Vegyünk két igaz barátot. Adjunk az egyikhez egy kis hírnevet, a másikhoz egy csipetnyi önbizalomhiányt. Hogy mit kapunk, ha a kettőt összekeverjük? Jó sűrű bonyodalmat.
A főszereplő Brad Simpson újra találkozik egy rég nem látott baráttal.
Lesz sz...
Egész éjszaka az járt a fejemben, hogy Robinnak igaza van, tényleg alig fogom látni Bradet, amíg turnézni van a zenekarral. Beszélni akartam erről vele is, reméltem, hogy találunk megoldást. Nem tudtam elképzelni, hogy hetekig, hónapokig ne találkozzunk. A hétvégét Birminghamben akarta tölteni a családjával, felajánlotta, hogy vele mehetek. Sajnos Pescod ügynököt is magunkkal kellett vinnünk az apám utasítására. Már kezdtem hozzászokni, hogy mindig a nyomomban van. Péntek este Brad értem jött kocsival. Kellemetlen volt az ügynök jelenléte a hátsó ülésen, így nem sokat beszélgettünk. Ahogy a város határába értünk, két egyenruhás rendőr intett le az út széléről. Lehúzódtunk, de Pescod ügynök ránk parancsolt, hogy maradjunk a helyünkön, amíg ellenőrzi őket. Egy pillanattal később nyílt az ajtó. Először fel sem fogtam mi történik, míg meg nem láttam a kést, amit egyikük Pescod hasához szorít. És már következett is a jó öreg trükk, belénk nyomták a kábító injekciókat. Talán ezúttal még gyorsabban is homályosult el a világ.
Mikor kinyílt a szemem, csak homályosan láttam, sajgott a fejem, zsibbadtak a végtagjaim, és reszkettem a hideg huzattól. Kezem, lábam a székhez volt kötözve, amin ültem, a szám is bekötve. Valamiféle raktárhelyiség lehetett, de a gyengén pislákoló lámpa fényében alig láttam. Ekkor jöttem rá, hogy Brad nincs ott mellettem. Elviselhetetlen rettegés fogott el, hogy esetleg bántották. Hiszen ő csak útban van, én kellettem nekik. És vajon velem mit tesznek majd. A túszuk lettem. Soha életemben nem féltem még úgy, mint abban a pillanatban.
Döngő léptek hallatszottak, vérfagyasztó csikorgással kinyílt a vasajtó, és egy magas férfit láttam meg. Ahogy belépett a halovány fény körébe, megbénultam a döbbenettől.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Pescod. Ő az áruló. Olyan düh töltött el, mint azelőtt még soha. Tehetetlenségemben csak rángatózni tudtam, de a kötelek nem hagytak sem szabadulni, sem beszélni. Kaján vigyorral figyelte a reménytelen kínlódásomat. Ismét egy tűvel találtam szemben magam, ezúttal valamilyen nyugtatót kaphattam, ugyanis eszméletemnél hagyott, de elbódított. A szívem lelassult, és elgyengültek a végtagjaim. Szinte elveszítettem az irányítást a testem felett.
Egy másik férfi lépett be, maga után vonszolva a megkötözött, szintén benyugtatózott Bradet. Kétségbeesetten ordítottam fel, mikor megláttam. Szörnyű állapotban volt, vér ömlött az orrából, szájából, alig tudott járni. Biztos voltam benne, hogy megpróbált védekezni ellenük. Odakötözték a kezeit a mellettem álló székhez. Mielőtt bekötötték volna a száját is, még annyit tudott mondani, hogy ő megpróbált megvédeni. Pescod kárörvendve lépett hozzám.
- Hát nem mesélt rólam eleget az apád? Ő jól tudja, milyen elszánt vagyok. Pontosan tudom, hogyan szerezzem meg, amit akarok. Már meg kellett, hogy kapja az üzenetet, mely szerint éjfélig van ideje eljönni, és megadni a jelszavakat, amikre szükségem van, különben meghaltok.
A következő pár órában nyugalom volt. Senki sem jött be hozzánk. Ettől persze a félelmünk nem csökkent, sőt egyre aggasztóbbá vált a tehetetlen várakozás. A kötéltől a szánkban alig értettük egymást, mégis muszáj volt kommunikálnunk, hogy megőrizzük az ép elménket.
- Ugye kimentenek minket innen? -suttogtam.
- Nem tudom. Mennyire lehetsz fontos az apádnak?
- Talán nem vagyok az, de szerintem annál jobb ember, minthogy hagyjon ezeknek a kezei között meghalni minket. Nem hittem volna, hogy Pescod képes egy terrorszervezet mellé állni. Vajon mi vihette erre az útra?
