Az első Botka Endre fanfiction.
"- Arra nem gondoltál, hogyha nem engeded el most mindened meglenne? És itt most nem az anyagiakra gondolok. Megkaptad volna a megfizethetetlent. Csak Ő tudott téged úgy szeretni, hogy nyomot hagyjon benned. Ő védett...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szabó-Medgyesi Panka
Az élet oly rövid és múlandó, így mindig előre kell nézni és nem megragadni abban az egy pillanatban, de ha valakit szeretsz, akkor örökre az ő pillanataiban fogsz létezni. De ha már nincs veled, akkor oly sok év után elveszett leszel és magányos.
Minden nap ugyan úgy indul, össze kell szednem magamat, hisz az élet sosem áll meg, és ha másért nem is, de Hella miatt kénytelen vagyok eljátszani, hogy minden renden van. Szomorúan sétált ki az iskolából, pedig én mosolyogva néztem őt. Mikor elém ért akkor csak átkarolta a derekamat és szoros ölelésbe font, akárcsak ahogyan az apja szokta.
- Szia anyu. – köszönt, aztán elengedett és hogy indulásra invitáljam megfogtam a kezét.
- Milyen napod volt? – kérdeztem tőle érdeklődve és most nem kellett utána futnom magassarkúban, hisz szépen lassan sétáltunk az utcán.
- Hosszú és fárasztó. Anya, én abba akarom hagyni a kézilabdát. – rázta meg a fejét.
- De miért Kincsem? Hisz olyan jól megy. – értetlenül álltam hozzá ehhez az egészhez. Szomorúan néztem rá és megszakadt a szívem érte. Bárcsak tehetnék valamit, hogy neki jobb és könnyebb legyen.
- Mit hallok? A kedvenc keresztlányom abba akarja hagyni? – Bencére néztem, aki egy sütivel guggolt kislányom elé, aki már nem is olyan kicsi. – Te vagy a legjobb benne, és imádod csinálni. – Ekkor vettem észre, hogy nincsen egyedül, a kék szemeibe néztem és megráztam a fejemet.
- Keriapu, aranyos vagy. – motyogta Hella és kicsordult a szemeiből egy könnycsepp, aztán pedig egyre több.
- Kívánj valamit, hisz születésnapod van Drágám. – én is leguggoltam melléjük, Hella átkarolta a nyakamat én pedig próbáltam megnyugtatni.
- De én csak azt szeretném, hogy ti mindig legyetek itt velem. – mondta szipogva.
- Akkor kérd ezt. Ígérem, hogy valóra fog válni. – simogattam meg a fejét, aztán átfésültem a gyönyörű haját a kezeimmel. Elfújta a gyertyát, aztán megölelt minket.
- És mond csak, lenne kedved eljönni velem egy játszóházba? – kérdezte tőle Bence.
- Keriapu, már tíz éves vagyok. – rázta meg a fejét Hella.
- Tudom, ezért nem értem, hogy miért guggolok le még mindig hozzád. – rázta meg a fejét Bence, aztán feltápászkodott, ahogyan én is.
- Igen, már nem kisgyerek többé. – értettem egyet vele. El sem hiszem, hogy máris tíz éves.
- Akkor elviszlek egy igazi buliba, mit szólsz? – kérdezte tőle, mire felhúztam a szemeimet. Nagyon remélem, hogy nem egy igazi buliba akarja elvinni. – Persze, ha anya elenged. – nézett rám Bence érdeklődve, aztán Botkára pillantott.
