Brad Simpson - A többi csak zaj...

12-Az első

Másnap reggel Brad anyukájával elindultunk megvenni a karácsonyi vacsora hozzávalóit. Bevásárlás közben rengeteget beszélgettünk Bradről, a zenekarról, az egyetemről, de amiről igazán szerettem volna beszélni vele, az nem akart a nyelvemre jönni.

Végeztünk a bevásárlással, bepakoltunk, majd beültünk. Tudtam, hogy most vagy soha.

- Anne-Marie, mielőtt elindulunk, beszélhetnénk?

Meglepődött a kérdésen, láttam az aggodalmat az arcán.

- Persze drágám! De ugye nincs baj?

- Csak egy pici, amit jó lenne valakivel megbeszélni. De meg kell ígérned, hogy Bradnek sosem beszélsz erről!

- Jól van, ígérem. Csak nem kettőtökkel valami gond?

- Igazából csak velem. Én... - rám nézett bíztatóan, és megfogta a kezem. Mintha egy percre újra lett volna anyukám. Nagyon megnyugtatott az érintése.

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. -mosolygott. - Együtt nőttetek fel Bradleyvel, olyan mintha te is kicsit a saját gyermekem lennél. Szeretnék segíteni neked, de ahhoz előbb el kell mondanod a problémát.

- Rendben. -vettem nagy levegőt. - Szóval az egész gyökere, hogy még szűz vagyok. És nagyon félek tőle, hogy elveszítsem. Beszéltem erről Braddel, és tudom, hogy nem fog rám erőltetni semmit, de nem várathatom az örökkévalóságig. Főleg, hogy... - te jó ég, hogyan beszéljek erről az anyukájának??

- Már akarta volna. -fejezte be helyettem. - pedig rá nem jellemző, hogy elsietné a dolgokat.

- Hát, ha úgy nézzük, hogy 13 éves korunk óta szerelmes belém, szerintem ezúttal sem sietett túlságosan.

- Olyan régóta? És te tudtad?

- Nem, egészen múlt péntekig.

- Jól van, megpróbálok segíteni néhány tanáccsal. De először is mondd el, hogy miért félsz tőle?

- Hát... Nem is tudom pontosan. Először is attól, hogy fájdalmas lesz. Meg hogy vérzik majd. És tudom, hogy ettől ő is tart, meg is mondta, hogy nem akar nekem fájdalmat okozni. És ha még ezen túl is jutunk, még utána is mindent elronthatok. Mi van, ha valamiért nem lesz jó neki velem, vagy ha elrontok valamit, vagy...

- Elég, elég! -nevetett szánakozva, és magához ölelt. - Felesleges ezen aggódnod, mert ha szeret téged, csak jó lehet. Hidd el, nincs amit elronthatnál. Sőt még tapasztaltabb is nálad, szóval egyszerűen csak hagyd, hogy vezessen. Meglátod, minden rendben lesz.

Nagyon hálás voltam, hogy beszélhettem vele erről, nem is tudtam nála jobb anyát elképzelni a világon.

Karácsony estéje, és a következő két nap nagyon gyorsan eltelt. Filmeket néztük, beszélgettünk, társasoztunk, bár kettesben szinte egy percet sem töltöttünk Braddel, nem bántam, jó érzés volt újra átélni, milyen, ha az embernek van családja. Éppen ezért nagyon nehéz volt számomra az az este, amikor elbúcsúztunk a szülőktől és Natalietól.

- Mi a baj? -nézett rám (már odafönt a szobájában) kétségbeesetten Brad.

Csorogtak a könnyeim végig az arcomon, képtelen voltam visszafojtani. Leült az ágyra, és az ölébe ültetett. A kezei közé fogta a nedves arcom.

- Történt valami? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

- Én...csak... -próbáltam beszélni, miközben egyre csak a sírás erősödött. -Olyan régen nem voltam családdal, most fáj, hogy nekem már nincs ilyenem.