Vegyünk két igaz barátot. Adjunk az egyikhez egy kis hírnevet, a másikhoz egy csipetnyi önbizalomhiányt. Hogy mit kapunk, ha a kettőt összekeverjük? Jó sűrű bonyodalmat.
A főszereplő Brad Simpson újra találkozik egy rég nem látott baráttal.
Lesz sz...
A kedd, a szerda, és a csütörtök gyorsan eltelt. Míg a fiúk dalt írtak, és próbáltak, én Londont jártam. Végignéztem a belváros összes utcáját, parkját, boltját. Esténként a srácokkal gyorséttermekben ettünk, majd Brad mellett aludtam el.
Péntek reggel végre eljött az idő megbeszélni, hogy este elmehetnénk megnézni a kivilágított fővárost. Aznap is egész napra volt munkájuk, ezért csak négy óra körül mentem vissza a lakásba. Ahogy beléptem, James hangját hallottam meg a csukott szobaajtón túlról.
- Ugyan már Brad! A vak is látja, mennyire oda vagy érte, nemhogy a legjobb barátaid.
- Gerda szinte születésem óta a barátom, tudjátok, hogy fontos nekem, de...
- De még magadnak sem vagy kész bevallani, hogy többet érzel iránta. - fejezte be Tristan
Felháborodott tiltakozást vártam Bradtől, de helyette hosszú csend következett.
- Oké, figyeljetek... - éreztem, hogy nehéz az érzéseit szavakba öntenie. -Meséltem nektek, hogy vele csókolóztam először. Akkor nagyon reménytelenül szerelmes voltam belé. De egyértelmű volt, hogy ő ezt nem viszonozza. Úgyhogy nem szóltam semmit, és maradtunk csak barátok. Neki nem mondhatom el, de valójában azért nem tartottam vele a kapcsolatot, mert reméltem, hogy így kiverhetem végre a fejemből. De most minden más, mert ő jött el hozzám.
- És most is a barátzónában fog hagyni?- kérdezte James.
- Félek, hogy igen. Nem is tudok hozzá úgy közeledni. Nagyon félek a visszautasításától.
Csendben kinyitottam az ajtót, kiléptem a lakásból a folyosóra, mintha még haza sem értem volna. Nekidőltem a falnak. Képtelen voltam felfogni, amit az előbb hallottam. Bradley Simpson szerelmes belém, és ő maga mondta, a saját szájából hallottam.
De hát én miért ne viszonozhatnám az érzéseit? Hiszen ugyan úgy legjobb barátok maradnánk, csak néhány extra élvezet is járna hozzá. Elképzeltem, ahogy megcsókol... Ennyi elég is volt. Hogy lehettem ennyire vak?? Miért nem vettem észre korábban, hogy mit érez? És a saját szívemre miért nem figyeltem oda? Hiszen ő az egyetlen, akihez valaha is feleségül mennék, és ezt már óvodás korunkban is megmondtam a többi lánynak, mikor csúfoltak, hogy egy fiúval barátkozok. Mindig is tudtam, hogy nekem csakis ő kell, de az eszem mégis mindig makacsul ragaszkodott hozzá, hogy csak barátnak tekintsem. De ennek vége. Innentől a szívemet követem.
Elsétáltam a háztól néhány utcányira, onnan írtam egy üzenetet Bradnek:
Öt perc múlva otthon vagyok.
Ok -válaszolt azonnal.
Így sosem derül ki, hogy végighallgattam a vallomását.
Ahogy beléptem, nem is hagyta, hogy levetkőzzek, már felöltözve várt, indultunk is az esti sétánkra.
- Először ehetnénk valamit, kilyukad a gyomrom.
- Van nem messze egy salátabár. Ott biztosan van vegetáriánus étel.- olyan büszkén mondta, sejtettem mennyire örülhetett, mikor rátalált a helyre.
A hely tényleg klassz volt, de inkább elvitelre kértük, és leültünk egy padra, egy sétányon, a Temze partján. Hihetetlen kilátás nyílt onnan, és még hideg sem volt aznap.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