Pescod őrjöngve vágta ki az ajtót, egyenesen felém csörtetett. Az arca eltorzult a haragtól, tudtam, hogy nem haladnak terv szerint a dolgok.
- Azt hiszik, hogy szórakozhatnak velem? Ideje rájönniük, hogy én nem csak játszadozom.
Megragadta a tarkómat, hátra rántotta a fejem, és rátett egy törölközőt az arcomra. Vízzel kezdte locsolni, amitől fuldokoltam, köhögtem, de egészen addig folytatta, míg már az ájulás kerülgetett. Közben Brad elkeseredett üvöltését hallottam, egyedül érte nem akartam feladni, eszméletemnél kellett maradnom, nem hagyhattam egyedül. Mire végre abbahagyta, sajgott a tüdőm, az arcüregeim, a ruhám teljesen átázott, reszkettem a hidegtől és a félelemtől. Pescod elégedett vigyorral elkapta az államat, és az arcomba hajolt.
- Amint az apád megadja, amit akarok, elengedlek. Ezt a felvételt pedig most elküldöm neki, hogy lássa mi vár a pici lányára, ha nem engedelmeskedik.
Kivette a kártyát a kamerából, ami velem szemben állt, majd ismét magunkra hagyott minket.
Brad nagy nehezen odarángatta mellém a székét. Átölelni ugyan nem tudott, de a fejét a vállamra hajtotta. Az arcomon végigcsorgó víz közé forró könnycseppek keveredtek.
- Sajnálom. -suttogta kimerülten. -De muszáj kitartanod. Nem veszíthetlek el. Ígérd meg, hogy nem fogod feladni!
Bólintottam, hogy megnyugtassam, bár nem tudtam, mennyire lehetséges ez egyáltalán. Csak abban bízhattunk, hogy már nem kell sok idő, hogy kimentsenek minket. Kis idő után Brad ismét megszólalt. Úgy tűnt, nehéz megfogalmaznia az érzéseit.
- Ugye tudod, hogy szeretlek?
- Tudom. -csuklott el a hangom a sírástól. - És te tudod, hogy te vagy az egyetlen ember, akit valaha is igazán szerettem? Egész életemben te voltál egyedül, akihez úgy érezhettem, tartozom.
- Tudom, és ígérem, hogy rám mindig számíthatsz, bármi is történjen. Beleőrülnék, ha valami bántódásod esne.
Hamarosan Pescod újra megjelent, és felvette, ahogy megkínoz. Ezúttal sokkolót nyomott a bordáimhoz. Úgy éreztem, belehalok a fájdalomba, de hiába sikítottam, újra és újra belém vezette az áramot. Soha hasonló fizikai fájdalmat nem éltem még át, szinte csodának tűnt, hogy megérhettem, ahogy végül ellép tőlem. Azt hittem megint elmegy, de ennél sokkal borzalmasabb dolog következett. Odalépett Brad mellé, és egészen az arcához hajolt.
- Még szeretném használni ezt a bájos kis sokkolót, de szerintem a barátnőcskéd már elájulna tőle. választhatsz, hogy őt rázom meg, és akkor te megúszod, vagy téged rázlak meg, és akkor ő menekül meg tőle.
- Engem rázzon meg! -vágta rá gondolkodás nélkül.
Tiltakozni akartam, de ahhoz sem volt elég erőm, hogy megszólaljak. Csak zokogtam tehetetlenségemben.
- Nincs semmi baj. -próbált nyugtatni Brad, de a következő pillanatban már ordított is a fájdalomtól.
Úgy éreztem, darabokra tépi a lelkemet, hogy szenvedni hallom őt. Bármit megtettem volna, hogy ne bántsa tovább.
- Úgy tűnik tovább lesztek a vendégeim, mint gondoltam. Az apád addig fog taktikázni velem, hogy végül megölet titeket.
Két másik férfival együtt végig vezettek egy hosszú, sötét folyosón, le egy lépcsőn, és egy dohos, nyirkos, sötét cellába zártak minket. A bejárattól legtávolabbi sarokba húzódtunk, szorosan összebújtunk, hogy ne fázzunk annyira. A borzalmak közepette egy kevés megnyugvást adott az érintése. Egyikünk sem panaszkodott, pedig tudtam, hogy neki is, akárcsak nekem, fáj a teste az áramütések helyén. Olyan kimerült voltam testileg és lelkileg is, hogy percek alatt nyugtalan álomba merültem.
