunk, ha a kettőt összekeverjük? Jó sűrű bonyodalmat.
A főszereplő Brad Simpson újra találkozik egy rég nem látott baráttal.
Lesz sz...
Alig öt óra alvás után kipattant a szemem, még sötét volt. Csak bámultam a semmibe, ahogy néhány édes pillanatig még nem élesedtek ki előttem az előző este rémképei. Aztán minden kiélesedett, visszatért a lelkemet méregként átjáró fájdalom és bűntudat. Könnyek csorogtak végig az arcomon. Szerettem volna visszamenni az időben, és helyre hozni a történteket. Nem veszíthettem el Bradet, ahhoz túl fontos volt nekem. A póttestvérem, az egyetlen igazi barátom, életem szerelme. Nem választhat szét minket egy ostoba félreértés. Austinnak nem volt joga közénk állni. Hogy mert másodszor is letámadni? Mégis kinek képzeli ő magát? Azonnal helyre kellett valahogy hoznom a történteket, nem hagyhattam Bradet szenvedni. A telefonját ezúttal se vette fel, így James következett, mivel csak az ő száma volt még meg a bandából.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
- James McVey, tessék?
- Szia James! Gerda vagyok.
- Oh, szia. Brad miatt hívsz, igaz? Mi történt tegnap? Úgy tudtuk hogy egész éjszaka veled lesz, ehelyett egyedül, teljesen kiakadva jött vissza.
- Egy szemét srác a suliból a szeme láttára megcsókolt. De nem hagyta, hogy magyarázkodjak, azonnal lelépett. És azóta nem is veszi fel a telefonját. Nektek mondott valamit?
- Azóta be van zárkózva a szobájába, csak kajáért jött ki, de akkor is csak annyit morgott a kérdéseinkre, hogy ő a legnagyobb balek, és biztosan megérdemelte.
- Jaj, James, muszáj valahogy beszélnem vele.
- Megpróbálhatom rávenni, de nem ígérek semmit.
- Köszönöm!
Hallottam, ahogy halkan bekopog, majd benyit.
- Brad, beszélned kell Gerdával! Kérlek!
Nem jött válasz, viszont halottam, ahogy nyílik, majd becsapóik az ajtó.
- Kiment. -tájékoztatott James. -Tudtam, hogy ez lesz. Utána megyek. A mosdóba zárkózott. Brad, figyelj rám! Az egész egy nagy félreértés volt, Gerdát letámadta az a srác, nem ő akarta. Semmi köze sincs az egészhez.
Kinyílt az ajtó.
- Méghogy semmi köze? -nagyon fájt a gúny a hangjában. - Hagyta neki. Ez nem elég? Örülhet. Megcsókolta álmai hercege. Mondd csak meg neki, hogy nyugodtan lehet vele, nekem nem kell ilyen kapcsolat, ami ennyi szenvedéssel jár.
Nem tudtam megszólalni, fojtogatott a sírás. Kinyomtam a telefont, és leroskadtam az ágyamra.
Hogy gondolhatja, hogy mást akarok helyette? Tényleg ennyire nem ismer? Tudnia kellene, menyire fontos nekem. De kimondta a lényeget: neki nem ér meg a kapcsolatunk annyit, hogy szenvedjen érte. Egy hülyeség miatt egyszerűen eldobja örökre. Lehet, hogy én voltam az idióta, amiért elhittem, tényleg kellek neki? Hiszen ő bárkit megkaphat miért pazarolná az idejét az én szeszélyeimre? Naiv voltam, mikor megadtam neki a második esélyt. Tudhattam volna, hogy nem fog megváltozni, ha egyszer képes volt félredobni, másodjára miért is ne tehetné meg? Már másodjára okozott nekem ugyan az a személy elviselhetetlen csalódást. Tudtam, hogy azért fáj ennyire, mert tényleg szeretem. A mi szerelmünk nem olyan, mint Lizy futó kapcsolatai, hogy amint a másik elszúr valamit, félredobjuk, és keressünk mást. Nem akartam senkit helyette, csak ő kellett.
